Hátrébb az egerekkel!
Timi
2018. március 13. kedd, 18:11
Az utóbbi időben többször megbüntetett üzletlánc videó-felvétellel igazolja, hogy valaki szándékosan helyezett el egy rágcsálót az egyik aradi áruházuk jégszekrényében.

Először a Facebookon jelent meg, majd a sajtó is átvette azt a videó-felvételt, amit egy állítólagos vásárló készített a Kaufland egyik aradi áruházában a tejtermékek között sétálgató, megszeppent egérről. Csakhogy az áruházlánc is rendelkezik egy felvétellel az esetről, amely – a Kaufland szerint – igazolja, hogy az egeret az az illető helyezte el a jégszekrényben, aki pár perccel később lefilmezte. A térfigyelő kamera elég távolról örökítette meg az eseményeket, így nem látható, hogy a férfi kezében mi van, de úgy tűnik, hogy előkészítette a polcokat a filmezésre.

A Kaufland szerint az aradi eset egy két hete indult, összehangolt lejárató kampány része. A vállalat közleményben tudatja: nem tolerálják a zsarolást és a mocskos támadásokat, ezért a rendőrséghez és a bírósághoz fordulnak az elkövető felelősségre vonása érdekében.

Már csak az a kérdés, hogy ki és miért utálja annyira a Kauflandot, hogy ilyen aljas trükköt vessen be ellene. 

Nem ez volt az első alkalom, amikor egerekkel hozták hírbe a Kauflandot, korábban Curtea de Argeșen komoly büntetéseket szabtak ki az ellenőrök a rágcsálók jelenléte miatt. Tavaly az év botránya lett amikor egy szintén előre kitervelt, tendenciózusan összeollózott videóval azt akarta egy vlogger igazolni, hogy azért nem szolgálták ki a Kalufland miccsezőjében, mert román. 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/25746
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.
Kisebbség-kisebbség, nem mindegy, hogy melyik? – gondolhatták az illetékesek.
Aztán jól megfenyegették pénzbírsággal az oktatási tárcát. Most biztos átgondolják.
A kedves kormány tejjel-mézzel folyó Kánaánt ajánl a nyugdíjasoknak. És a szükséges pénzt például az autópályáktól veszi el.
Sőt, megújulnak az istenházák Kolozsváron.
A tulajdonos azt ígéri, Erdély legszebb terasza fog működni a majdani szálloda udvarán.
Az önkormányzat nagy erőbedobással, a szállásadók csillagászati árakkal készülnek a Nagy Napra.