// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Budapest: „képtelenség”, hogy Magyarország propagandaháborút folytat Románia ellen

// HIRDETÉS

A Trianon 100 nevű kutatócsoport verte ki a biztosítékot román tudományos és sajtóberkekben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) határozottan visszautasít „minden olyan képtelenséget”, hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen, még ha az tudományos körökből érkező rágalom formájában jelenik is meg.

Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a tárcát, hogy a bukaresti médiában a magyar kormány „románellenes” propaganda-főosztályaként állították be a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület nevű, fiatal kutatók számára kiírt pályázatán nyert harmincmillió forintos támogatást a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek kiegészítését, összegzését és közzétételét célzó ötéves projektre.

A KKM kedden az MTI érdeklődésére közölte: Magyarország változatlanul bízik abban, hogy az új román kormánnyal a kétoldalú kapcsolatok új lendületet vehetnek, ahogy erről a két külügyminiszter legutóbbi, februári budapesti megbeszélésén is szó volt.

Az MTA Lendület programja egy nyílt, tudományos projekt, amelynek célja a múlt jobb feltárása, megismerése – mutattak rá. Úgy vélték, „sajnálatos, hogy vannak olyan román tudományos körök, melyek ellenérdekeltek a múlt közös, sokszor eltérően értelmezett vagy értékelt folyamatainak feltárásában”. Egy ilyen tudományos munka csak közelebb hozhatja a két népet – hangsúlyozták.

Kiemelték: a közös múlt feltárását, az erről zajló tudományos diskurzust a KKM a jövőben is támogatni fogja és eszközeivel segíti a magyar és a román kutatók párbeszédét.

Román média: „románellenes” propaganda-főosztály a kutatócsoport

A román sajtóban kedden is tovább gyűrűzött annak „leleplezésnek” a visszhangja, amelyet Ioan Aurel Pop történész (a fotón), a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora tett egy múlt heti rendezvényen, amelyen a Román Akadémia újonnan létrehozott – főleg Oroszországgal foglalkozó – „Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma” (LARICS) mutatkozott be. A kolozsvári rektor előadásában azt állította, hogy Románia „egy másik szomszédjával, Magyarországgal is információs és kommunikációs háborút visel”, Budapest pedig „saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel”, miközben a bukaresti kormány által létrehozott Románia Centenáriuma főosztálynak nincs elkülönített költségvetése.

Az Evenimentul Zilei és az Adevărul című lap is idézte Cozmin Guşă politikai tanácsadónak egy hétvégi tévéműsorban kifejtett értelmezését, miszerint a Trianon 100 „egy az egész térség destabilizációjához vezető, intelligens, szegregacionista bomba”, amelyet szerinte a magyar kormány a román centenáriumi ünnepségek – Erdély és a Román Királyság 1918. december elsején kikiáltott egyesülésének közelgő századik évfordulója – ellensúlyozására hozott létre.

„Akik mindig is Románia ellen cselekedtek, most összeálltak egy jól finanszírozott projektben” – vélekedett az elemző, megjegyezve, hogy Románia első számú vezetői alkalmatlanok arra, hogy „büntessék” a Trianon 100-ért Magyarországot, amely szerinte egy románellenes médiaprojekt.

Közben az Adevărul hasábjain a lap blogrovatának két publicistája, Mircea Morariu és Demény Péter a BBTE rektora által reflektorfénybe hozott témáról vitatkozik. Morariu Trianon 100 című írásában egyebek között hétfőn azt sérelmezte, hogy a magyar történészek Erdély 1920-as Romániának ítéléséről beszélnek, „és eltekintenek attól a ténytől, hogy a régió már 1918-ban a Román Királysághoz csatlakozott”.

Demény Péter keddi válaszában leszögezte: a Trianon 100 nem kormányzati intézmény, hanem tudományos kutatókból álló munkacsoport. Szerinte Morariunak és Popnak azt kellene megértenie, hogy a trianoni évforduló kapcsán nem egy focimeccsről van szó, amely után az „igazságát” érvényesítő csapat majd győztesen vonulhat az öltözőbe, a normalitás helyreállításához tárgyilagosságra, és görcsösség nélküli párbeszédre van szükség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro