Már csak egyet kell aludni és kiderül, melyik romániai város lesz Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben.
Nagy nap lesz pénteken: ekkor derül ki, hogy Kolozsvár, Nagybánya, Bukarest és Temesvár közül melyik város lesz Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben. A pályázatok benyújtása és a döntősök korábbi bejelentése óta egyre fokozódó drukk pénteken 17 óra 15 perc körül éri el tetőfokát: a bukaresti Román Nemzeti Könyvtár Mircea Eliade termében ekkor jelentik be a nyertes város nevét. Corina Şuteu kulturális miniszter tájékoztatása szerint a városok bemutatják a javított pályázataikat, majd egy sajtótájékoztató keretében a zsűri elnöke, Steve Green és az Európai Bizottság képviselői jelenlétében nyilvánosságra hozzák a győztes város nevét.
Kolozsváron 16 órától két helyszínen is eredményvárót szerveznek: a Főtéren, illetve a Bulgakov&Macskaház teraszán. „Gyere pénteken szeptember 16-án a Főtérre, hogy együtt várjuk az Európai Kulturális Főváros címet odaítélő zsűri döntését! Legyünk együtt városunk központjában románok, magyarok, németek, zsidók és romák, ortodoxok, katolikusok, protestánsok, gazdagok és szegények – a város összes polgára. Ha nyerünk, együtt nyerünk. Ha veszítünk, együtt veszítünk. Egyedülálló pillanat lesz kimondani: együtt vagyunk.” – írják a főtéri esemény szervezői négy nyelven.
A Bulgakovban a PONT Csoport és a Transindex által szervezett eseményre ajánlott előre ülőhelyeket/asztalt foglalni. Amit ígérnek a szervezők: „jó hangulat, Facebook live közvetítés, rövid beszélgetések és esélylatolgatás a kolozsvári kulturális élet szereplőivel, majd remélhetőleg örvendezés is”.
Visszaszámlálás indul!
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.
Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok magas feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.