Platón és Arisztotelész óta folyamatosan a jó ízlés és az erény, az esztétikai és az erkölcsi ítélet minősége közötti kapcsolatról beszélnek.

Nem szánva túl sok szót erre a témára, elég azt mondanunk, hogy ha valamilyen módon sérül az előbbi, akkor a második torzul, csonkul és rosszul alakul. Tehát a rossz ízlés biztos út az etikai torzulás és az erkölcsi fogyatékosság felé. És az az igazság, hogy

egy jó ízlésnek híján lévő elnökünk, egy giccses elnökünk van, akit az erkölcsi egyértelműség siralmas hiánya jellemez.

Andrei Cornea „siralmas embernek” nevezte azért, ahogy – a szóvivőjén keresztül, egy értékekről szóló giccses és üres beszéddel és a nagyrabecsülés kifejezésének bármilyen nyoma nélkül – bejelentette Laura Codruţa Kövesi leváltását az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) főügyészi tisztségéből. Siralmas megnyilvánulás volt ez egy olyan elnök részéről, akinek nemcsak az Alkotmánybíróság (CCR) döntésének igazságtalanságát lett volna esélye felszínre hozni és elítélni azt a demokrácia és jogállam elleni összehangolt hadjáratot, melyben olyan alapvető intézmények vesznek részt, mint a Parlament és az Alkotmánybíróság, hanem azt is megtehette volna, amire az elnöki méltóság kötelezi. Felvethette volna egy alkotmánybírósági döntés alkotmánysértő jellegének és a hatalmi ágak szétválasztására mért erőteljes csapás súlyos kérdését. Más szóval, nyilvánosan jelezhette volna, hogy Románia súlyos alkotmányos válságon megy keresztül, továbbá megoldásokat követelhetett volna. Az állam alkotmányos felépítésében ferde működésűre sikerült dolgok módosítására nincs jobb alkalom a válságnál, az elnöknek pedig nem lett volna szabad hagynia, hogy a kormány és a CCR szárazon megússzák ezt a súlyos törvénysértést. Az, ahogy megbújt Dobrovolski (Mădălina Dobrovolski, az elnöki szóvivő – a szerk.) asszony szoknyáinak elmosódott redői mögött, ízléstelen, és nemcsak erkölcsileg, hanem intézményileg is lenullázza őt, mert a gond nem oldódik meg magától, ha az ember eltemeti és úgy tesz, mintha nem létezne, csak azért, mert gyűlöli a botrányokat. Amikor a botrány meglehetősen nagy és harcot igényel, akkor az ember harcba indul. Botrányt csap.

Amikor a botrányok az elnök nyomában járnak

Iohannis elnök megválasztásakor azt mondja, hogy „másfajta, botrányok nélküli kormányzást (akar), és komolyságot”. Akkor azt írtam, hogy ha releváns akar maradni és azt szeretné, hogy a mandátuma számítson, akkor kötelessége lesz harcba szállni és szerepet vállalni a politikai botrányokban, más szóval játékos-elnökké kell válnia egyszerűen azért, mert a PSD nem fog lemondani az igazságszolgáltatás elleni hadjáratáról csak azért, mert Iohannis lett az elnök és már nincs Băsescu. Azóta ebben a mandátumában lépésről lépésre nyomában járnak a botrányok, a Cioloş-időszak alatti szünettől eltekintve, Iohannis pedig minden alkalommal azt a benyomást keltette, hogy első reakciója a menekülés ahelyett, hogy nyíltan szembeszállna a gonddal. A Colectivos és a 13-as rendelettel kapcsolatos botrány kivételével, amikor a kormányülésen kertelés nélkül a helyiségben lévő elefántokról beszélt, Iohannis azt a benyomást keltette, hogy inkább a konfrontáció kerülése felé hajlik még akkor is, amikor ez elengedhetetlen lett volna.

Ebből következnek az ilyen jellegű elnöki jellemzések: gyenge, lusta, a sürgető pillanatoktól messze lemaradó. Iohannis a PSD-ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) számtalan visszaélésétől, a közérdek hátrányára megtett észbontó lépéseitől és gazdasági döntéseitől Dăncilă kormányfővé jelöléséig és a Velencei Bizottság igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényekkel kapcsolatos megkeresésének érthetetlen elodázásáig mindig a „puha” megoldást választotta, mely a lehető legkisebb botrányt okozza.

A gond az, hogy a politika irtózik a légüres tértől és a Iohannis minden visszafelé vagy oldalra megtett lépésével felszabadult teret Dragnea foglalta el, aki legyőzhetetlensége aurájának legnagyobb részét Iohannis habozásaira és meghátrálásaira építette fel. Az intézmények – a Parlamenttől az Igazságügyi Minisztériumig, az adóhatóságig és az Alkotmánybíróságig – Iohannis gyengeségét felhatalmazásként értelmezték arra, hogy a törvények és az alkotmány határait súrolják és átlépjék oly módon, hogy azzal káros változásokat érjenek el a társadalomban, melyek egy része érzésem szerint visszafordíthatatlan. A PSD büntetőügyes gépezete elleni harc egy zérus összegű játék. Nincs egyenlőség, nincs win-win. Minden veszteség a többiek számláját növeli, Iohannis pedig folyamatosan azt a benyomást kelti, hogy veszít.

„Felesleges elnök” Iohannis?

A „felesleges” olyan melléknév, mely az elnökkel kapcsolatosan kezd meg nem érdemelt karriert befutni. Sokan, többek között én is, azt kértük tőle, hogy Kövesi leváltása ügyében menjen el a végsőkig és akár még a felfüggesztést és a Dragnea és PSD elleni nyílt háborút is kockáztassa meg. Nem tette meg, inkább feláldozta Kövesit, akinek – felfüggesztéssel vagy anélkül – vége volt. De egy dolog az, ha Iohannis, a vétkes Alkotmánybíróság által falhoz állított jogállam védelmezője váltja le és más dolog, ha ezt Tăriceanu, a büntetőügyesek védőügyvédje és a párhuzamos állammal harcoló Dragnea király bohóca teszi meg.

Most, miután bejelentette, hogy „minden lehetőséget kimerített” a 304-es törvény estében és kénytelen volt kihirdetni, méghozzá azután, hogy a Velencei Bizottság előzetes véleménye megsemmisítő képet festett a törvényről, azt vetették a szemére, hogy nem mondott le és lehetővé tette, hogy hatályba lépjen és kifejtse hatásait ez az igazságszolgáltatásra nézve nyilvánvalóan káros törvény. Mindkét esetben azt vetik Iohannis szemére, hogy drámaian kudarcot vallott az elnöki tisztségből rá háruló feladatok teljesítésében és egy határozott nyilatkozat helyett egy siralmas és – ahogy azt tőle már megszoktuk – ízléstelen magyarázkodással szolgált. Egyszerűbben mondva, ha harcra alkalmatlannak bizonyult, folyamatosan veszít és nem tud felemelkedni tisztségéhez, akkor felesleges és jobban tenné, ha távozna és másra, esetleg Kövesi asszonyra bízná a dolgot.

Stratégiai és taktikai szempontból ez lenne a jelenkori román politika legnagyobb hibája, egy ostobaság. Az ellenzéknek nincs intézményi hatalma és nem a lábába, hanem egyenesen a fejébe eresztene golyót, ha orosz rulettre tenné fel az egyetlen rendelkezésére álló intézményi támaszt, még akkor is, ha az habozó, gyenge és hervasztó. A kiüresítésére irányuló minden erőfeszítés ellenére az elnöki tisztség továbbra is létfontosságú marad a PSD–Dragnea autoriter úthenger kivédéséhez. Ráadásul úgy tűnik, Iohannis olyan dolgokat tud, amelyeket mi nem.

Mit tud Iohannis, amit mi nem?

Ha objektíven nézzük a dolgokat, akkor Iohannis felfüggesztése azzal járt volna, hogy Tăriceanu kihirdeti az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényeket és talán a büntető- és a büntető eljárási törvénykönyvek módosításait is, ami katasztrofális lett volna a romániai igazságszolgáltatásra és a jogállamra nézve. Ezzel szemben a felfüggesztési bomba hatástalanításával Iohannis képes volt megtámadni a 303-as törvényt a CCR-nél, ahol szeptember 18-án fogják megtárgyalni az ügyet. Ami azt jelenti, hogy a játék még mindig nem ért véget, főleg, hogy Iohannis fegyverként használhatja a Velencei Bizottság jelentését, melyet nehezen tud majd a CCR figyelmen kívül hagyni, hogy ne kompromittálja magát véglegesen és ne tépje szét a Románia és Európa közötti alkotmányos kapcsolatokat. Úgy tűnik, Iohannis már korábban ismerte az előzetes vélemény tartalmát és úgy döntött, hogy most használhatja fel a lehető leghatékonyabb módon, a végső csapás pedig ősszel lesz, amikor közzéteszik a végleges jelentést. Hiába üvöltözi Iordache vagy Nicolicea, hogy a Velencei Bizottság jelentései iránymutatóak, nem pedig kötelezőek és hogy a Parlament bármilyen törvényt elfogadhat. A Parlament még nem vezetheti ki Romániát Európából. Úgy tűnik, Iohannis a nyílt harc helyett egy lövészárok-háborút választott, amihez olyan titkos fegyvereket használ fel, melyekről a többség nem tudott.

