Kishatárátlépő
béel
2016. szeptember 16. péntek, 11:17
Boris Johnson brit külügyminiszter kulcsszavai: visszatolonclás, elbátortalanítás, európai probléma.

Már az afrikai partoknál kell visszafordítani a migránsokat - hangoztatta Boris Johnson brit külügyminiszter az olasz kollegájával Paolo Gentilonival Firenzében tartott találkozót követően csütörtökön.

A Reuters ennek kapcsán emlékeztetett:  illegálisnak számít a migránsok hajóit visszafordítani, ha azok már elérték a  nemzetközi vizeket, márpedig az ENSZ által támogatott líbiai kormány nem adott engedélyt az európai hajóknak, hogy behatoljanak a líbiai területi vizekre.  

A firenzei Palazzo Vecchio palotájában rendezett sajtótájékoztatón az Európába érkező migrációról Boris Johnson kijelentette, meg kell erősíteni a visszatoloncolási egyezményeket a migránsok kiindulási országaival. Ezeknek pedig az európai országoktól kapott forrásokért cserébe „el kell bátortalanítani" az indulásokat.

A brit külügyminiszter úgy fogalmazott, Nagy Britannia segíteni akar az Afrikából induló migráció terhét viselő Olaszországnak és elismeri, hogy a migráció „európai probléma".
Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter elmondta, hogy január elsejétől négy százalékkal több (vagyis több mint 117 ezer) migráns érkezett Olaszországba mint a tavalyi év ugyanezen időszakában, és kevesebb mint 2014-ben. „Nem fogadhatjuk el, hogy ez a stabil migrációs áradat kizárólag Olaszország problémája legyen" - jelentette ki Gentiloni.

Az Egyesült Királyságnak az EU-ból való kilépéséről Boris Johnson „győztes megoldást" szorgalmazott az EU és az Egyesült Királyság számára is. Hangsúlyozta, hogy a Brexittel az európai megállapodásokat és nem Európát hagyják el. Paolo Gentiloni szerint London kilépésének "biztos ütemezéssel és realista tárgyalásokkal" kell végbemennie. A brit diplomácia vezetője kizárta, hogy a Nagy Britanniában élő 600 ezer olasz állampolgárt vízumkényszer fenyegetné. Kijelentette, hogy számukra az olasz féllel közösen kidolgozott "szabályokat" találnak majd.

Az olasz-brit külügyminiszteri találkozó érintette a líbiai helyzetet. Paolo Gentiloni kiemelte, hogy Róma és London is Fájez esz-Szarrádzs, a líbiai egységkormány vezetőjét támogatja, és  minél előbb újra akarják nyitni nagykövetségeiket Tripoliban. Egyeztettek Szíriáról is: az olasz külügyminiszter törékenynek, de jelentős lépésnek nevezte a szíriai tűzszünetet. Boris Johnson szerint a remény az, hogy Bassár el-Aszad elnök nélkül lehessen elképzelni a jövőt Szíriában.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/17108
Képmutatás Kolozsvár önkormányzatának hírnevét félteni Horváth Anna miatt, miközben a kormányban ott van Lia Olguța Vasilescu.
Nem is csoda, hiszen Erdélyt a magyarok akarják, most meg a Dodonék vinnék Moldvát.
És a tervezett Btk-módosítással is.
A hírszerző szolgálat elegáns húzással kivonta magát a vizsgálat alól.
Egy bajszos és rossz fogú kisisten, aki a dagadt seggével csücsül a kőtrónuson. Na ki az? Sabin Gherman megmondja.
Így akadályozná meg, hogy a kabinet fű alatt amnesztiatörvényt fogadjon el.
Antonio Tajani megválasztását a konzervatívok és a liberálisok közötti alku is segítette.
Mindenki sejtette, hogy a SRI aktívan beavatkozott az igazságszolgáltatás folyamatába. Most itt a bizonyíték.
A Moldovai Köztársaság elnöke jól hadat üzent Bukarestnek.
Azt kérik az RMDSZ-től, illetve a PNL-től, nevezzenek ki más személyt.
Ismét kiderül: Románia a végtelen lehetőségek országa. Andrei Pleșu szövege.
A rongálók bocsánatot kértek, a szobor viszont ezzel együtt is olvad.
A Maszol menesztett publicistája válaszolt Kelemen Hunor válaszára, ezúttal az Átlátszón.
Bírd az alkoholt, bírd a magányt, bírd a stresszt, szeresd magad és az életet: a KMDSZ téli majálisán jártunk, ahol az élet értelmére is megkaptuk a választ. Vagy válaszokat.