A hittant oktató papot egy diáklány filmezte le a telefonjával.
Lemondott pénteken a nyilvános önkielégítéssel vádolt kiskapusi ortodox vallástanár, és nem fog tanítani, erősítette meg az Agerpres hírügynökségnek Teodor Dumitru Fîrţonea, az iskolákban dolgozók szakszervezetének Szeben megyei vezetője.
Mint arról beszámoltunk, a Szeben megyei tanfelügyelőség vizsgálatot indított, miután azzal vádolták meg a kiskapusi Nicolae Teclu Technológiai Gimnáziumban tanító hittantanárt – aki egyébként ortodox pópa –, hogy az óra közben maszturbált.
Az egyik, 12. osztályos diáklány telefonjával le is filmezte a tanári asztal mögött valóban furcsa testhelyzetben ülő és furcsán mozgó papot. A lány aztán továbbküldte osztálytársainak a felvételt amely úgy került nyilvánosságra, hogy az egyik diáklány édesanyja megtalálta azt a telefonon.
Liviu Pop oktatási miniszter pénteken közölte, Kiskapusra kiszállt a Szeben megyei tanfelügyelőség bizottsága, hogy kivizsgálja az ügyet, a vizsgálat eredményét a nap folyamán várta.
A miniszter lemondásra szólította fel a már tizenöt éve hittantanárként is tevékenykedő papot, akit egyébként tíz évvel ezelőtt szenteltek pappá. Egyben azt is elmondta, a lány az eset után panaszt tett osztályfőnökének, az azonban nem tájékoztatta az iskola vezetőségét.
Liviu Pop közölte, felszólította a megyei tanfelügyelőséget, hogy az ügy lezárultáig biztosítson más hittantanárt.
Erdély ortodox metropolitája, Laurenţiu Streza is vizsgálatot rendelt el, és kijelentette: amennyiben kiderült, hogy a vádak igazak, a pap többé nem szolgálhat az egyházban.
Az érsek szerint a megvádolt papot korábban megműtötték, és egészségügyi problémái vannak, kollégái pedig nem jelezték, hogy magatartásbeli rendellenességeket tapasztaltak volna nála.
A kiskapusi rendőrkapitányságon egyébként pénteken az egyik diáklány édesanyja panaszt tett az ügyben.
A panasz nyomán a medgyesi rendőrség és az ügyészség is nyomoz.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.