Marosvásárhelyen újra kirobbant a magyar tannyelvű iskolákkal kapcsolatos régebbi vita. A helyi tanács határozata alapján tavaly létrejött egy római katolikus felekezeti középiskola, ugyanabban az épületben, melyben addig az Unirea nevű román–magyar középiskola működött. Első látásra a vegyes iskola sikeres volt, de valójában a magyarok mindig is egy kizárólag magyar tannyelvű iskolát szerettek volna, ahogy az 1907 óta működött. A helyi román pártok azonban folyamatosan szembeszegültek ezzel, az etnikai vegyességről és testvériségről zengtek dicshimnuszokat. A leghevesebb ellenzők egyike, Dorin Florea polgármester 2014-ben azt nyilatkozta, hogy

„az Unireának – polgármesteri véleményem szerint – örökre román–magyar vegyes gimnáziumnak kell maradnia,

ahol világos szabályba kell foglalni az elérendő színvonalat” (Agerpres).

A sugalmazott érv az volt, hogy az osztályok szétválasztásával csökkenne az oktatás igényessége és ezt a magyar diákok szenvednék meg. Ez egy feltételezésen alapuló érv, mely – jogosan – nem tudott senkit sem meggyőzni. Ahogy sokasodtak az ilyenfajta érvelések, úgy vált egyre nehezebben leplezhetővé az, hogy a vegyesség kényszeren, nem pedig az érintett közösségek szabad akaratán alapul.

Az RMDSZ tanácsosai mindenesetre kitartottak és sikerült elérniük egy tanácsi határozat elfogadását, melynek alapján 2015-ben létrejöhetett a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium.

A meglepetés a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) részéről érkezett, mely idén novemberben vizsgálatot indított Ştefan Someşan tanfelügyelő és az új középiskola igazgatója, Tamási Zsolt ellen, akiket azzal vádol, hogy állítólag tudatosan figyelmen kívül hagyták a bukaresti Oktatási Minisztérium engedélyének hiányát. Ez villámcsapásként hatott. A magyarok a múlt hét végén Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön tüntetéseket szerveztek, az RMDSZ vezetői pedig azt állították, hogy

a DNA vizsgálata a politikai megfélemlítés egyik formája.

Ezzel szemben a román pártok helyi szervezetei különbözőképpen határolódtak el tőlük: a PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) a DNA pártjára állt, a magyar középiskola bezárását is követelte; a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) pedig, mely már 2014-ben is a helyi tanácsi határozat ellen szavazott, az RMDSZ-szel vállalt cinkossággal vádolta az (akkoriban demokrata-liberális) liberálisokat, azt állítva, hogy a helyzetért teljes mértékben a tanácsosok hibásak, nem a letartóztatott tanfelügyelő. Végül a sajtó egy része azt állítja, hogy a magyarok fiktív etnikai üldözésre hivatkozva a korrupt vezetőiket védelmezik a DNA-val szemben.

Ebben a zavaros helyzetben a román politika felől egyetlen világos és racionális hang hallatszott, Dan Maşcáé, a marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja (POL) elnökéé: „A Szabad Emberek Pártja – mondta – elismeri a Római Katolikus Egyház jogát arra, hogy törvényesen létrehozhasson saját felekezeti középiskolát Marosvásárhelyen, a tulajdonát képező épületekben. Az Unirea Főgimnázium és más iskolák oktatási helyiségeinek kérdését egy modern, XXI. századi szinten felszerelt iskolai kampusz megépítésével látjuk megoldhatónak” (www.zi-de-zi.ro).

Valójában ez az igazi kérdés:

joguk van-e a magyaroknak (újra) létrehozniuk egy saját iskolát egy olyan épületben, mely történelmi örökségként őket illeti?

A többi csak részletkérdés. Ha elismerik ezt a jogukat, akkor az Oktatási Minisztérium engedélyének ügye egyszerű adminisztratív részletkérdéssé válik, ha pedig nem ismerik ezt el, akkor nem igazságügyi, hanem politikai természetű gonddal állunk szemben. A korrupcióellenes ügyészeknek nincs semmi keresnivalójuk ebben az ügyben, csakis akkor, ha egy kimondatlan politikai döntés végrehajtói. Egy iskola létrehozási módjának vizsgálata annak elismerését jelenti, hogy a törvény bizonyos akadályokat gördít egy ilyenfajta kezdeményezés elé és hogy valaki – titokban – úgy döntött, a korlátozóbb értelmezést alkalmazza.

Ilyen esetben viszont a kormány és az Elnöki Hivatal nem maradhat csöndben és nem lehet közömbös, az igazságügy (valójában csak a bírókra vonatkozó) függetlenségét használva alibiként, mert ezzel egy elnyomó politikában vesznek részt.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.