// 2026. november 4., szerda // Károly

Súlyos munkabaleset történt Hunyad megyében

// HIRDETÉS

Három munkásra omlott a föld egy vasúti hídnál. Mindhárman meghaltak.

FRISSÍTÉS: Mind a három munkás meghalt a ma reggeli Zsil-völgyi munkabalesetben, ahol egy vasúti híd melletti munkálatok során rájuk omlott a föld – közölte Adrian Bozdog, a Hunyad megyei munkafelügyelőség vezetője az Agerpres hírügynökséggel. A munkaügyi felügyelőség által szolgáltatott adatok szerint a munkások egy Bákó megyei, oneşti-i cég alkalmazásában álltak.

Maga alá temetett a föld három munkást a Hunyad megyei Bolibarlang (Peştera Bolii) térségében. A Hunyad megyei katasztrófavédelem közleménye szerint a három férfi egy vasúti hídnál dolgozott, amikor rájuk omlott a föld.

Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár szerint az egyik munkást már kiemelték, de a mentősök csak a halál beálltát tudták megállapítani. „A másik kettőt még nem emelték ki, de csekély az esély arra, hogy sikerül megmenteni őket” – mondta Arafat. 

Több mentőautót és egy nehezen hozzáférhető terepen bevethető mentőjárművet is a helyszínre vezényeltek.

A Hunyad megyei munkafelügyelőség kollektív munkabalesetként kezeli az ügyet, és kivizsgálást indít – nyilatkozta a felügyelőség szóvivője a News.ro hírügynökségnek. Egyelőre nem tisztázott, pontosan milyen munkálatokat végeztek a balesetet szenvedett munkások, mondta Sorin Gabriel Istrate.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro