Amikor kedden megnyílnak a szavazóhelyiségek az Egyesült Államokban, minden idők egyik legfeszültebb és legagresszívabb elnökválasztási kampánya végére kerülhet pont. Az ország 45. elnökének tisztségére pályázó két legesélyesebb jelölt szinte vérre menő küzdelmet folytatott, miközben az eddigi elnökválasztások történetében aligha fordult elő olyan, hogy a polgárok jelentős hányada számára mindkét induló – a demokrata Hillary Clinton, valamint a republikánus Donald Trump – egyaránt ellenszenves.

Márpedig ez egyáltalán nem kecsegtet kedvező kilátásokkal arrra nézvést, hogyan alakul a jövőben a világ jelenlegi egyetlen szuperhatalmának bel- és külpolitikája.

A két jelölt amúgy eltérőbb hátérrel nehezebben rendelkezhetne. Mközben Clinton egykori first ladyként és volt külügyminiszterként a „rendszer” része, az üzleti szférából érkezett, a politikai korrektséggel szembeszálló, sokak ártal bárdolatlan tahónak tartott – és erre magatartásával gyakran rá is játszó – Trump , aki még a republikánusokat is megosztja, „rendszeren kívüliként” , Tegyük ismét naggyá Amerikát jelszóval ígérne újfajta politizálást a Fehér Házban.

Öt hónappal 71. születésnapja előtt ő lenne a legidősebb amerikai elnök a hivatalba lépés időpontjában, hét hónappal idősebb, mint amennyi Ronald Reagan volt. Hillary Clinton 69 évesen szállt harcba az elnöki tisztségért, és győzelme esetén ő is magáénak tudhatna egy premiert, hiszen ő lenne az első női elnök.

Nem csak két jelölt indul

A két nagy párt jelöltjei mellett a zöldek jelöltjeként Jill Stein, libertáriusként Gary Johnson, a konzervatív Alkotmánypárt színeiben Darrell Castle, függetlenként pedig Evan McMullin is indul.

Az elnökválasztással egy időben kongresszusi képviselőket is választanak. A kétkamarás szövetségi törvényhozás képviselőházának 435 tagját és a 100 tagú szenátus egyharmadát választják meg kedden az amerikaiak. Emellett tizenkét államban kormányzóválasztás is lesz, és az egyes államokban összesen 160 népszavazást is tartanak.

Az Egyesült Államok elnökét négy évre választják meg. Az alkotmány előírásai szerint az elnök csakis született amerikai állampolgár lehet, aki legalább tizennégy éve folyamatosan az országban is él. Egy politikus két ciklusnál hosszabb ideig nem töltheti be az elnöki posztot, vagyis harmadszor már nem jelöltetheti magát.

A szavazók többféleképpen voksolhatnak: elektronikusan, papír alapú szavazócédulával, és levélben is. Jó néhány államban lehetőség volt a korai voksolásra már november 8. előtt, s több mint negyvenmilliónyian éltek is ezzel a lehetőséggel. A korai választáson résztvevők aránya és feltételezett pártpreferenciája jelzés lehet egyúttal a két legesélyesebb jelölt közötti párharc kimenetelére is. A felmérések szerint a korai szavazáson nagy lélekszámban vettek részt spanyolajkúak és nők, akik inkább Hillary Clinton szavazótáborát erősítik.

A bonyolult választási rendszerben az elnököt és az alelnököt formálisan az úgynevezett elektori kollégium választja meg, s az új elnököt majd 2017. január 20-án iktatják be a Capitolium nyugati lépcsőjén, amikor is a megválasztott elnök a Bibliára tett kézzel leteszi hivatali esküjét.

A választási rendszer összetett: a szavazók a számukra rokonszenves elnökjelöltet támogató elektorokra voksolnak. Két szövetségi tagállamot, Maine-t és Nebraskát kivéve az a jelölt, aki az adott államban a legtöbb voksot kapja, az összes elektor támogatását maga mögött tudhatja. Minden államnak annyi elektora van, ahány képviselője és szenátora a kongresszusban, és bár a szövetségi fővárosnak, Washingtonnak sem képviselője, sem szenátora nincs, három elektort küldhet az elektori testületbe. Így áll össze az 538 tagú elnökválasztó kollégium. Az Egyesült Államok következő elnöke az lesz, aki megszerzi legalább 270 elektor támogatását. Az elektorjelöltekről a legtöbb államban az előválasztási folyamat során döntöttek. Az elektorok szavazata elvileg kötött, arra a jelöltre kell szavazniuk, akinek az elektorrá választásukat köszönhetik, de például a múlt héten Washington állam egyik elektora bejelentette: semmiképpen nem szavaz a demokraták jelöltjére.

Szoros verseny, botrányok

Clinton és Trump között különösen az utóbbi hetekben lett szoros a verseny. Mindkét jelölt választási hajrája botrányokkal terhelt volt.

Donald Trumpról pár héttel ezelőtt került nyilvánosságra egy 11 évvel korábbi, tudtán kívül készült felvétel, melyen egy valóságshow felvételére várva beszélgetett a műsorvezetővel, és közben arról beszél, hogy kedvére fogdoshatja a nőket, csak azért, mert híres. A botrány hetekig izgalomban tartotta a közvéleményt, és Trump népszerűségének jelentős csökkenéséhez vezetett.

Hillary Clintonnak az egész előválasztási folyamat során meg kellett küzdenie az úgynevezett e-mail-botránnyal: amikor ugyanis külügyminiszter volt az Obama-kormányban, nem mindig a hivatalos, tehát biztonságos külügyi email-fiókját használta, hanem a magánszerverét is. Így felmerült a gyanú, hogy esetleg államtitkok, vagy titkosított információk kerülhettek ki tőle. A republikánusok támadásokat indítottak, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hosszasan vizsgálódott, végül nyáron az FBI igazgatója, James Comey sajtóértekezleten jelentette be, hogy bár történt hanyagság, de nem olyan mértékű, amely vádemelési javaslatot vonna maga után. Bő egy héttel ezelőtt  az FBI-direktor újabb vizsgálat indítását jelentette be kongresszusi politikusoknak, de most vasárnap azt közölte, hogy nincs ok a korábbi álláspont megváltoztatására, vagyis ismét nem találtak vádalapot Hillary Clinton ellen. A botránysorozat azonban jócskán apasztotta Hillary Clinton korábbi előnyét Donald Trumppal szemben.

Bár elemzők nyíltnak mondják a versenyt a két jelölt között,  a legtöbb elemző szerint Hillary Clintoné lehet a győzelem.

Országosan négy-öt százalékkal vezet vetélytársa előtt, ám még nagy mértékben befolyásolja az eredményt az úgynevezett ingaállamok szavazóinak döntése.  Az elemzők egyetértenek abban, hogy sorsdöntő lesz az, hogy kit támogatnak majd a pennsylvaniai és a floridai szavazók. A két államnak összesen 49 elektora van.

Abban is egyetértenek a politológusok, hogy a mostani választás sorsdöntő lehet az Egyesült Államok jövője számára is: ugyanis két, alapvetően eltérő világkép között kell választaniuk az amerikaiaknak. Ráadásul a felmérések szerint mindketten az ország történetének legnépszerűtlenebb elnökjelöltjei. Clinton kritikusai a politikus szavahihetőségét kérdőjelezik meg, a Trumpot elutasítóknak pedig többnyire a jelölt személyével, jellemével van problémájuk.

Kik dönthetnek?

Elemzők szerint öt társadalmi csoportnak van vagy lesz döntő befolyása a választási eredmények alakulására: az egyetemi végzettség nélküli fehér férfiaknak, a felsőfokú végzettséggel rendelkező fehér nőknek, a Trump-ellenes republikánusoknak, a Puerto Ricó-iaknak és a mormonoknak.

A felmérésék szerint az egyetemi végzettség nélküli fehér férfiak képviselik Donald Trump szavazóbázisának legnépesebb táborát. Ők azok, akik az előző választásokon többnyire otthon maradtak, de most azt mondják, elmennek az urnákhoz és Trumpra voksolnak majd. Elsöprő többségük az úgynevezett rozsdaövezetekben, vagyis a rossz gazdasági helyzetben lévő államokban – például Ohióban vagy Pennsylvaniában – él.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők viszont, akik korábban hagyományosan republikánusokra szavaztak, most egyre biztosabban sorolnak át a Demokrata Párt híveinek táborába. A magasan képzett nőket kifejezetten elrémítette Trump stílusa. A felháborodott nők valószínűleg hozzásegítik Virginiát és Coloradót ahhoz, hogy „kékké” váljon, azaz a demokrata elnökjelölt mellett döntsön (a kék a demokraták, a piros a republikánusok színe.)

A Trump elnökségét ellenző befolyásos republikánus politikusok és gazdasági szereplők Ohióban, Floridában, és Nevadában határozhatják meg a választás kimenetelét. Utah államban pedig a mormonoké lesz a döntő szó.

Míg a különböző keresztény csoportok, köztük a befolyásos evangéliumi keresztények vagy elfogadták, vagy keblükre is ölelték Trumpot, addig a mormonok nagy arányban utasítják el őt. A valaha üldözött vallás híveit taszítja, hogy Trump egy másik vallás – az iszlám – híveinek amerikai beutazását akarja, ha csak átmenetileg is, felfüggeszteni. Ráadásul a mormon többségű Utah államban felbukkant egy új elnökjelölt, mégpedig a magát független konzervatívnak mondó 40 éves mormon, Evan McMullin – a CIA volt operatív tisztje -, aki elhódíthatja a konzervatív szavazókat.

Kis csoportot alkotnak a Puerto Ricóból a nagyon rossz gazdasági helyzet miatt az „anyaországba” költözöttek, akiknek elsöprő többsége Floridában él. Nem a legnagyobb szavazói csoport, de Floridában e kicsiny többség is győzelmet hozhat.

Ki mit szeretne?

Mindkét elnökjelölt számít a csekély többségre, azaz a győzelemre, s mindketten utaltak már arra, hogy mit tennének elnökségük első száz napjában. Bár ez a programjaikból ki is következtethető.

Hillary Clinton – még októberben – úgy nyilatkozott: „Azonnal munkához látunk, és a lehető legtöbbekkel egyeztetünk, hogy közös platformokat találjunk”. A demokraták elnökjelöltje emlékeztetett arra, hogy szenátorként mindig megtalálta a lehetőséget, hogy együtt dolgozzék a republikánusokkal is. Elnökségének első száz napjában a bevándorlás reformjával és a nagy infrastrukturális beruházások tervével kíván foglalkozni.

Választási kampányában Clinton azt ígérte, hogy rendezi a több milliónyi illegális bevándorló helyzetét, elemzők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy ehhez kompromisszumra kell jutnia a kongresszussal, ahol a republikánusok várhatóan megőrzik a többségüket.

S az első száz napban valószínűleg sor kerül a szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának jelölésére is. Clinton, mint már megerősítette, Barack Obama jelenlegi elnök jelöltjét, Merrick Garland bírót jelöli újra.

A nemzetközi politikában az új elnök asztalán „forró dosszié” lesz Szíria is.

Donald Trump szintén azt ígérte, hogy megválasztása után „már az első napon nagyon elfoglalt” lesz. Az ő prioritásai azonban eltérnek Clintonéitól. Októberben, az amerikai polgárháború egyik történelmi helyszínén, a pennsylvaniai Gettysburgben vázolta őket.

Trump első dolga az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) újratárgyalásának megindítása és a csendes-óceáni partnerség (TPP) tárgyalásaiból történő kivonulás lenne. Feloldaná a fosszilis energiaforrások kiaknázására vonatkozó tilalmat (vagyis újraindítaná a szénbányászatot), újraindítaná a Keystone XL nevű olajvezeték építését, amelyet Obama elnök 2015 telén megvétózott, és megvonná azt a több milliárd dollárt, amelyet Washington az ENSZ klímavédelmi programjaira ígért.

Elnökként a New York-i üzletember már az első száz napban visszavonná az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, és a kongresszusban előterjesztené a tíz évre szóló és 25 millió új munkahely teremtését ígérő tervét. Ezenkívül hozzáfogna két fontos ígéretének megvalósításába. Így az általa korruptnak leírt washingtoni politikai átformálása érdekében korlátozná a kongresszusi politikusok mandátumát, befagyasztaná a szövetségi alkalmazottak létszámának bővítését, és megtiltaná, hogy a Fehér Ház és a kongresszus munkatársai távozásuk után öt éven belül lobbista munkát vállaljanak. A másik fontos ígérete: az illegális bevándorlók helyzetének rendezése, a „terrorizmusra hajló térségekből érkező bevándorlás felfüggesztése” és „a határok rendkívül szigorú ellenőrzése”.

Elemzőknek feltűnt azonban: Donald Trump első száz napjának teendői között nem szerepel a világpolitika.

„Amerika mindenekelőtt”

Donald Trump adócsökkentést ígér mindenkinek, teljesen megszüntetné az ingatlanadót, a vállalati adók csökkentésével együtt lazítaná a gazdasági szabályzókat, és felmondaná, de legalábbis újratárgyalná az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodásait. Ezzel szemben Hillary Clinton adókat emelne, ezt osztaná el újból különböző társadalmi programokra (például az egyetemi oktatás finanszírozására), és alacsonyabb adókat vetne ki azokra a cégekre, amelyek több amerikait foglalkoztatnak.

A republikánus elnökjelölt meggyőződése szerint „Amerika mindenekelőtt”, vagyis minden kereskedelmi megállapodást az amerikai érdekeknek megfelelően kell megkötni. Ezért határozottan ellenzi a Csendes-óceáni Partnerség nevű kereskedelmi megállapodás (TTP) jelenlegi tárgyalásait, és újratárgyalná az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást (NAFTA), amelyet akár fel is mondana. Emellett új vámokat ígér (a kínai árukra például 45 százalékos vámot vetne ki), és kemény fellépést helyez kilátásba azon államok ellen, amelyek nem tartják be a kereskedelmi egyezményeket. A magasabb importvámokkal az amerikai fogyasztókat kívánná ösztönözni, hogy amerikai termékeket vásároljanak.

A demokraták elnökjelöltje viszont úgy véli, hogy a vámtarifák emelése kereskedelmi háborúhoz vezetne, s csökkentené az Egyesült Államok versenyképességét a globális piacon. Ám Hillary Clinton nem mindenben képviselt következetes álláspontot: például korábban kiállt a TTP mellett, aztán azt mondta, hogy szerinte mégsem ez a legjobb megállapodás Amerika számára.

Egy forró téma: a bevándorlás

A bevándorlás gondjait Donald Trump kampánya egyik központi kérdésévé tette. Mindvégig kitartott amellett, hogy áthatolhatatlan falat építtet az amerikai-mexikói határon (ahol egyébként már létezik fal). A legális bevándorlás csökkentését szorgalmazza, és ígéretet tett az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodók kitoloncolására. Igaz, miközben a kampány elején még azt hangoztatta, hogy erőszakkal deportáltatja a több mint 11 milliónyi illegális bevándorlót, később visszakozott, pontosabban hallgatott róla, miként a muszlim vallásúak beutazásának felfüggesztéséről is. Eleinte ugyanis meg akarta tiltani a beutazásukat, később pedig hangsúlyozta, hogy csak átmeneti felfüggesztésre gondolt, amíg nem ellenőrzik a vízumot kérők hátterét, kivált, ha konfliktusövezetekből érkeznének.

Hillary Cinton – mint általában a demokraták – megengedő a bevándorlással kapcsolatban, folytatná Barack Obama elnök politikáját, s elnöki rendeletekkel „normalizálná” a hosszú ideje illegálisan amerikai földön tartózkodók helyzetét. Ezt „átfogó bevándorlási reformnak” nevezi, amely lehetőséget adna az amerikai állampolgárságra is.

Clinton szót emelt a „tömeges bebörtönzések” ellen, és a kampányban többször is szóba hozta, hogy a rendőrségen még mindig gyakran előfordul faji megkülönböztetés. Új törvényjavaslatokat ígér, amelyek megtiltanák az etnikai hovatartozás szerinti kategorizálást a bűnügyi nyilvántartásban.

Donald Trump általában a közrend helyreállítását szorgalmazza, megítélése szerint ugyanis az egyes nagyvárosokban elharapózott bűnözésnek csakis a kemény törvények és a szigorú rend erejével lehet gátat vetni. Álláspontja szerint a rendfenntartó erők a „politikai korrektség” elve miatt nem képesek hatékonyan működni. Clintonnal ellentétben híve az etnikai hovatartozás szerinti bűnügyi nyilvántartásnak, mert úgy véli, hogy ennek révén megelőzhetőek az esetleges terrortámadások.

A korábbi esztendők választási kampányaival ellentétben 2016-ban fontos kérdés lett a fegyvertartás és -vásárlás szigorítása.

Részben azért került ez előtérbe, mert Hillary Clinton ismételten a támadófegyverek forgalmazásának betiltására, és a fegyvervásárláskor a vevő átfogóbb és szigorúbb ellenőrzésére szólított fel. A szabad fegyvertartást az Egyesült Államok alkotmányának második kiegészítése garantálja, s bár Clinton mindig cáfolta, hogy az ő elnöksége esetén ez veszélybe kerülne, sokan – elsősorban a nagy létszámú Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA) tagjai – bizalmatlanok iránta. Ők a republikánus elnökjelöltet támogatják. Bár Donald Trump a gyakori lövöldözésekért és tömegmészárlásokért a megengedő fegyvervásárlási törvényeket okolta, támogatóinak az alkotmánykiegészítésben rögzített fegyvervásárlási és fegyvertartási jogok garantálását ígéri.

De mi a helyzet a külpolitikával?

Hillary Clintont a külpolitikát meghatározók világában „héjaként”, vagyis az agresszív külpolitikai lépések elkötelezett híveként tartják számon. Támogatta az iraki háborút – amelyről most azt mondja, hogy sajnálja – és egyik legkitartóbb szószólója volt az amerikai beavatkozásnak Líbiában.

Hillary Clinton, szakítva Obama elnök eddigi politikájával, de legalábbis ellentmondva neki, nagyobb amerikai szerepvállalásra szólított fel Szíriában, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harc szükségességével indokolva ezt, s egyúttal a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen lázadó csoportok felfegyverzését ígérte. A demokraták elnökjelöltje támogatja a további amerikai katonai jelenlétet Afganisztánban.

A washingtoni kutatóintézetek – s mellettük a George W. Bush korábbi elnököt támogató neokonzervatívok szűk, de befolyásos csapata is – Hillary Clinton mögé álltak a Fehér Házért folyó küzdelemben. Donald Trumptól irtóznak, mert kiszámíthatatlannak ítélik, de főként azért, mert a republikánus elnökjelölt azt szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok hagyjon fel a „demokrácia-export” és a „nemzetépítés” jelszavával megvalósított politikával.

Donald Trump bírálta az iraki háborút – jóllehet, az az állítása, miszerint mindig is ellenezte, nem felel meg a valóságnak -, és ellenzi az amerikai katonai beavatkozást a Közel-Keleten. Általában az izolacionizmus híve. Ám nem vázolt fel koherens külpolitikát, sőt: vérig sértett és elbizonytalanított egy sor államot, amikor azt mondta, hogy amennyiben ő lesz az elnök, akkor az Egyesült Államok nem finanszírozza tovább szövetségesei védelmét, s kilátásba helyezte a NATO-ban betöltött amerikai szerep felülvizsgálatát.

Trump, mint a gazdasági kérdésekben, a külpolitikát illetően is azt hangoztatja: az amerikai érdek mindenek előtt való.

Csakhogy ő az amerikai érdeket csakis a pénzügyek szempontjából vizsgálja, egyszerűen nem akar költeni a szövetségesi rendszerre, mondván, a szövetségesek áldozzanak több pénzt a saját védelmükre. Clinton ugyanakkor határozottan és egyértelműen támogatja Washington szerepvállalását a NATO-ban s ezt fontos eszköznek tekinti az Egyesült Államok és európai szövetségesei számára az erősödőnek gondolt orosz hatalommal szemben.

Az Oroszországhoz fűződő viszony szinte állandósult témája volt a 2016-os választási kampánynak, de főleg azóta, hogy Hillary Clinton és Donald Trump lett a két nagy párt elnökjelöltje. A demokrata kampánycsapat – és maga Hillary Clinton – ugyanis azzal vádolja Trumpot, hogy túlságosan barátkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, sőt, az orosz érdekek megjelenítője Amerikában. Tény, hogy a Trump-kampány azóta lemondatott vezetőjének, Paul Manafortnak szoros és jól fizető tanácsadói kapcsolatai voltak Moszkvával.

Donald Trump a kampányban az Oroszországgal való szorosabb viszony megteremtésére szólított fel, s ezt azzal indokolta, hogy szerinte az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet csakis az oroszokkal együtt lehet legyőzni.

A washingtoni politikai elit Hillary Clinton külpolitikai elképzeléseit mondja reálisnak, s ebben szinte kétpárti az egyetértés.

A kérdés most az, hogyan vélekednek majd minderről a választópolgárok, akik az elektorokon keresztül a végső szót kimondják.