Egy törvénytiszteletre kötelező törvényre van szüksége a hazának, a vadiúj nackópárt szerint. Aki pedig megszegi, mehet is a dutyiba.
Amint arról mi is többszörös hurrával beszámoltunk, friss, ropogós nackópárt alakult a mioritikus hazában. Amelynek nem kisebb személyiség az ideiglenes elnöke, mint a dákopátia egyik legismertebb vírusgazdája, Gheorghe Funar, volt kolozsvári polgármester, volt nackópártelnök, volt szenátor.
És ha már megalakult, a párt gyorsan be is mutatta politikai programját. Amelynek egyik tartópillére a román alkotmány tiszteletére kötelező törvényjavaslat. Három darab cikkelye van neki:
1. Románia Alkotmányának megsértése két éves börtönbüntetéssel sújtandó.
2. A Románia Alkotmányát megsértő személyt legtöbb 24 órán belül letartóztatják, és letartóztatásban, sürgősségi eljárással elítélik.
3. A börtönbüntetés időtartama nem csökkenthető. Az elítélt nem nyerhet kegyelmet.
Persze, az ideiglenes pártelnök úr is nagyon jól tudja, hogy amíg egy törvénytervezet átbukdácsol a parlament demo- és bürokratikus labirintusán, sok időbe telhet. Ezért igen elegánsan azt ajánlja a bukaresti döntéshozóknak, fogadják el a zseniális javaslatot egy sürgősségi rendelettel, még a csütörtöki napon. Ennek érdekében A Mi Romániánk Párt még szerdán elküldte a történelmi jelentőségű törvényjavaslatot a parlamentnek.
Funar mester ki is mondta: az ő javaslatuk igazán hasznos, ha ugyanis csütörtökön megszületik a sürgősségi kormányrendelet, Klaus Iohannis elnök máris mehet a dutyiba, már amennyiben nem meneszti tisztségéből Laura Codruța Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vezetőjét.
És hogy miért tartja Funar úr olyan üdvösnek az új párt tevékenységét? Hogy-hogy miért? Kérem szépen, Gheorghe Funarnak (saját bevallása szerint) volt a leggazdagabb parlamenti tevékenysége, mióta létezik egyáltalán parlament, vagyis Alexandru Ioan Cuza óta! A jelen pillanatig összesen 328 törvényjavaslata és több, mint 5000 felszólalása volt a román parlamentben.
Bizony! Íme, két Funar-féle törvényjavaslat, kapásból: minden román állampolgárnak osszanak ki egy-egy román nyelvű Bibliát, illetve minden romániai községben állítsák fel Mihai Eminescu szobrát.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.