fotók: Balogh Levente
Nem százas
béel
2018. október 12. péntek, 14:05
A gesztus értékelendő, de ettől még nincs mit ünnepelni.

Akárcsak Erdély és a Partium többi városában, Nagyváradon is az úgynevezett centenárium lázában ég a város román vezetésű önkormányzata. (Aki nem tudná: a hírhedt centenárium az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés évfordulója, amelyen az ott összegyűlt románok egyoldalúan kimondták, hogy azt szeretnék, ha Erdély és Kelet-Magyarország egy része elszakadna az anyaországtól, és Romániához csatlakozna).

Ezt a városban azt is súlyosbítja, hogy még 1990 után a már akkor is román többségű városvezetés október 12-ét tette meg a város hivatalos ünnepnapjává, 1918-ban ugyanis ezen a napon fogalmazták meg egy váradi román ügyvéd, Aurel Lazăr házában a románok elszakadási törekvéseiről szóló nyilatkozatot, amelyet néhány nappal később olvastak fel a budapesti országgyűlésben. (Nota bene, akkor a város mintegy 92 százalékban magyar többségű volt). Emellett 1944-ben ezen a napon szállták meg a várost a szovjet csapatok, amelyek mellett román egységek is érkeztek.

Ezért aztán ezen a napon város mintegy 25 százalékát kitevő 50 ezer magyarnak semmi ünnepelni valója sincs

(szerintünk a románoknak se nagyon), most viszont az önkormányzat a centenárium és az egyoldalú „városünnep” jegyében elképesztő piros-sárga-kék zászlóözönbe borította a város főterét, a Szent László teret, valamint az oda vezető Zöldfa utcát.

Emellett a belvárosi épületek homlokzatára az Erdély elszakításában kulcsszerepet játszó román személyiségek arcképét ábrázoló molinókat helyeztek el.

Ezekből kijutott a városházára is, ott viszont valamivel korrektebbre sikerült a dolog: Aurel Lazăr – aki 1928 és 1930 között a város polgármestere volt – portréja mellé

Nagyvárad leghosszabb ideig hivatalban levő és legelismertebb polgármestere, Rimler Károly arcképe is felkerült.

Ő 1902 és 1919 között állt a város élén, és az ő idejében ment át a város a leglátványosabb fejlődésben, mind az infrastruktúra, mind az emblematikus épületek felépítése terén. És hát ő volt a város elöljárója 1919 április 20-án is, amikor inkább behívta a megszálló román hadsereget, minthogy visszatérjenek a városba a Tanácsköztársaság kommunista „jótevői”.

Rimler Károly kapcsán amúgy a város jelenlegi polgármestere, Ilie Bolojan már többször kijelentette, hogy őt tekinti a példaképének, és szobrot is ígért neki a városháza közelében.

Szóval most egyrészt örülhetünk, hogy a város jelenlegi irányítói elismerik az egykori magyar polgármester érdemeit. De azért a váradi magyarok – és persze a jóérzésű románok – biztosan nem tiltakoznának, ha inkább egy olyan napon ünnepelnék a város napját, amely valóban közös ünnep lehetne.

A mostani ugyanis csak a szakadékot mélyíti a két közösség között azáltal, hogy a magyarokat kirekesztik az ünneplésből, és a legyőzetésükre emlékeztetik őket.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/28479
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.
Kisebbség-kisebbség, nem mindegy, hogy melyik? – gondolhatták az illetékesek.
Aztán jól megfenyegették pénzbírsággal az oktatási tárcát. Most biztos átgondolják.