Az ámokfutó és a támadáshoz használt autó
Érthetetlenségi bizonyítvány
szabot
2018. november 13. kedd, 12:42
A 20 éves férfi beismerte és bánja a késelést és a gázolásokat. Jobb most neki a fogdában, a családját már fenyegetik.
Elmeszakértői vizsgálatot tart szükségesnek a brăilai ámokfutó ügyvédje, mert a 20 éves srác nem emlékszik minden jelenetre, jelentette be kedden maga az ügyvéd, aki elmondta, felhatalmazást kapott rá, hogy nyilatkozzon a sajtónak. 
 
Az erősen ittas Marius Parfenie vasárnap délben megkéselt egy férfit a nyílt utcán, elrabolta az autóját, öt perccel később elgázolt vele két gyalogost a brăilai terelőúthoz vivő utcán, két perccel később pedig már az egyik helyi plázába akart behajtani – a gyalogos bejárón. Többször is megpróbálta, de a betonoszlopok útját állták. A fiatal férfit a közeli terasz vendégei rángatták ki az autójából és lefogták a rendőrség érkezéséig. Parfenie a szemtanúk szerint azt kiabálta közben, hogy Vérnek kell folynia ebben az országban – vázolta a történteket a rendőrség vasárnapi közleménye.
 

Rácsok mögött jobb

A tíz ember sérülését eredményező ámokfutás után Parfeniét 24 órás őrizetbe vette a rendőrség, hétfőn pedig 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték. A vizsgálati fogság ellen nem fognak fellebbezni, közölte ma az ügyvéd, jobbnak vélik, ha Parfenie rácsok mögött marad, főleg hogy a családja is meg van ijedve, mert megfenyegették őket.
 
Ügyvédje szerint Marius Parfenie megbánta és elismerte a tettét, amelyet az alkoholfogyasztásnak tulajdonít. Eléggé pontatlan állításokat tesz, és ámokfutásának nem minden epizódjára emlékszik, mondta az ügyvéd, aki ezért pszichiátriai szakértői vizsgálatot tart szükségesnek, hogy megállapíthassák, mennyire volt beszámító a tettek elkövetésekor. Az ügyészek háromrendbeli, minősített emberölési kísérlettel és minősített rablással gyanúsítják.
 
Áldozatai közül a két, 11 és 13 éves gyereket vasárnap már elbocsátották a kórházból. A nyolc másik személy állapota stabil, az egyik súlyosabban megsérült férfit valószínűleg szerdán újból megműtik.
 

Míg az ügyvéd szerint nincs racionálisan belátható oka 

a fiatal férfi elkövette támadássorozatnak, a fiú apja úgy véli, csakis úgy követhette el, hogy valaki bedrogozta. A sajtónak elmondta, Marius a szombat estét egy klubban töltötte, és ő vasárnap reggel ugyan nem látott nagy változást a fián, de azt gyanítja, valaki drogot adhatott neki akkor éjszaka.
 
A rendőrség helyben megállapította az alkoholkoncentrációt: literenként 0,37 mg a kilélegzett levegőben. A drogvizsgálat eredménye még nem nyilvános.
 
Parfenie három éve dolgozik Angliában, egy hete érkezett haza, pénzt adott a szüleinek, és készült visszamenni, ezért az apja azt gondolja, magától biztos nem fogyasztott drogot, de valaki átverhette. A fiú sportolt, az ökölvívást és kajakozást szerette, mondta az apja.
 
Marius Parfeniének február óta van jogosítványa, most állítólag autót akart venni, azon veszett össze első áldozatával, akit megkéselt. Tavaly nevelési célzatú megfigyelésre ítélték fél évre egy 2015-ös verekedés miatt.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/28877
Százak próbálják kiásni Temesvárt a hóból, míg Robuék dísztanácsüléseznek. De hát mit tegyenek, ha most van az évforduló?
Az új alakulat a MRI helyét veszi át.
Ha mindenki olyan hitelesen és érdekesen beszélne a függőségről, mint Kalóz János pszichológus-addiktológus, lehet, hogy kevesebb szerhasználó lenne. Megtudtuk, mitől lesz függő valakiből és hogyan lehet ebből kimászni.
146 éve született a magyar színjátszás meghatározó alakja, a kolozsvári Hollywood atyja.
Elkezdődött a harc az erdélyi és bánsági városok által képviselt sikeres fejlődési modell és a bukaresti atyuska modellje között.
Annak idején nem csak a magyaroknak, sok románnak sem fűlt a foga a nagy egyesüléshez. Főleg, miután látták, hogy jár el az új főváros Erdéllyel szemben.
Mutatjuk, hogyan alussza téli álmát az Europa Nostra-díjas település.
Szigorítják a csendháborítással járó bírságokat.
Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Sabin Gherman sorra veszi a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.
Úgyhogy hagyjuk a hazaáruló dumát az erdélyi Svájcról, kedves Cristian Tudor Popescu, kedves álújságírók. Mondja a nemzeti lánggal lobogó szerző.
Egyre nagyobb és hangosabb a zártkörű buli.
Igaz ugyan, hogy Ecaterina Andronescu, a régi-új oktatási miniszter tudja, mennyi kétszer kettő, viszont az oktatási stratégiák szétcseszése terén is markánsan bizonyított.
Leszámol az újkapitalizmus iránti illúziókkal és egy globalizációkritikus, ökopolitikai alternatívát mutat fel Zöld jelzés - Vázlat egy új politikához című, nemrég Kolozsváron is bemutatott könyvében az LMP volt vezetője.
És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.