önsorsrontás
Szerző: Daniel Topan
2015. november 13. péntek, 10:14
A hazugság ezer árnyalatával rajzolta át a román nacionalizmus a mioritikus haza térképét. Daniel Topan írása Tudor Duică Facebook-oldalán.

Történelmileg, kulturálisan és viselkedésünket illetően három teljesen különböző nemzet vagyunk (a szerző csak az erdélyi, havasalföldi és moldvai románokról ír – a szerk.). Akár tetszik, akár nem, akár megrémít, akár lelkesedéssel tölt el minket: tartózkodási helyünk, kultúránk és rossz szokásaink szerint mindnyájan olyanok vagyunk, amilyet megérdemlünk és ez meg is határozza mindnyájunk gondolkodását.

A történelmet nem lehet könyvekből megtanulni, egyszerűen azért, mert amióta az eszemet tudom, és már azelőtt is, a politikai propaganda eszközei voltak.

Az oktatásban elkövetett népbutítás

oly keservesen hosszú évei után szinte lehetetlen megállapítani a történelmi igazságot. Még nekem is rosszul esik megtagadni az eddig tanultak egy részét, hiszen az ember természetéhez tartozik a hajdani dicsőséges korokba való menekülés.

A mai Románia valójában a XX. század terméke. A történelemkönyvekben is ez szerepel, ebben egyetértünk. De nem ez a releváns, hiszen Németország is fiatal állam – viszont volt bátorsága szövetségi maradni, kihangsúlyozva ezzel egy történelmi tényt: néhány azonos nyelvet beszélő, különböző kultúrájú állam együttese.

Az őshonos német polgárok eltérő származását még az államok elnevezése is kihangsúlyozza, melyek nagyrészt a régi törzsek nevét viselik. Még a kommunista Jugoszlávia is ezt tette, de a németek gazdasági ereje és főleg a nemzeti gondolatok és jelképek kongruenciája nélkül képtelen volt föderális államként fennmaradni, és a régi törzsi területekre esett szét: horvátokra, szlovénekre, szerbekre, macedónokra, montenegróiakra, bosnyákokra, akik mind csaknem azonos nyelvet beszéltek, de kinézetükre, származásukra, kultúrájukra, szokásaikra és rítusaikra, sőt még a vallásaikra nézve is különbözőek voltak.

Mi különbek vagyunk…

Rögtön azután, hogy egy orosz pátriárkának eszébe jutott Balázsfalvára látogatni, elintéztük a szakadár Görög-katolikus Egyházat és gúnyt űztünk egy vallási kultúrából, mely Erdélyben létrehozta a románizmust. A Micu Klein óta népneveléssel foglalkozó papság jutalma a börtön és a nagy román ortodoxiára való áttérítés volt. Amelyhez már 1700 óta nem tartoztak.

1918-ban sikerült jogokat ígérnünk a kisebbségeknek,

de rögtön megfeledkeztünk róluk, ahogy a helyzetünk ezt lehetővé tette. Legyen világos: nem a velünk együtt élő székelyek és erdélyi magyarok mondták fel a megállapodást, hanem a bukaresti vezetés.

Sikerült kulturálisan egyneművé tennünk az országot, eltekintve regionális jellegétől, felszámolva ezáltal a kultúra és művészet forrásait, melyek lassan-lassan elvesztették büszkeségüket és létezésük értelmét.

A mostani Románia, már mondtam és újra elismétlem: három nemzet szövetsége.

Melyek mind büszkék és tele vannak jelentéssel.

Mindhárom mítoszokat generál, a mítoszok pedig, mint bármely történetírásban, a nemzeti erezet vonalai. Mítoszok nélkül sehova sem tartozunk.

A regionális jelleg eltörlése és az erőszakos nemzeti egyneművé alakítás érdekében elfojtott mítoszokat másokkal váltottuk fel, melyek sokszor hamisak, hazugok voltak, bármennyire szépek is látszólag. És mint minden hazugság, mérgezőek. A mesterségesen létrehozott mítoszok nem hosszú életűek.

De térjünk vissza az olyan alapvetőekhez, mint amilyen a Bárányka (Mioriţa). Három juhász. Három nép. Ugyanaz a nyelv.

Egyáltalán, de egyáltalán nem sejlik ki belőle

semmilyen egységes nemzeti elem… ellenkezőleg.

Térjünk vissza az erőszakos egyneműsítés következményeihez: az erdélyi és bánsági helyi identitások jelentős részének eltűnése, az eladott és a közép-erdélyi falvakban cigányokkal (tényleg, az a politikailag korrekt, ha roma származású románoknak nevezzük őket?) felváltott szászok kierőszakolt eltűnése, a helyi büszkeség eltűnése ebben a térségben.

Moldvában a III. Vitéz Jánoshoz (Ioan Vodă cel Cumplit) hasonló nagy vezetők dicső tetteinek elhallgatása, egyszerűen azért, mert állandóan a havasalföldi hadsereg ellen harcoltak. Miért? Mert az egy másik ország volt!

Munténiában a VIII–XII. századok történelmével kapcsolatos óriási hazugságok; arról a „történelmi űrről” van szó, mely azután maradt, hogy hivatalosan megsemmisítették a múlt egy részét, melyben a bolgárokkal együtt egy jelentős Bolgár–Vlach Cárságot alkottunk, olyan fenséges fővárosokkal, mint Veliko Tarnovo és Tergovistye (Târgovişte).

Kitörölték gyermekeink elméjéből azt az információt, hogy az első román katolikus ország Bákó (Bacău) mellett jött létre és kun volt.

Ehelyett ostoba információkat ültetnek bele Szent András térítéséről, aki állítólag elvitte a kereszt jelét a csak nagyon gyér latin lakosságú Dobrudzsából (ott görögök, szkíták, déli trákok voltak többségben) az Uráltól nyugatra lévő Szkítiáig és a Pontosz Euxeinosz (Fekete-tenger – a szerk.) északi részéig, azzal a céllal, hogy elsőként megkeresztelkedett és apostoli népi mivoltunkkal büszkélkedhessünk.

Hazugságok, hazugságok, hazugságok.

A jövő felépítéséhez nincs szükségünk hazugságokra. De

a jelen ezeknek a hazugságoknak a terméke:

a büszkeség hiánya, az identitásválságok, a rosszul értelmezett nacionalizmus, a kulturális zavar.

Románia szilárd állam és már nem szakadhat fejedelemségekre. A román nyelv, a máramarosi és fogarasi nemes honfoglalók értékes ajándéka a mai Románia déli és keleti részén élőknek, minden kétséget kizáróan összeköt minket.

A nép dák származása annyiban igaz, amennyiben elfogadjuk, hogy Dácia a Kárpátok ívén belül volt – nagyjából ennyi. Murus Dacicum Salzburgban is van – de senki sem mondja, hogy az osztrákok ősei és Tirol urai lennénk. Vagy ki tudja? Ennek az elméletnek is meglehetnek a maga săvescui (Napoleon Săvescu, a protokronizmus és a dák-román kontinuitás egyik „apostola” – a szerk.).

A lenézés óriási ostobaság és a három nagy románság-forrásunk – Munténia, Moldva és Erdély – között nincsenek felsőbbrendűséget, vagy alsóbbrendűséget indokoló különbségek. Senki sem jobb, okosabb, szorgosabb, vagy részegesebb a többinél.

Ellenben azt hiszem, sokat segítene, ha nem hazudnánk tovább magunknak és gyermekeinknek, hogy azonos származásúak, azonos kultúrájúak és ezáltal összetéveszthetőek lennénk!

Még csak nem is hasonlítunk egymásra.

De egy népet alkotunk, melynek nagy szüksége van méltóságra és büszkeségre.

A büszkeséget nem lehet hazugságokat leírva és mitológiákat kitalálva megszerezni. A büszkeséget úgy lehet elérni, ha visszanyúlunk a valódi gyökereinkig, mert tudnunk kell, hogy ezek a legrégibb, legerősebb és legellenállóbb európai népek közé helyeznek minket. Ez hazugság nélkül is menni fog.

Képesek vagyunk rá?

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/12574
Gazdag József felvidéki újságíró, író mesélt a dunaszerdahelyi magyar csapatról és a magyar focit beborító bundáról.
Nem a nemesi családok csereberélik az ingatlanjaikat, hanem Kolozsvár feliratozza újra a műemlékeit.
De mi van ezen túl a magyar gasztronómiában? Sömmi? Cserna-Szabó András pacalkalandjai és Rózsa Sándor véres mészárlásai a Kolozsvári Magyar Napokon.
De csak egy kör erejéig a sétatéri tavon.
A pornóra kattanók azonban mehetnek is arrébb. Zenéről van szó. Blueszenéről.
Nem vitás. Hiszen Szilárd Leó mondta, aki pedig szintén elég okos ember volt.
A város központjában hajtott kisteherautó az emberek közé, több mint egy tucat embert megölve. Hasonló támadás történt egy másik, Cambrils nevű településen is, ahol a rendőrök agyonlőtték a terroristákat. Romániai sérültek is vannak.
Úttörő fényképész visz időutazásra: a monarchiabeli Kolozsvár élete és notabilitásai elevenednek meg a Történeti Múzeum falain.
Beindultak a lacikonyhák, mérik a sört, kínálják a portékát. Buli van na.
A jó törvénykezés nem elég: a helyi közösségeknek élniük kell a meglévő jogokkal – hangzott el a nyelvi jogokról szóló kolozsvári beszélgetésen.
A Korunk egykori főszerkesztőjének hamvait a Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra.
A sajátos zenei és szövegvilággal rendelkező felvidéki együttes zenéjéra nincs recept, Szarka Gyula énekes szerint. A Ghymessel indult az idei KMN főtéri koncertkínálata.
Pontosabban kosárlabdát. És nem is akármilyet. Európa-bajnokságit.
A bunkóság büdös levegője terjeng a mioritikus hazában. Andrei Pleșu írása. És közben megint kiosztja Kelemen Hunort, egyesüléstagadás okán.