// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Gyurcsányék az RMDSZ-t támadják a regisztráció miatt

// HIRDETÉS

Választási csalások, súlyos visszaélések lesznek szerintük.

Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szerint súlyos visszaélésekre, választási csalásra ad alkalmat, hogy Erdélyben az RMDSZ gyűjti a magyarországi országgyűlési választásra regisztrálók adatait - írja az MTI.

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz „csalással készül a 2018-as választásra”,

a határon túli magyarok szavazásának szabályait úgy alakították ki, hogy az „lényegében korlátlan választási csalásra adjon lehetőséget”.

Példaként említette, hogy a határon túli választópolgárok névjegyzéke nem nyilvános, tehát nem is ellenőrizhető, valamint, hogy „a kormány által busásan támogatott határon túli szervezetek” összegyűjtik a választóktól a szavazatokat.

Megjegyezte: 2014-ben a határon túli magyarok szavazatai egy mandátumot jelentettek a Fidesznek, amelynek ezzel lett meg a kétharmados többsége az Országgyűlésben.

Gréczy Zsolt elmondta: noha a szabályok szerint

a regisztrációs kérelmet csakis maga a választópolgár nyújthatja be,

Erdélyben az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány mégis gyűjti a magyarországi országgyűlési választásra regisztrálók adatait, majd ezen adatok alapján regisztráltatják őket a Nemzeti Választási Irodánál (NVI).

Hozzátette: az NVI is elismerte, hogy az RMDSZ és az alapítvány gyakorlata súlyos visszaélésekre, választási csalásra ad alkalmat.

Hangsúlyozta, a DK számára

elvi kérdés, hogy csak azok szavazzanak a magyar országgyűlési választáson, akik itt élnek.

Mint mondta, felmérések szerint a magyar választópolgárok döntő többsége támogatja kezdeményezésüket, amellyel nem az állampolgárságot kívánják „bolygatni”. Gyurcsány pártja egyébként kampányt is indított a határon túli magyarok szavazati jogának visszavonásáért.

Mint arról beszámoltunk, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az Átlátszó Erdély érdeklődésére megerősítette: nem törvényes az az eljárás, amellyel az RMDSZ és az általa működtetett Eurotrans Alapítvány a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyieket regisztrálja a jövő évi magyarországi országgyűlési választásokra.

Ugyanis a szövetség és az Eurotrans ugyanazon a formanyomtatványon gyűjti az adatokat a nemzeti kisebbségek jogainak európai uniós szabályozását javasoló Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírására, valamint a magyarországi országgyűlési választásokon való részvételhez szükséges regisztrációra, ez az űrlap ráadásul jelentősen eltér az NVI formanyomtatványától.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro