#rezist!
Jean St'Ay
2018. január 20. szombat, 20:44
A kormányok jönnek-mennek, a tüntetők maradnak.

Bukarestben és az ország számos városában tüntetéseket szerveztek szombaton este az igazságügyi törvények módosítása, továbbá az országban eluralkodó politikai és gazdasági bizonytalanság ellen.

Bukarestben délután hat órakor kezdődött a jól megszervezett tüntetés az Egyetem téren. Akkor körülbelül 2000 ember gyűlt össze a téren, ám a tömeg este nyolc óra körül 60 000-re duzzadt. Ha ehhez hozzászámítjuk az ország más városaiban utcára vonulókat is, a becsült szám eléri a 75 000-et.

A bukaresti tüntetésen az ország számos városából, többek közt Kolozsvárról, Nagyváradról, Temesvárról, Aradról, Szatmárról, Marosvásárhelyről érkezett tüntetők is részt vettek.

 

Eckstein-Kovács Péter jogász-politikus a bukaresti tüntetők között. Fotó: Fosztó László (Facebook) 

A csendőrség három megyéből összesen 3000 csendőrt mozgósított a bukaresti tiltakozó megmozdulások biztonságának felügyeletére. A tüntetők többször is összetűzésbe keveredtek a csendőrökkel: a metró aluljárójában, illetve az Egyetem téren, ahol a tiltakozók megpróbálták ledönteni a csendőrség által felállított védőkorlátokat. Később lovascsendőrök is érkeztek az Egyetem térre.

Kolozsváron körülbelül 5000 tüntető gyűlt össze a Fő téren, ahonnan a rendőrség által biztosított menetben indultak el a Deák Ferenc utcán a Mărăști negyed fele.

Az ország más városaiban így alakult a részvétel: Temesváron 4500, Iași-ban 3500, Brassóban 1000, Nagyváradon 1000, Szebenben 1500, Craiován 500, Galacon 1000, Konstancán 500, míg Buzăuban kerek 50 ember tüntet.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/24974
Így ünnepelte Kolozsvár népe a király 575. születésnapját.
A sokévi átlagnál hűvösebb idő lesz Erdélyben. De van remény!
A versenyeknek vége, a láng kialudt Pjongcsangban, véget értek a 23. Téli Olimpiai Játékok. Nagy sikerek és bukások bőven akadtak, íme a Főtér szubjektív toplistája az elmúlt 17 nap eseményeiről.
Erről biztosította Jean Claude Juncker EB-elnök az aktuális kormányfőnket, Viorica Dăncilát.
Ez már az 575. születésnapja Mátyás királynak, és jövőre is lesz, de van, amit csak most lehet kiélvezni.
Enescu muzsikája helyett ma reneszánsz sláger szól a városháza tornyából.
Magyarországnak megvan az aranyérme a téli olimpiai játékokon! Nekünk meg vannak szép hegyeink!
Nem megalapozott az igazságügyi miniszter kérése.
A párt szerint minden bizonnyal pszichológiai zavarokban szenvedő PSD-ellenes tüntetők voltak.
Románia elköveti a hibát, hogy folyton Erdélyhez kapcsolja a román nemzet kialakulását. Ennek nincs alapja, mondja Lucian Boia történész.
Mivel a felvetések nagy része bekerült az Európa Tanács jelentésébe.
Nem könnyű kirúgni egy főügyészt, de nem is lehetetlen. A háttérben politikai machinációk sora indulhat be.
Pár száz ember háborodott fel annyira, hogy utcára vonuljon amiatt, hogy a PSD-kormány le akarja váltani a DNA főügyészét.
Botrányos hangulatban telt sajtóértekezletén Tudorel Toader a főügyész kirúgása mellett érvelt.