Hogy a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek közül minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) regisztrációs kampányt indított a honosított magyar állampolgárok számára a 2018-as országgyűlési választásokra - közölte Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke (képünkön, és Tiboldi László, az EMNT alelnöke egy szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón.
Sándor Krisztina elmondta, több mint 510 ezerre becsülik azoknak az erdélyi felnőtteknek a számát, akik magyar állampolgárságot szereztek, és közülük csupán 197 ezren vetették fel magukat a választói névjegyzékbe. Hozzátette: az erdélyi lehetséges magyar választópolgárok csaknem kétharmada még nem regisztrált. A korábbi tapasztalatok alapján kijelentette: már most el kell indítani a kampányt ahhoz, hogy minél több választóhoz eljussanak.
Sándor Krisztina elmondta: azoknak az erdélyi magyaroknak, akik még nem igényelték a magyar állampolgárságot, de szeretnének szavazni 2018-ban, ez év júliusáig kell benyújtaniuk az állampolgársági kérelmüket, hogy a választások előtt a honosítási és regisztrációs folyamat végére jussanak. Hozzátette: az EMNT által működtetett demokráciaközpontok mind a honosításban, mind a regisztrációban, mind pedig az anyakönyvezési ügyekben szakszerű segítséget nyújtanak.
Külön hangsúlyozta, hogy sok honosított és esetenként regisztrált magyar állampolgárnak megváltoztak a személyi adatai: egyesek elköltöztek, mások megházasodtak és nevet változtattak. Hozzátette: minden adatmódosulást be kell vezetni a választói névjegyzékbe is. Külön említette azoknak a csoportját, akik nem emlékeznek már, hogy regisztráltatták-e magukat. Számukra az újbóli regisztrációt ajánlotta. Megjegyezte, hogy az újonnan bejelentett adatok felülírják az esetleges régieket. „A 2014-es választások időszakában naponta jöttek be az irodáinkba olyan emberek, akik szavazni szerettek volna, de mert nem léptek időben, nem élhettek a szavazati jogukkal" - magyarázta a tájékoztató kampány korai elindításának a szükségességét.
Tiboldi László arra emlékeztetett, hogy az EMNT az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) együttműködve 85 ezer erdélyi magyar választó regisztrációját segítette 2014-ben, és mintegy 62 ezer levélszavazatot gyűjtött össze, és juttatott el a magyar hatóságoknak, ami a szavazatok több mint felét jelentette. A tanács a 2016-os magyarországi népszavazáskor is mintegy 40 ezer levélszavazat leadását segítette.
Az alelnök 570 ezerre becsülte a magyar állampolgárságot is szerzett erdélyi magyarok számát, akik között - becslése szerint - 510-517 ezer között lehet a nagykorúak száma.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.