Minden év elején felvázolok magamnak egy mérleget arról, hogy milyen mértében vitt közelebb bennünket az előző évben az unionista mozgalom (Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről van szó – a szerk.) ország újraegyesítéséhez, 2017-ben pedig arra vagyok büszke, hogy mekkora lett a Cunoaşte-ţi Ţara (Ismerd meg országodat – a szerk.) projektünk. A saját magunk által finanszírozott, 2015-ben elindított program keretében több mint 60.000 Pruton túli moldovai látogatott Romániába minden évben, márciustól decemberig. A Cunoaşte-ţi Ţara-n keresztül azt akartuk elérni, hogy a besszarábiaiak jöjjenek ide és lássák, érezzék az igazi országukat, melytől a Gonosz, történelmünk két legszörnyűbb megtestesítője – Hitler náci Németországa és Sztálin Szovjetuniója – választotta el őket és

melytől a jelenlegi chişinău-i és bukaresti politikai osztály választja el igazságtalan módon.

A Cunoaşte-ţi Ţara projekt egyik legutóbbi sorozatában összesen kb. 200 besszarábiai – zömmel tanárok és szülők a gyermekeikkel – érkezett autóbusszal december közepén Iaşi-ba. A Pruton túli vendégeket előbb a polgármesteri hivatal nagytermében fogadták és Mihai Chirică választott városvezető üdvözölte őket, mielőtt folytatták volna útjukat Románia kolostorai, történelmi nevezetességei és természeti látványosságai felé. Mivel a megnyitón alkalmam volt néhány üdvözlő szót mondani és ügyünkről beszélni nekik, egy hölgy a következőt kérdezte tőlem: „Vér folyik majd az Egyesüléskor?”.

A kérdés mindenki figyelmét felkeltette a dugig telt teremben és arra késztette az asszony 8-9 évesnél nem több kislányát, hogy átölelje az anyját, míg én a válaszra készültem. A jelenet láttán hideg veríték vert ki arra a gondolatra, hogy ez talán azon családok egyike, melyeket gyászba borított az 1990–1992-es transznisztriai konfliktus. Akkor csaknem 300 moldovai katona, rendőr és civil halt meg és további 1.200 megsebesült. A tiraszpoli szeparatista rezsim szovjet fegyverzettel szerelte fel félkatonai milíciáit,

hogy túszul ejtse az egész Moldovai Köztársaságot

és megakadályozza a Prut és Dnyeszter közötti tartományt abban, hogy természetes lépésekkel közeledjen Romániához, a szabadsághoz, egy igazi demokráciához és minden polgárának kijáró jóléthez. Napjainkhoz közelebb a Cernăuţi környéki román etnikumúak vére folyt, akik a donbaszi szeparatistákkal küzdő ukrán hadseregben harcolnak.

Azzal a határozott meggyőződéssel válaszoltam, hogy a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti, általunk kívánt Egyesülést nem kell, és nem fogják vérontással megvalósítani. A mi hitvallásunk – azoké, akik mindenkinek azt mondják, hogy Besszarábia Románia – az, hogy az általunk hirdetett Egyesülés régi sebeket akar begyógyítani, nem újakat okozni. A Prut két partján tevékenykedő unionista mozgalom békés, erőszakmentes és kizárja a vérontást az ország XXI. századi újraegyesítése esetében. Nem azt akarjuk, hogy Románia erőszakkal annektáljon területeket, hanem azt, hogy Besszarábia visszatérése az ország testébe lakói szabad beleegyezésével történjen.

Sem szélsőségesek, sem egzaltáltak nincsenek az unionista mozgalomban

Tavaly ősszel, november 17-én Vlad Bileţchivel együtt meghívtak, szólaljak fel a Bukaresti Tudományegyetem Történelem Kara által szervezett Besszarábia 1918–2018. Romániával szembeni kihívások az Egyesüléssel kapcsolatosan témájú tudományos konferencián. Előttünk Marius Diaconescu és Ion Negrei történészek szólaltak fel, valamint Vlad Purcărescu a Dacia Történészhallgatók Egyesületétől, a második részben pedig a hallgatóság kérdezhetett és vita folyt. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy Diaconescu professzort a hallgatóság egyik tagja félbeszakította egy populista tirádával, melyhez azokat a hőseinket és mártírjainkat használta fel, akik azért adták életüket, hogy ez az ország egész legyen. Jómagam is félbeszakítva a fiatal felszólalót, hogy a kiváló történelem professzor történelmi érveket sorakoztathasson fel, örömmel nyugtáztam, hogy sem szélsőségesek, sem egzaltáltak nincsenek az unionista mozgalomban.

Persze, az 1918-as Nagy Egyesülést elősegítette az első világháború, a nagyhatalmak 1920-as elismeréséhez pedig hozzájárult a román katonák óriási áldozata. De, NOTA BENE!

Egyesülésünk az ország testét 1918-ban kiegészítő tartományok lakosságának egyoldalú nyilatkozataival valósult meg:

Besszarábia március 27-én, Bukovina november 15-én, Erdély december 1-én.

Abban a pillanatban, amikor a fegyverek egész Európában elhallgattak, november 11-én, amikor aláírták a compiègne-i tűzszünetet, Románia még mindig kicsi és torz volt Bukovina és Erdély nélkül. Még a román tartományok de facto Egyesülése után is óriási diplomáciai erőfeszítésre volt szükség a versailles-i tárgyalásokon, és Románia vezetői nemzedékének konszenzusára, Mária királynéval, Alexandru Vaida Voevoddal és Ionel Brătianuval az élen.

Az 1918-as Nagy Egyesülést háború és emberéletek feláldozása harangozta be, DE azóta megváltoztak az idők. Az egy évszázaddal ezelőtti egyesülés éppen azért valósult meg, mert a románok az akkori helyzethez igazodva pragmatikusan vetették fel a kérdést, nem ismételve meg sem az 1877-es, sem az 1848-as romantikus-forradalmi, sem Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) 1600-as modelljét. Ahhoz, hogy újraegyesüljünk Besszarábiával,

2018-ban megfelelő megoldásra van szükség, mely eleve kizárja a háborút és a vérontást.

A XX. század egyik legnagyobb harcosa, Douglas MacArthur amerikai tábornok azt mondta 1951-es, híres búcsúbeszédében, hogy „a háború feleslegessé vált a nemzetközi viták rendezésében”.

Balzacnak is van egy rakás remek mondása, de ebben a kontextusban egy rendkívül ideillő jut eszembe: „Az első vércsepp egy egész folyamot von maga után.” Mivel a vér vért kíván és nehéz kikerülni ebből az ördögi körből. Január első napjaiban felkerestem a vărzăreşti-i és ţigancai román katonai temetőket (az egyik szívtépő sirató népdal egyik verssora így szól: „Pe şesul de la Ţiganca, unde curge sângele ca apa” („A ţigancai mezőn, ahol vízként folyik a vér” – a szerk.), és minden eddiginél biztosabb vagyok abban, hogy nem akarok gyászzenét hallani, sem románul, sem oroszul, senkiért, aki az Egyesülésért esett el.

A mi harcunk, az unionisták harca békés, a szó a mi fegyverünk.

Mindenféle etnikumú, vallású, felekezetű és politikai meggyőződésű emberekre van szükségünk az újraegyesült Romániában. Az egység a változatosságban tette Romániát tényleg naggyá a két világháború közötti időszakban, nemcsak a területi mérete.

A Románia és Besszarábia újraegyesülésével megvalósuló nemzeti kiteljesedés egyetlen vércsepp elhullajtása nélkül fog bekövetkezni és soha többé nem szakad szét!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.