// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Az Untold szétverte a Kolozsvár Aréna füvét

// HIRDETÉS

Következmény: felfüggesztették a jegyárusítást a Románia–Montenegró világbajnoki selejtezőre.

A jó hír: Románia szeptember 4-én lép pályára Montenegró ellen, a 2018-as labdarúgó világbajnokság selejtező mérkőzésén. Mégpedig a Kolozsvár Arénában. A jegyeket elkezdték árulni. További jó hír: ez lesz az első alkalom, hogy a német Christoph Daum irányítja a válogatott csapatot. További jó hír: a jegyeket (35 és 500 lej közötti árakon) augusztus első hetében piacra dobták, például a bilete.frf.ro és bilete.ro oldalakon.

Nos, elég jó hírt mondtunk? Mert ha igen, akkor jönnek is a rosszak. Úgy kezdődött, hogy a szép emlékű augusztus 23-i napon az UEFA egy képviselője meglátogatta a Kolozsvár Arénát és megvizsgálta a pályát. A létesítmény adminisztrátora, Radu Rațiu kijelentette, minden rendben zajlott. Úgy látszik azonban, mégsem volt minden rendben, mert alig telt el 24 óra az UEFA-képviselő látogatása óta, és lám, a Román Labdarúgó Szövetség úgy döntött: felfüggeszti a jegyeladást. Hogy meddig? A Szövetség közleménye szerint addig, amíg a Szövetség megkapja az UEFA határozatát a vizsgálatra vonatkozóan.

Természetesen azonnal tájékoztatják a nézőket (azokat is, akik már beszerezték jegyüket) a dolgok alakulása felől, amint megérkeznek a szükséges információk.

Az Aréna pályája súlyosan megrongálódott az augusztus elején szervezett Untold Fesztivál miatt, annak eredményeképpen, hogy óriási tömegek vettek részt a stadionban tartott koncerteken. Augusztus 10-én az Untold Fesztivál szervezői biztosítottak mindenkit, hogy megteszik a pálya állagának feljavítását szolgáló összes szükséges lépést. 

Megtették? Nem tették meg? Nem tudni. A Labdarúgó Szövetség erről hallgat. Egy biztos: egyelőre senki nem vehet jegyet a Románia–Montenegró meccsre.

Fotó forrása: frf.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro