// 2026. november 7., szombat // Rezso

Véres összecsapások egy amerikai városban egy szobor miatt

// HIRDETÉS

A liberális városvezetés Charlottesville-ben el akarja tüntetni a Konföderáció haderejének parancsnoka, Robert Lee szobrát. Ez pedig nem mindenkinek tetszik.

Rendkívüli állapotot hirdettek szombaton egy amerikai városban, Charlottesville-ben a szélsőjobboldal rendezvényén elszabadult erőszak miatt. Egy valószínűleg szándékos autós gázolásnak halálos áldozata és sok sérültje van. Donald Trump amerikai elnök közleményben ítélte el a gyűlöletet és az erőszakot, majd beszédet is mondott a zavargások kapcsán.

Charlottesville város polgármestere, Mike Signer, saját megfogalmazásában „megtört szívvel" jelentette be, egy autó a tüntetők közé hajtott, egy embert halálra gázolt, és a több komoly sérültet is hagyott az úttesten. A hírt először a város kórházának szóvivője, Angela Taylor közölte, aki megerősítette azt is, hogy az egyetemi klinikán a támadás 19 sérültjét ápolják.

A városban péntek este óta zajló megmozduláson, majd az ezt követő szombati összecsapásokban többen megsebesültek és letartóztatások is voltak. A rendőrség azonban erről egyelőre nem közölt pontos adatokat.

A virginiai Charlottesville városában - amely egyetemi központ - az úgynevezett alt-rightnak vagy alternatív jobboldalnak nevezett szélsőjobboldali csoportosulás rendezvényén szabadult el az erőszak:

ellentüntetők jelentek meg és a két csoport összecsapását a könnygázgránátokat is bevető rendőrségnek kellett megfékeznie.

Virginia állam demokrata párti kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett a városban. Terry McAuliffe elfogadhatatlannak nevezte a történteket - illetve a retorikát is - és közölte, hogy „a szólásszabadság nem az erőszak szabadságát jelenti".
Sajtóértesülések szerint nagyjából két órával az erőszakos összecsapásokat követően egy kocsi nagy sebességgel hajtott több száz tüntető közé. Szemtanúk több sérültről számoltak be. Az interneten pedig egy amatőr videót tettek közzé, amelyen az incidens látható. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a jármű sofőrje szándékosan cselekedett-e.

Lezuhant egy helikopter is

Lezuhant egy rendőrségi helikopter szombaton Charlottesville közelében, és a rajta utazó két rendőr meghalt - közölte a helyi rendőrség. A helikopter erdős területen zuhant le, egy ház közelében, Albermale megyében. A földön tartózkodók közül nem sérült meg senki. A baleset okát vizsgálják. Az AP hírügynökség meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva jelentette, hogy a városbeli erőszakos cselekményeknek van közük a helikopterbalesethez, de beszámolóiból egyelőre nem derült ki, hogy milyen módon. A dpa hírügynökség úgy tudja, hogy a helikopter személyzete a tüntetéseket figyelte.

Donald Trump elnök először Twitter-bejegyzésben ítélte el a jobboldali aktivisták és az ellentüntetők összecsapásakor történteket, és sürgette, hogy vessenek véget az erőszaknak, majd kora délután sajtónyilatkozatot is tett. „Össze kell fognunk és el kell ítélnünk ezt a gyűlöletet. Az Egyesült Államokban nincs helye az ilyesfajta erőszaknak. Gyerünk, fogjunk össze!" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök. Majd kora délutáni sajtónyilatkozatában erőteljesen

elítélte „a gyűlölet, a fanatizmus és az erőszak több oldalon történő megnyilvánulásait".

„Mindenekelőtt amerikaiak vagyunk", fogalmazott Trump, majd „a rend és a törvényesség gyors visszaállítására", valamint „ártatlan életek megóvására" szólított fel. A bedminsteri golfklubjában tett sajtónyilatkozatában az elnök közölte, hogy telefonon egyeztetett Terry McAuliffe kormányzóval. Trump hangsúlyozta, hgy McAuliffe és ő egyetértettek abban, hogy „a gyűlöletnek és a megosztottságnak véget kell vetni, és most azonnal kell véget vetni".

A demonstrációt a szélsőjobboldali csoport azért szervezte, hogy tiltakozzék Robert Lee tábornok szobrának tervezett eltávolítása ellen. Lee tábornok az Egyesült Államokat 1861 és 1865 között emésztő polgárháborúban a déli, konföderációs seregek vezetője volt, sokak számára a rabszolgatartó déli államok konföderációjának jelképe. A szobrát védelmező demonstrálók - köztük sokan a fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajvédők - is konföderációs zászlókat lobogtatva jelentek meg a város egyik parkjában meghirdetett rendezvényen. Sokan katonai egyenruhát öltve, pajzsokkal felszerelkezve érkeztek, már pénteken este. A demonstráción felbukkantak a Ku Klux Klan fajvédő szervezet tagjai is. A tüntetők és ellentüntetők botokkal vagy puszta kézzel estek egymásnak, mígnem helyi idő szerint délben Jason Kessler, a magát „Egységet és biztonságot Amerikának" nevű szervezet 33 éves vezetője be nem jelentette a rendezvény végét. A rendőrség ugyanis - törvénytelennek nyilvánítva - berekesztette a gyülekezést. Az összecsapás azonban folytatódott.

Charlottesville liberális város hírében áll az elsöprő többségében konzervatív Virginia államban. A város vezetése az elmúlt időszakban több lépést is tett annak érdekében, hogy a nyilvános terektől - utcákról, középületek elől - eltüntesse a fajgyűlölő és rabszolgatartó múltra emlékeztető utcaneveket, táblákat, szobrokat. Új nevet kapott a Lee park is - ahol Lee tábornok eltávolítandó szobra áll -, és a másik konföderációs tábornokról, Thomas Jacksonról elnevezett parkot is átkeresztelték Igazság Parkjának.
 

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS