Buda visszavétele 1849. május 21-én | J. Rauh litográfiájának részlete
Kiprovokált szabadságharc
szabot
2017. november 11. szombat, 11:24
Kossuthék azután is reménykedtek a békés forradalomban, hogy az osztrák csapatok megtámadták Magyarországot.
A fegyveres konfliktus a legutolsó opciója volt a magyar forradalmároknak 1848-ban, az európai közhiedelemmel ellentétben nem ők provokálták ki az osztrák hadsereg beavatkozását – derült ki Hermann Róbert történész hétfői előadásából, amelyet a Korunk Akadémia keretében tartott az Erdélyi Múzeum Egyesület kolozsvári székházában. 
 
A népek tavasza és 1848–49 Magyarországa címmel a forradalmi események olyan idővonalát rajzolta fel, amely azt mutatta, mennyire ügyeltek a törvényességre az akkori vezető magyar politikusok (a Habsburgok trónfosztását is csak a forradalom kitörése után bő egy évvel, 1849 áprilisában mondták ki), a fordulatok pedig mennyire függtek az európai nagyhatalmak aktuális érdekeitől.
 
Előadását kifejezetten élvezetessé tette a választott képanyag: pár szavas pontjait jórészt korabeli rajzokkal, karikatúrákkal illusztrálta, egy-egy esemény bemutatásakor Hermann arra is kitért, hol csúsztatott vagy ferdített a korabeli sajtó illusztrátora.
 
Hermann Róbert az EME kolozsvári előadótermében
 
Hermann Róbert egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főtanácsadója, a Magyar Történelmi Társulat elnöke a Korunk Polgárosodás és demokratizálódás Európában és Magyarországon a 18–20. században című sorozatának harmadik előadását tartotta. | Fotó: Szabó Tünde
 

Az 1848-as volt az első és utolsó tényleges forradalmi hullám Európában,

Angliát és Oroszországot leszámítva szinte nem volt olyan terület Európában, amelyet ez ne érintett volna – mondta a történész. A követelések sokfélék voltak:
  • politikai egység megteremtése vagy helyreállítása a németeknél, az olaszoknál vagy akár a lengyeleknél;
  • önállóság Magyarországon a Habsburg Birodalmon belül;
  • polgári átalakulás és polgári szabadságjogok;
  • Münchenben például az, hogy a király kergesse el a szeretőjét, Lola Montezt – ennek a király eleget is tett, majd ő maga is száműzetésbe vonult
– zárta frivol példával a felsorolást a történész.

Január: milánói dohánylázadás

Ez volt az első megmozdulás az 1848-as hullámban. A dohány állami monopólium volt a Habsburg Birodalomban, így annak olasz részében is, a Lombard-Velencei Királyságban, az olaszok pedig úgy döntöttek, nem fogják tömni az osztrák kincstárat a dohány adójával, és lemondanak a szivarozásról, cigarettázásról. A bojkottra válaszul dohányzó titkosrendőrök jelentek meg az utcákon, akiket a helyiek rendszerint megvertek, majd a beavatkozó csendőrök elvitték a dohányzókat megverőket.
 
A hatalom két hónapig ingerelte így az olaszokat, míg végül kitört a milánói felkelés, de tényleges fegyveres lázadás csak Palermóban, a nápolyi-szíciliai kettős királyság területén tört ki január 12-én, majd január végén Nápolyban, mindkét helyen alkotmányosságot követeltek.

Február: a harmadik francia forradalom

Az 1789-es és az 1830-as után az 1848-as francia forradalom is azzal végződik, hogy megbuktatják a királyt, és ezúttal a köztársaságot is kikiáltják. Hermann Róbert szerint a párizsi felkelés tette lehetővé, hogy európai méretű felfordulás kerekedjen abból, ami Milánóban, Nápolyban, Palermóban megindult.

Március: Bécs, Velence és Milánó

A Lombard-Velencei Királyság két székhelyén ugyanazon a napon, március 18-án tört ki a forradalom. Milánóban tényleges fegyveres küzdelemre került sor, amikor az olasz felkelők saját erejükből utoljára verték meg a császári hadsereget, és Milánó elhagyására kényszerítették Radetzky tábornagyot. 
 
Velencében nem volt fegyveres összecsapás két magyar embernek köszönhetően, vázolta a történész: se a polgári kormányzó, Pálffy Alajos, se a katonai kormányzó, Zichy Ferdinánd nem vállalta az összecsapást, inkább kivonták az osztrák csapatokat a városból.
 
A birodalom központjában, Bécsben március 13-án tört ki a forradalom a történész szerint némileg magyar hatásra: Kossuth a pozsonyi országgyűlésben március 3-án burkoltan méltatta a párizsi forradalmat, és olyan reformtörvényeket követelt, amelyekért 1825-30 óta küzdöttek: jobbágyfelszabadítás, törvény előtti egyenlőség, független felelős magyar kormány és alkotmányosság a biroldalom más népei számára is. 
 
Kossuth beszédét lefordították németre, és ez utóbbi pont keltett visszhangot Bécsben. A március 13-án meginduló katonai akciót I. Ferdinánd osztrák császár este leállította mondván, hogy nem fog lövetni saját népére. Március 14-én Ferdinánd alkotmányt ígér Ausztria népeinek a Habsburg örökös tartományokban (Magyarországot külön kormányozták, és volt saját alkotmánya).

Március 15-én

megérkezik a bécsi forradalom híre Pozsonyba, a magyar rendi országgyűlésbe, ahol Kossuth március 3-i feliratát elfogadta a Felsőtábla, amely addig az összes ilyen javaslatot elbuktatta. Egy országgyűlési küldöttség élén Kossuth-tal gőzhajón Bécsbe indul, ahol az udvar főleg a felelős magyar kormány felállításába nem akar beleegyezni, vagyis hogy a magyar királyságra vonatkozó döntéseket ezután ne Bécsben hozzák meg olyan testületek, amelyek semmiféle felelősséggel sem tartoznak a magyar országgyűlésnek.
 
Bécsi kamarilla vs. magyar főurak
 
Az udvari kamarilla nem akarja engedni, hogy Ferdinánd szentesítse a magyar főurak követelte törvényeket
 
Ugyanaznap Budapesten is kitört a forradalom. Arról, hogyan készültek rá évekig az élére álló értelmiségiek, itt írtunk bővebben T. Szabó Levente irodalomtörténész előadása alapján. 
 
A budapesti forradalom híre 16-án este, 17-én reggel érkezik meg és terjed el Bécsben, amikorra már lecsillapították a várost. Az udvari körök ellenállását a magyar törvényjavaslatokkal szemben sikeresen töri le az, hogy látják, Pesten tömegek álltak e törvények mögé. A 12 pontból legalább 10 a Kossuth-féle törvények zanzásított és egyszerűsített változata volt, értékelte a történész, kivéve a katonaságra és a nemzeti bankra vonatkozó pont, ezek nem szerepeltek Kossuth javaslatai között.

Március 17-én

István nádor kihallgatást kért Ferdinándtól, és mint királyi helytartó szóbeli felhatalmazást kap Batthyány Lajos kinevezésére miniszterelnökké, és ki is nevezi. 

Április 11-ig 

megpróbálják a többi követelést is törvénnyé fogalmazni és elfogadtatni a bécsi udvarral, ezek közül a 3. törvénycikk a legfontosabb, a független felelős kormány megalakítása, ezen belül pedig az, hogy az uralkodó rendeletei a továbbiakban csak a budapesti miniszterek egyikének az ellenjegyzésével érvényesek. Saját minisztert küldenek a bécsi udvarba, de csak 1867 után lesz ennek a tisztségnek az a neve, hogy a király személye körüli miniszter. A '48-as Batthyány-kormányban ezt a tisztséget Esterházy Pál herceg tölti be.
 
Magyarországon nagykoalíciós jellegű kormány alakul: a liberális-ellenzéki Kossuth Lajos pénzügyminiszter lesz, Szemere Bertalan belügyminiszter, Esterházy Pál kimondottan konzervatív érzelmű, Széchenyi István közlekedés- és közmunkaügy miniszter egyféle középutat képvisel. Batthyány Lajos ebben az időszakban még Kossuthoz és Szemeréhez áll közel, Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter centralista, és Deák Ferencet és Klauzál Gábort is középutasként tartják számon.
 

A legjelentősebb vívmányok 

  • az úrbéri viszonyok eltörlése, a jobbágyfelszabadítás, ami összekapcsolódik 
  • a törvény előtti egyenlőséggel, illetve 
  • a közteherviselés kimondásával;
  • átalakul a törvényhozás szerkezete, arányosabb lesz a képviselet (nemcsak a nemesség, a szabad kerületek és a káptalanok képviselik magukat az alsóházban);
  • korlátozzák az uralkodói önkényt a feloszlatás szabályozásával (csak akkor oszlathatja fel az országgyűlést, ha az már letárgyalta az előző évi zárszámadást és a következő évi költségvetést);
  • kompromisszumot kötnek a délvidéki Határőrvidék ügyében: nem szüntetik meg a katonai berendezkedését, de erre a területre is kiterjesztik a választási rendszert;
  • a megyei hatóságok változatlanok maradnak, a városokban azonban tisztújítást írnak elő.

Megtörténik az ország területi reintegrációja

először a Partium visszacsatolásával, illetve Erdély és Magyarország uniójával, ami nem válik automatikusan érvényessé április 11-én, hiszen erről az erdélyi országgyűlésnek is törvényt kell hoznia és az uralkodónak szentesíteni kell, ami csak június 10-én történik meg. (Hermann szerint ennek a késésnek is köszönhető a román mozgalom radikalizálódása.)
 
