Mert az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat.
A magyar–román határon, a magyar–szerb-román hármashatártól „ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter hozzátette: az intézkedésre azért van szükség, mert a magyar–szerb határon lévő kerítés hatására az embercsempészek megváltoztathatják útvonalukat, így a bevándorlási nyomás egy része áttevődhet Románia irányába.
Előkészítő munkáról van szó, a határvonaltól négy méterre, magyar területen kezdik meg a földmunkálatokat, amelyek szükség esetén ideiglenes biztonsági határzár, kerítés felépítését teszik lehetővé. A kormány döntéséről tájékoztatást kapott a román külügyminisztérium európai integrációért felelős államtitkára – mondta a miniszter.
Az „ésszerű távolság” azt jelenti, hogy a hármashatártól a Maros folyóig, majd onnan még pár kilométer hosszan kezdik meg az előkészítő munkálatokat – mondta Szijjártó Péter.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.