// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

Nem nyugszik az ország: tízezrek vonultak ma is az utcára

// HIRDETÉS

Ez már a tizenharmadik este, amikor tüntetőktől hangos a bukaresti kormánypalota előtti tér. És nem csak.

Tizenharmadik napja tüntetnek Bukarestben a kormánypalota előtt, a Grindeanu-kabinet lemondását követelve. 20 óra körül mintegy 10 ezerre saccolták a demonstrálók számát.

A tömeg fütyül, dobol, vuvuzelát fúj és kormányellenes jelszavakat skandál. Táblákat tartanak a kezükben olyan feliratokkal, mint „A tolvajoknak börtönben a helyük, nem a kormányban”, „Az igazságtalanság egyesít minket” és Románia, az Európai Unió, illetve az Amerikai Egyesült Államok lobogóját lengetik.

A közösségi oldalakon vasárnapra meghirdették a Trikolór művelet elnevezésű villámcsődületet. A tüntetőket arra bíztatták, hogy hozzanak magukkal piros, sárga vagy kék textilt, hogy az emberek segítségével kirajzolódjon Románia legnagyobb zászlaja.

Elég látványosra sikerült:

Tüntetés zajlik a Cotroceni-palota előtt – immáron nyolcadik napja. A tüntetők jelentős része idős, nyugdíjas személy. Ők is sípokkal, dobokkal, vuvuzelákkal vonultak ki az államelnök lemondását követelve. Az emberek azt róják fel az államelnöknek, hogy kettéosztotta az országot és leváltaná a Grindeanu-kormányt. A Iohannis-ellenes tüntetésen mintegy ötszázan lehetnek. 

Munkatársunk becslése szerint Kolozsváron mintegy hatezren követelték vasárnap este a kormány lemondását.

Az Adevărul és az Agerpress becslése szerint: Nagyszebenben 4 ezer 500-an, Temesváron 4 ezren, Iașiban 1 ezren, Konstancán 300-an, Galacon mintegy 200-an tüntetnek. 

A Hotnews szerint a tüntetők száma 20:45-kor Bukarestben meghaladta a 40 ezret.

A román tüntetések hírét Molnár Levente kolozsvári színművész a BAFTA brit filmfesztiválra is elvitte, aki a vörös szőnyegen a tüntetések jelszavával, a #rezist felirattal pózolt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.