Sikertelen volt a horvát-szlavón határőrvidék visszacsatolása, a horvát nemzeti mozgalom ugyanolyan igényekkel lépett fel Magyarországgal szemben, mint amilyenekkel Magyarország a birodalmi kormányzattal szemben. A horvátok jóval nagyobb önkormányzatiságra törekedtek, sőt olyan részeket próbáltak horvát területekhez csatolni, amelyek közjogi hovatartozása legalábbis vitatott volt.
 

Létrehozzák a nemzetőrséget

a 22. törvénycikk alapján, amely távlatilag fontos: erre épül majd az önálló magyar haderő, erre hivatkozva kezdik szervezni '48 májusában az önálló magyar honvédséget.
 
Nem sikerül áprilisban rendezni a hadügyi kérdést (hogy ki rendelkezik a Magyarországon állomásozó és a Magyaroszágról kiállított haderővel). Az uralkodó május 7-én, illetve június 10-én a Magyarországon állomásozó császári-királyi hadsereg valamennyi hatóságát és egységét a magyar kormány alá rendeli.
 

Nemzetiségi törvény nem születik,

mert erre nem volt európai minta, hozta fel a magyar államférfiak védelmében Hermann Róbert. Illetve ami volt, azt jobb volt nem követni: az angol-ír viszonyban az írek az éhenhalás és a kivándorlás között választhattak, a francia minta a teljes nyelvi asszimiláció volt, Bismarck herceg pedig a lengyelek kiirtásával vélte megoldani a poseni lengyelkérdést.
 
A magyar politikai elit nem volt hajlandó rögtön a reintegráció után nyelvi alapon felosztani az országot, és ez a nemzetiségek keveredése miatt egyébként is lehetetlen lett volna. Vallási-egyházi, iskolai ügyekben viszont teljes szabadságot biztosított a társnemzeteknek, mondta a történész.
 
A 31 törvénycikk nagyjából kétharmadában szerepel valamilyen utalás saját ideiglenes jellegére, mégis ezek alkották a magyar politika fő viszonyítási alapját 1867-ig, bizonyos aspektusokban akár 1945-ig vagy 1948-ig, jegyezte meg Hermann Róbert, aki egy Kossuth-idézettel támasztotta alá, hogy ennek az átalakulásnak a végrehajtói nem tekintették befejezettnek az átalakulást áprilisban, de tisztában voltak azzal, hogy akkor ennyit lehetett elérni. Azt akarták, hogy a polgári átalakulást már ne lehessen visszafordítani, ne lehessen visszatérni a rendi berendezkedéshez.
 
Egyed Ákos
 
Egyed Ákos történészprofesszor az előadáson, amely egyetemi hallgatóktól befutott tanárokig mindenkit vonzott
 
Ezt sikerült is elérni, ezért ki lehet jelenteni, hogy ezek a törvények tényleges rendszerváltozást jelentettek, válaszolta az előadó Egyed Ákos történész kérdésére. 1867 után azért tud olyan gyorsan talpra állni az új magyar állam, mert a '48-as alapok (a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés) jól beépültek a társadalom működésébe.

1848 májusában újabb forradalom tört ki Bécsben,

és hogy az uralkodó kezét ne kösse meg a bécsi közhangulat és az ottani politikai változások, az udvart átköltöztették Innsbruckba, a birodalom legnyugatibb és legcsászárhűbb tartományába, Tirolba.
 
Eközben megindultak a horvát mozgalmak, a szerbek fellázadtak a Délvidéken, Erdélyben mozgolódnak a románok és a szászok, Felvidéken a szlovákok, ezért a magyar kormány azzal gondolta lecsillapítani a nemzetiségi mozgalmakat, hogy a birodalom közepére, Budára hívja a császárt.
 
Bár a magyar forradalom egyik legfontosabb esélyét jelentette, kevéssé van benne a történeti köztudatban, hogy ekkor indult be a német egységesülési folyamat is. 1848-ban vetődik fel először komolyan annak lehetősége, hogy a napóleoni háborúk óta többféle szövetségben élő

német tartományok, fejedelemségek, hercegségek, érsekségek egyetlen közös államba integrálódjanak,

amelybe bevennék az osztrák tartományokat is. Az osztrák tartományok leválásával pedig pedig a magyar királyság válna egy közép-európai birodalom központjává. Hermann Róbert szerint az osztrák tartományok csatlakozása a német birodalomhoz egészen 1848 szeptemberéig reális lehetőség volt, utána dőlt el a frankfurti német nemzetgyűlésben, hogy a Nagy Németország megoldás helyett a Kis Németország lesz a befutó.
 
Ezért a magyar kormány még 1848 májusában követeket küld a frankfurti nemzetgyűlésbe, ahol majdnem sikerült elismertetni Magyarországot önálló külügyi jogokkal rendelkező államként. Közben viszont kitört az első német-dán háború Schleswig és Holstein tartományok feletti fennhatóságért, mert ezek ugyan tagjai a Német Szövetségnek, de a dán korona alá tartoznak. 
 
Ettől a német egységet vélhetően megerősítő háborútól idegesek lesznek az angolok és az oroszok is. Az oroszok megüzenik IV. Frigyes porosz királynak, hogy az orosz hadsereg be fog avatkozni, ha a porosz seregek tovább is ott sertepertélnek a dán felségterületek körül, az angolok azzal fenyegetnek, hogy lőni fogják a német kikötőket, a német flotta pedig még nincs abban az állapotban, hogy ezt viszonozni tudná.

Július végén alapvető fordulat történik az itáliai hadszíntéren,

ahol Károly Albert piemonti szárd király még márciusban hadat üzent Ausztriának, és az egységes Itália megteremtésének szándékával benyomult a lázongó Lombard-Velencei Királyság területére. Július 23-25. között viszont seregét és a hozzá csatlakozott olasz nemzeti felkelőket rommá veri Radetzky tábornagy Déli Hadserege Custozzánál. 

Augusztus elején 

a császári csapatok visszafoglalják Milánót is, az olaszok kénytelenek fegyverszünetet kötni, az olasz egység terve egyelőre elbukott. Ez teszi lehetővé, hogy a császári udvar augusztus 12-én visszatérjen Bécsbe.
 
Egészen addig István nádor mint királyi helytartó Magyarországon teljhatalommal rendelkezett, szinte minden felségjogot gyakorolhatott, még a törvényszentesítés jogát is, augusztus 12-én azonban az uralkodó visszavonta tőle ezeket a jogokat.

Augusztus végén

Batthyány Lajos miniszterelnök és Deák Ferenc igazságügyi miniszter Bécsbe utazik három törvényt szentesíteni. Ekkor már két és fél hónapja tart a háború Délvidéken a szerb felkelőkkel, Horvátországban Jelačić fegyverkezik, a Dráva vonalán néz farkasszemet a magyar és a horvát hadsereg. Az első törvény a délvidéki székely telepítésekről szól (a háború miatt éppen nem aktuális), a másik az önálló magyar hadsereg felállításáról, a harmadik az önálló magyar bankjegykibocsátásról szól.
 
Az uralkodó azonban nem hajlandó szentesíteni a törvényeket, sőt kiadta véleményezésre az osztrák kormánynak, ami sérti az áprilisi magyar törvényeket. A magyar minisztereket Latour osztrák hadügyminiszterhez küldi tárgyalni a birodalom más területein lévő magyar csapatok hazahozataláról és a Magyarország területén állomásozó, nem magyar csapatok kivonásáról. Az osztrák hadügyminiszter a magyarok javaslatait elutasítja.

Szeptember 4-én

kiderül, hogy az uralkodó az általa korábban elmozdított Josip Jelačić horvát bánt visszahelyezte a báni méltóságba, a hírt a kijelölt trónörökös, Ferenc Károly főherceg erősíti meg Deáknak. Vagyis Bécsben nem akarnak tovább együttműködni a magyar kormánnyal, sőt az osztrák kormány augusztus 31-i memorandumában azt rója fel az uralkodónak, hogy nem volt joga áprilisban szentesíteni a magyar törvénycikkeket, mert ezek ellentétben állnak a birodalom alapokmányával, az 1723-ban elfogadott Pragmatica Sanctióval, amely kimondta, hogy a birodalmat csak egységesen szabad kormányozni.
 
Pesten közben attól tartanak, hogy Batthyány és Deák hiányában puccsot hajt végre a magyar kormány ellen vagy a nádor, vagy Kossuth, aki hatalomra segíti a baloldalt, vagy maga a baloldal Kossuth nélkül. Szeptember 4-én Kossuth azt javasolja a képviselőházban, indítsanak küldöttséget az uralkodóhoz, és tisztázzák, hogy az uralkodó meg akarja-e tartani Magyarországot vagy nem.

Szeptember 9-én

fogadja Ferdinánd az országgyűlés száz tagú küldöttségét, de kitérő választ ad, ami az adott helyzetben inkább nemnek tekinthető. Batthyányék és a küldöttség visszatér Pestre, ahol a miniszterelnök és a kormány lemond.
 
Esterházy Pál már korábban lemondott, Széchenyi az idegösszeomlása miatt már korábban kiesett a kormány munkájából, Mészáros Lázár hadügyminiszter Délvidéken tartózkodik, ezért nem mond le, Szemere Bertalan belügyminiszter pedig azért nem mond le, hogy legyen olyan miniszter, aki ellenjegyezze a következő kormány kinevezését. Ezt hallva Kossuth „visszaveszi a székét”, vagyis a lemondását, így a kormánynak csak mintegy a fele mond le végül.
 
 
Az országgyűlés megbízza Kossuthot és Szemerét a végrehajtó hatalom gyakorlásával, a nádor viszont nem hajlandó érvényesíteni a megbízást.

