vádlott, álljon fel!
csubakka
2017. január 31. kedd, 11:41
És rögtön halasztással indult.

Kedden tartották az első tárgyalását annak a pernek, amelyben Liviu Dragnea PSD-elnököt hivatali visszaélésre való felbujtással és okirat-hamisítással vádolják.

Az ügy érdemi tárgyalása azonban mégsem kezdődött el, mivel a bíróság halasztást rendelt el, miután több vádlott időt kért, hogy ügyvédet fogadhasson. A következő tárgyalás időpontját február 14-ére tűzték ki.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 júliusában emelt vádat Dragnea és az ügy két másik vádlottja ellen. A DNA szerint Dragnea volt felesége, Bombonica Prodana a Teleorman megyei gyermekvédelmi hatóság középvezetőjeként – a hatóság igazgatójával, Floarea Alesuval együtt – elnézte, hogy két beosztottja hosszú időn keresztül nem jár be a munkahelyére, így azok háborítatlanul fölvették meg nem szolgált fizetésüket. A kérdéses időszakban – 2006 és 2012 között – Dragnea volt a megyei közgyűlés elnöke.

A DNA folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélésre való felbujtás és okirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást Dragnea ellen, mivel az ügyészek szerint ő utasította a gyermekvédelmi hatóság vezetőit az államkasszának összesen 91 ezer lejes kárt okozó rendellenesség elkendőzésére.

Liviu Dragneának ez a második büntetőügye, miután 2015 áprilisában két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték jogerősen a Traian Băsescu államfő leváltásáról tartott 2012-es referendum ügyében.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/19248
Se sértődés, se felháborodás nem hangzott el a megnyitón. Cuppogós vörös szőnyeg, megrendültség és emlékezés Doina Corneára játszotta a nyitógála főszerepét.
Mától katonás szigort vezettek be adataink védelmében az egész Európai Unió területén.
Rendesen rátelepült a filmfesztivál a Főtérre, délután már moccanni is alig lehet a szabadtéri mozitól.
Mindegyik érdekelt félnek volt autonómiaterve Erdélyre, de végül az döntött, hogy kinek volt itt a hadserege a második világháború végén.
Röviden: autonómia kellene hozzá. Ha nem is területi.
A Kolozs Megyei Tanács hosszú hónapok óta tartó teketóriázás után beüzemelte a fordított ozmózisú rendszert.
Az elöregedés 2050-re olyen méreteket ölt Romániában, hogy 1,74 nyugdíjas fog jutni minden aktív személyre.
A két ügy között nyilván nincs ok-okozati kapcsolat, de azért jó lenne, ha a rangos egyetemek nem csak a saját jogaikat védenék, hanem az odajáró egyetemi hallgatókét is.
A gyanú szerint a volt miniszterelnök katonai diverziós akciók elrendelésében sáros.
Ha már egy olyan kiegyensúlyozott elemző is szóvá teszi, mint Horațiu Pepine, akkor tényleg lehet valami baj az egyensúly körül.
Az RMDSZ törvénymódosítása átment a képviselőházon, már csak az államfőn múlik, mikor vezetik be.
A bukaresti médiafigyelő szervezet ismét elkészítette éves jelentését, melyben terjedelmesen foglalkozik a romániai magyar kisebbség ellen irányuló diszkriminációval is.
A szociáldemokrata vezér és kormánya folyamatosan mantrázzák a kormányprogram egyetlen és abszolút igazságát. A számok azonban olyanok, mint a tények: makacs dolgok.
A szenátorok ma háromnegyedórás vitában mondták el, mit gondolnak Székelyföld autonómiájáról.