Ugyanígy lehet értelmezni az amnesztiára és a közkegyelemre vonatkozó rendelettel végrehajtani kívánt csapás kísérletének meghiúsítását is. Nem tudjuk, mit mondott Dăncilának Iohannis, de azt igen, hogy működött és Dăncilă azután Dragnea és Vâlcov nyomásgyakorlásai ellenére egy szót sem szólt többé az amnesztiáról. Ha olyan információkról van szó, melyeket nem a közvéleménynek szántak, melyeket titokban közöltek, akkor voltaképpen a titkosszolgálatoktól, pontosabban a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI) származó információk lehettek. Párhuzamos állam vagy sem, úgy tűnik, hogy a SRI továbbra is releváns marad, amikor a nemzetbiztonságról van szó, és a dolgok jelen állása szerint csak hálásak lehetünk azért, hogy Iohannis elnök, nem pedig Dragnea hatáskörébe tartozik. Így tehát ügyelniük kellene, hogy mit kívánnak, akik Iohannis lemondását követelik.

Kövesi, avagy csak óvatosan, hogy mit kívántok

Úgy tűnik, különféle politikai és médiakörökben ezekben a napokban lábra kapott egy elképzelés: Iohannist Kövesire kellene cserélni a következő elnökválasztáson. Kövesi asszony Iohannisnál sokkal határozottabbnak és politikai kompromisszumra kevésbé hajlamosnak tűnt a nyilvánosság előtt, és sokkal harciasabbnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlenségének megvédése terén. A DNA főügyészeként visszafogott, decens és sokkal jobb ízlésű volt, mint az egész politikai osztály, merev és ugyanakkor tüntető viselkedést mellőző.

De Kövesi asszony DNA-vezetőként mutatott teljesítménye nem lesz feltétlenül ugyanolyan, mint a politikusi teljesítménye. Már máskor is mondtam: Kövesi asszony kudarcot kudarcra halmozott, amikor megpróbált politikai játékokat űzni. Rosszul játszotta ki a forradalmi akták kártyáját, amikor megpróbálkozott néhány őt majdnem kompromittáló kompromisszummal, rosszul játszotta ki a Morar-ellenes kártyát, amelynek hatásai – sajnos – még ma is érezhetők, rosszul játszotta ki néhány kétséges akta kártyáját is, mint amilyen például az Orbané volt, amely szégyenteljes akta és nagy kudarc volt. Ezen kívül Kövesi asszonynak nagyon is gyanús preferenciái és politikai barátságai voltak, elég csak Sebastian Ghiţát és Gabriel Opreát megemlítenünk. Végül a DNA ügyészei nem fénybe burkolt angyalok, az igazság kardjával a kezükben. Említsük meg Negulescut vagy a hajdanán annyira csodált Doru Ţuluşt és Mihaiela Moraru Iorgát, akik erkölcsileg kompromittálódtak és emberileg lejáratták magukat, amikor belementek abba, hogy az őket éveken keresztül sárral dobáló Antena 3 és a Luju kloákájában érveljenek ügyük mellett.

Továbbra is Iohannis a legkisebb rossz

Mint mondtam, Iohannis egy giccses elnök, egy ízléstelen, túldimenzionált egójú alak, akiben olyan veszélyes üresség rejtőzik, ami miatt nem észleli időben a veszélyeket. Nincs benne riasztócsengő a Gonoszságra, mert különben 2009-ben nem ment volna bele, hogy Voiculescu miniszterelnöke legyen. De ennek ellenére nem gazember, nem egy káros politikus, aki az ország demokratikus struktúrájának lerombolását tűzte ki célul maga elé, mint Dragnea és cinkosai, vagy olyan teljes mértékben amorális puhatestű, mint Tăriceanu. Nem védi azzal az erővel, amellyel elvárnánk tőle, de nem is igyekszik szándékosan ártani neki. Nevetséges és botrányos az az elképzelés, hogy lepaktált volna Dragneával.

Iohannis az a fajta politikus, aki nagyon jó egy rendezett állapotú, stabil és autonóm intézményekkel rendelkező nyugati állam számára és a nyugatiak talán ezért tekintik őt közülük valónak. Iohannis nélkül nem lett volna a nagyszebeni csúcstalálkozó, Dragnea pedig illúziókat kerget, ha azt képzeli, hogy az egyik manőverével kisajátíthatja magának. Iohannis előtt meglepően könnyen megnyílnak a nagy nyugati vezetők ajtói, mely ajtók előtt Constantinescunak várakoznia kellett és melyeket Băsescunak fel kellett törnie. Ezek fontos előnyök, melyeket fel lehet használni és valószínűleg fel is használtak a belpolitikai harcban.

Mindent egybevetve, továbbra is Iohannis képviseli a kisebbik rosszat, de ez egy olyan országban, mint Románia, valószínűleg jó és kívánatos dolog.