Mivel szeptember 11-én Jelačić betört Magyarországra,

az uralkodó viszont nem hajlandó jóváhagyni az önálló magyar honvédség felállítását, az országgyűlés határozattal életbe lépteti a katonaállítási és a bankjegykibocsátási törvény főbb szakaszait. István nádor szeptember 12-én Batthyányt bízza meg kormányalakítással, aki tudja, hogy a parlamenti határozatok a formális törvényességnek nem felelnek meg, de azt is, hogy szükség törvényt bont, ezért végrehajtja őket. (És ezért fogják majd felségárulási perbe 1849-ben, és lövik főbe október 6-án Pesten.)
 
Még két hétig ő irányítja a végrehajtó hatalmat István nádor által megbízott miniszterelnökként. Az országgyűlés szeptember 21-én alakítja meg a honvédelmi bizottmányt, amely előtt a miniszterelnök minden nap beszámol arról, hogy mit kezd a háborús helyzettel. A bizottmány kormányként való működésére Kossuth már másnap célozgat, két nap múlva pedig elindul alföldi toborzó útjára.

Szeptember 14-én bekövetkezik a nyílt horvát invázió,

Jelačić csapatai átkelnek a Dráván, benyomulnak a Muraközbe, és megtámadják Magyarországot. A drávai magyar csapatok parancsnoka, Teleki Ádám gróf nem tudja, mit csináljon: átálljon, félreálljon vagy ellenálljon. A helyzetet Batthyány oldja meg azzal, hogy megkéri a nádort, hogy mint az ország főkapitánya vegye át a fővezérséget. István nádor mégiscsak egy Habsburg főherceg, hátha Jelačić nem fog vele direkt katonai konfliktusba keveredni. 
 
A nádor azonban levelet kap az uralkodótól, hogy próbálja meg békésen megoldani a magyar-horvát konfliktust, de ha erre nincs mód, fegyveres összecsapásba ne bonyolódjon – magyarázza a történész. István nádor megpróbál Jelačić-csal találkozni a Balatonon a Kisfaludy gőzös fedélzetén, amelyre Jelačić végül nem lép fel arra hivatkozva, hogy azon piros-fehér-zöld zászló lobog, nem fekete-sárga.
 
A nádor visszatér Pestre, ahol lemond a fővezérségről, és Batthyány tudtával Bécsbe utazik. Azt javasolja, nevezzenek ki főparancsnokot valamennyi magyarországi, vagyis mind a horvát, mind a magyar haderő fölé. Gróf Lamberg Ferenc altábornagyot nevezik ki.

Szeptember 16-án 

újabb magyar küldöttség megy az osztrák birodalmi gyűléshez, amely azonban szeptember 19-én elutasítja a küldöttség fogadását mondván, hogy erre nincs felhatalmazva. Az elutasítás valódi oka a történész szerint a birodalmi gyűlés szláv többsége volt, a csehek, a galíciai ukránok, sőt még a lengyel képviselők is azt remélték, hogy Jelačić majd megteremti a nagy szláv birodalmat.

Szeptember 17-én Batthyány felterjeszti az új kormánynévsort, 

amit az uralkodó nem erősít meg. Batthyány szeptember 27-én értesül Lamberg Ferenc kinevezéséről, és a katonai táborba megy, mert azt gondolja, hogy a fővezér vagy a magyar vagy a horvát táborban tartózkodik. Lamberget viszont azzal is megbízták Bécsben, hogy különféle kéziratokat vigyen Pestre, és csak utána menjen a táborba. 
 
Pestre egyetlen tiszt kíséretében érkezik, ahol a felháborodott közvélemény nyomására és Kossuth javaslatára a képviselőház törvénytelennek nyilvánítja Lamberg fővezéri küldetését, és szeptember 28-án végeznek is az altábornaggyal a Pestet Budával összekötő hajóhídon. Hermann Róbert a bécsi hadi levéltárban kutatva meg is találta azokat a királyi kéziratokat, amelyek akkor Lambergnél voltak, és látta rajtuk a szúrás- és vérnyomokat.
 
Kossuth közben visszaindul az Alföldre, Batthyány távollétében pedig ifjabb Pázmándy Dénes a képviselőház elnökeként, illetve a honvédelmi bizottmány tagjai gyakorolják a végrehajtó hatalmat. Ekkor szűnik meg Batthyány miniszterelnöki működése.

Szeptember 29-én Pákozdnál a magyarok megállítják a horvát támadást,

három napos fegyverszünet után, október elsején Jelačić bán elvonul nyugati irányba.

Október 3-án az uralkodó Jelačić-csot nevezi ki

Magyarország teljhatalmú királyi biztosává és az ottani fegyveres erők főparancsnokává, vagyis megkapja a Lambergnek szánt tisztséget. 
 
Emellett az uralkodó feloszlatja az országgyűlést, és ostromállapotot hirdet – ez a rendelkezés a törvényesség nyílt felrúgását jelentette formailag és tartalmilag is. Formailag azért, mert nem szerepel rajta a Pesten székelő miniszterek egyikének az aláírása sem (épp nem is volt ilyen Pesten, de ez nem a magyarokon, hanem az uralkodón múlt, jegyezte meg a történész), tartalmilag pedig azért volt törvénytelen feloszlatni az országgyűlést, mert az még nem tárgyalta meg az 1848-as év zárszámadását és a következő év költségvetését. Jelačić megpróbál a nyílt katonai ellenforradalom szellemében eljárni, de „ekkor végre egyszer szerencsénk van”, magyarázza a történész, ugyanis

október 6-án kitört a harmadik bécsi forradalom.

A felkelők végeztek Franz Baillet von Latour osztrák hadügyminiszterrel is, és ez megakasztotta a katonai ellenforradalom kibontakozását.
 
Október 7-én Kossuth visszatér Pestre, és megérkezik az uralkodó október 3-i manifesztuma is, amit az országgyűlés visszautasít. Október 8-ára érkezik meg a bécsi forradalom híre, és ekkor bízza meg az országgyűlés az országos honvédelmi bizottmányt a végrehajtó hatalom gyakorlásával, Kossuthot pedig a bizottmány elnökévé választja.
 
Kossuth egyik első rendelkezésével a hadsereget a nemzeti jelképek felvételére és a várőrségeket a nemzeti zászló kitűzésére utasítja.

Október 31-re verik le a bécsi forradalmat

a császári-királyi erők, és ezzel csökkennek az esélyei a magyar forradalomnak is. Katonai ellenforradalom bontakozik ki először a Délvidéken, Temesvár, Arad mondja fel az engedelmességet, majd Erdélyben Puchner Antal főhadparancsnok.

Novemberben már eldöntötték, decemberben pedig lemondatják Ferdinándot

minden uralkodói címéről, mert ő szentesítette az áprilisi törvényeket. Azt tartották róla, hogy mindig annak ad igazat, akivel utoljára beszélt, és maga sem tudta eldönteni, hogy magyar királyként vagy osztrák császárként járjon el.
 
Nem a testvérét, Ferenc Károlyt koronázzák császárra – és az udvar szerint magyar királlyá –, hanem annak fiatal, 18 éves fiát, Ferenc József főherceget azért, mert őt nem köti a magyar alkotmányra tett eskü. A december 2-i trónváltozáson Olmützben a bécsi forradalmat leverő Windisch-Grätz herceg van jelen, a Magyarország ellen támadt Jelačić, és ugyan meghívják Radetzky tábornagyot is, de ő épp Itáliában van elfoglalva.

December közepén a császári csapatok általános támadást intéznek Magyarország ellen,

december végén már a főváros előtt állnak. Az országgyűlés követséget küld Windisch-Grätz császári fővezérhez a békés megoldás érdekében, Windisch-Grätz azonban január 3-án a bicskei Batthyány-kastélyban feltétel nélküli megadást követel Magyarországtól.
 
Miután csapatai bevonulnak a fővárosba, ahova a követség is visszatért, letartóztatják Batthyány Lajost. A követségnek öt tagja volt: Batthyány Lajos, Deák Ferenc, az egri érsek, Mailáth György országbíró és Mailáth Antal volt kancellár. 
 
Batthányék követségben VVindisch-Grätz előtt
 
Bár a rajzon Batthyány Lajos is szerepel, őt magánemberként sem volt hajlandó fogadni Windisch-Grätz herceg. A rajzoló pedig nem tett különbséget a két Majláth között – valószínűsítette a rajzoló logikáját Hermann Róbert.
 
Közben a magyar kormányzat átteszi székhelyét Debrecenbe, ahol miután értesülnek a követküldés sikertelenségéről, 

1849. január 13-án Kossuth békenyilatkozatot tesz, ezt február 12-én megismétli.

Ezt a történész szerint azért fontos tudni, mert a magyar és a nemzetközi köztudatban is az él, hogy a magyarok provokálták ki a katonai konfliktust az osztrákokkal, holott augusztustól a magyar kormány folyamatosan gesztusokat tesz, amit az udvar folyamatosan elutasít, ezzel gyakorlatilag belekényszerítette a magyar felet a függetlenségi háborúba. Ezért is nevezték ezt kezdetben önvédelmi háborúnak.

Január végén, február elején bekövetkezik az első orosz intervenció Erdélyben,

amely nem az orosz sereg mintegy 20 ezer fős létszáma miatt volt jelentős, hanem amiatt, hogy jelezte, az osztrák császár akár külső segítséget is igénybe vesz a magyar szabadságharc leverése érdekében.

Február 26-27-én Kápolnánál ütközik meg a magyar és az osztrák főerő,

ez az utolsó jelentős császári siker a főhadszíntéren, de nincs különösebb következménye, mert a Tisza vonalát a császáriak nem merik átlépni.
 
Közben a Bécsben székelő birodalmi gyűlést áttették Morvaországba, ahol megalkottak egy viszonylag demokratikus, az egész Habsburg-birodalomra vonatkozó alkotmánytervezetet. Ez jelentősen korlátozta volna az uralkodó felségjogait, kiterjesztette volna a népképviseletet az önkormányzatok szintjére is. Ezt Bécsben, illetve Olmützben nem akarták elfogadni, de visszautasítani sem, hogy ne az legyen a közvélemény benyomása, hogy az uralkodó nem akar együttműködni a törvényhozással.
 
Ezért az Olmützben székelő udvar saját alkotmányt írt, olyat, amiben megtartotta az uralkodónak tetsző államszervezési eszközöket, de nem szerepeltek benne azok, amelyek csak a birodalmi gyűlésnek voltak a tetszésére.

Március elején az uralkodó feloszlatja a birodalmi gyűlést, 

oktrojált alkotmányt ad az egész birodalomnak, amely Magyarországot részekre szabdalja: Magyar Királyságra, külön Erdélyi Fejedelemségre, Katonai Határőrvidékre és Dalmát–Horvát–Szlovén Királyságra. Bár a magyarok azóta is azt sérelmezik benne, az olmützi alkotmánynak nem ez a feldarabolás volt a lényege, magyarázta a történész, hanem hogy Ausztria megüzente vele a frankfurti német nemzetgyűlésnek, hogy a német egységnek Ausztria vagy minden tartományával része, sőt legnagyobbként a vezetője lesz, vagy egyáltalán nem vesz részt benne. Ezután Frankfurtban már nem is kísérleteztek az osztrákok bevonásával.

Márciusban újraindulnak a hadműveletek Észak-Itáliában,

a piemonti szárd királyság újabb támadást indít a császári csapatok ellen, amelyek száz óra alatt szétverik a piemonti csapatokat. Piemont ezzel végképp kikerül a küzdelemből, vagyis a Habsburg Birodalomnak nem kell kétfrontos háborútól tartania.

Áprilisban Frankfurtban fordulat következik be,

német császárrá választják IV. Frigyes Vilmos porosz királyt, aki azonban ezt nem hajlandó elfogadni. Nem akar demokratikusan megválasztott német császár lenni, másrész sógora, I. Miklós cár megüzente, hogy ha elfogadja, akkor Poroszországban nagy létszámú orosz hadsereg tesz nem éppen baráti látogatást.

Április 14-én mondják ki Kossuthék a függetlenséget és a trónfosztást

válaszként az olmützi alkotmányra és az osztrák kihívásra. Bár Kossuth célja eredetileg nem ez volt, de belekényszerítették, véli a történész. Ekkor választják Kossuthot kormányzó-elnökké.
 
Az új magyar külpolitika két célja a nemzetközi elismertetés és az orosz intervenció kivédése. Batthyány Kázmér külügyminiszter próbálkozik Franciaországban, Angliában és máshol is nem sok sikerrel: a franciák jóindulattal fogadják, de értésére adják, hogy nem fognak beavatkozni, Palmerston angol külügyminiszter pedig úgy vélte, a Habsburg Birodalom az európai egyensúly biztosítéka, és nem hogy nem avatkozik a belügyeibe, de gyakorlatilag szabad kezet ad Ausztriának az orosz intervenció tekintetében.
 
Ifjú és örökifjú történészek a hallgatóságban
 
Ifjú és örökifjú történészek a hallgatóságban
 
1849 júliusára változik némileg az angol álláspont, akkor már úgy vélik, hogy a háború elhúzódása magának Ausztriának az európai hatalmi pozícióját veszélyezteti, és közvetítést ajánlanak a magyar és az osztrák fél között. De mire az ajánlat Bécsbe ér, addigra a császári csapatok már a Temesközben vannak, és Schwarzenberg osztrák miniszterelnök azt mondja az angol követnek, hogy majd ha Ausztriát meghívják az ír kérdés rendezésére, akkor ő is meghívja az angolokat a magyar kérdés rendezéséről tartott tanácskozásra.

A török kártya

A magyarok azzal próbálták meg beugrasztani az oszmán birodalmat a konfliktusba, hogy követelték, a török kormány a nemzetközi jog értelmében fegyverezze le az Erdélyből Moldvába és Havasalföldre kiszorított császári csapatokat. Ezzel háború robbant volna ki az osztrák, az orosz és az oszmán birodalom között, egy ilyen háborúba pedig az angolok és a franciák is beszálltak volna az oszmán birodalom oldalán. A török kormányzat viszont nem avatkozott közbe, az oroszok annál inkább: 

június közepén 200 ezer fős orosz sereg

– a legnagyobb, ami addig az orosz birodalom határain kívül járt – tört be Magyarországra. Ezt a hatalmas létszámot a magyar ellenállás nem indokolta, válaszolta közönségkérdésre a történész, a szabadságharcot százezer orosz katonával is le tudták volna verni. Hermann szerint Miklós cár az osztrák hadsereg felsővezetésének december és április között mutatott töketlenkedése miatt döntött úgy, hogy ekkora sereget vezényel Magyarországra, hogy az akár az osztrákok nélkül is le tudja győzni a magyarokat.
 
A magyar honvédsereg létszámát 160-170 ezer főre szokták tenni, de a bevethető létszám valójában 140 ezer lehetett Hermann Róbert számításai szerint. Egy részének ugyanis nem volt fegyvere, más része frissen felállított zászlóalj volt.
 
Egyetlen lehetőség maradt: tárgyalni az oroszokkal, és ezt a magyar fővezér, Görgei Artúr meg is próbálja. Az oroszok azonban csak időhúzásra használták a tárgyalást, tényleges politikai engedményeket nem voltak hajlandók tenni, és így következik be a vég, az orosz segítséggel végrehajtott osztrák győzelem. Ennek szakaszait időhiány miatt az előadó nem részletezte.

Augusztusban

fölvetődik az a lehetőség, hogy meg kell próbálni meghívni a magyar trónra az orosz cárt vagy valamelyik rokonát, ha az biztosítja az 1848-as áprilisi törvények betartását. A cár erre a kétségbeesett kísérletre messzemenően nem volt vevő, válaszolta a meghívást feszegető kérdésre a történész.
 
Ahogy a magyar forradalom győzelmét és a polgári átalakulást az európai forradalmi hullám tette lehetővé, úgy egyre csökkentek Magyarország esélyei önállóságának megőrzésére azzal, ahogy az európai forradalmak kezdtek elbukni főként az olasz és német területeken, foglalta össze Hermann Róbert.

Szerinte a magyar vezető politikusok valójában lehetetlen feladat előtt álltak. 

Drukkolhattak ugyan a német egységnek, de a németek helyett nem tudták megteremteni azt; szurkolhattak az olaszoknak az egységes Olaszországért, de az olaszok helyett nem tudták megverni Radetzky tábornagyot. Reménykedhettek abban, hogy a franciák és angolok nem engedik meg az orosz intervenciót, de nem írhatták felül azokat a külpolitikai elveket, amelyek meghatározták ebben az időszakban a francia vagy az angol külpolitikát.
 
Amit Magyarország megtehetett, és meg is tett, az a maximális katonai erőfeszítés, amely az európai történelemben példa nélküli lépést kényszerített ki: egy nagyhatalom a másik nagyhatalom segítségét kérte belső konfliktusának megoldásához. A katonai sikereket azonban ebben a diplomáciai környezetben akkor nem lehetett tényleges politikai sikerré konvertálni, értékelt a történész.
 
A kiegyezést szerinte a kedvező európai viszonyok tették lehetővé: az osztrákok elveszítették 1866-ban a porosz-osztrák háborút, így a saját haderő nélküli, sőt katonailag megszállt Magyarország vissza tudott nyerni valamennyit az önállóságából, jóval többet, mint amennyit 1849 végén bárki is remélt volna.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/23979
Két ex-Real Madridos játékossal erősített a kolozsvári focicsapat.
A hírszerző szolgálat arra gyanakszik, hogy keletről érkezik a baj.
Pár, jelenleg használaton kívüli parkolási táblán a magyar felirat az első, a román pedig csak a második, ezért Dan Tanasă újabb pert indított Ráduly Róbert Kálmán ellen. Ez az idei negyedik.
Ha eltekintünk a politikai érvelés szövevényétől és összehasonlítjuk a fővárosi tüntetést más hasonlókkal, kínálkozik pár magyarázat. Horațiu Pepine írása.
Egy normális országban nem feltétlenül elegáns tahó módon szidni a kormányt. Romániában viszont, úgy tűnik, épp erre van szükség. Andrei Pleşu szövege.
A marosvásárhelyi zenekar kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményekkel jelentkezik.
Az örmény FC Alaskert ellen aratott ötgólos győzelem a csapat legnagyobb arányú sikere a nemzetközi kupákban.
Eddig semmit nem sikerült megvalósítani a célkitűzésekből, figyelmeztet az európai zsűri.
A nép ügyvédjéhez fordulnak.
Nemcsak azért, mert kedvezőbb a földrajzi fekvése, hanem azért is, mert Magyarország sokkal hatékonyabban képviseli az érdekeit, mint Románia.
Mert már így is ad egy rakás pénzt a sertéspestis megelőzésére, de a kormány nem tesz eleget a disznókért és a gazdákért.
Jósolják a kiskereskedelemben utazó cégek vezetői.
Vállalja a felelősséget, de azért megjegyezte: a tüntetők nem határolódtak el egyértelműen a huligánoktól. Ráadásul állítása szerint Molotov-koktélokat is találtak.
Emlékszik még a nagyváradi Piros tó és Háborúzók utcára? Most itt a párja: „a szimbolikus szekér” és a „100 hegedű Orkesztrája”.