// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Már majdnem a Plútón vagyunk

// HIRDETÉS

„Mindössze” 12.500 kilométer választ el a törpebolygótól, de a NASA űrszondája ott ólálkodik a közelben.

Ember készítette jármű még sosem közelítette meg ennyire a Plútót: az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája ugyanis a terveknek megfelelően elhaladt a törpebolygó mellett. A történelmi randevút közép-európai idő szerint 13 óra 50 percre időzítették. A New Horizons másodpercenkénti 14 kilométeres sebességre gyorsulva száguldott el az égitest mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választotta el a Plutótól, és hét tudományos műszere folyamatosan gyűjtötte az adatokat a törpebolygóról.

Az irányítócsapat csak akkor kezdi meg az ünneplést, 

amikor a New Horizons újra kapcsolatba lép a Földdel: erre várhatóan szerda hajnalban, 2 óra 53 perckor kerül sor – adta hírül a BBC News.

Ez a „beszélgetés” mindössze a küldetésre vonatkozó műszaki információkat fog tartalmazni, de az irányítók nagyon hamar meg fogják tudni mondani, hogy a találka a terveknek megfelelően sikerült-e. A legtöbb adat csak szeptembertől kezd érkezni a Földre, az összes mérés az elhaladás után kilenc hónappal érkezik meg, úgyhogy egyelőre túl sokat nem tudunk meg a Plútóról. 

A Földtől mintegy 7,5 milliárd kilométerre bekövetkezett találkozás  

első nagyfelbontású képei szerdán lesznek elérhetőek. A szakemberek szerint kicsi az esély rá, hogy az űrszondának nyoma vész a Plútó-rendszeren való keresztülhaladáskor, habár egy elkóborolt jeges hulladék halálos kimenetelű lehet az űrszonda számára.

A New Horizons, amely először veszi közelről szemügyre a Plutót, a törpebolygó holdjait és a Kuiper-öv néhány objektumát, 2006. január 19-én startolt a New Frontiers program első küldetéseként. Kilenc évig tartó útjának nagy részét hibernációban töltötte, januárban ébresztették fel a NASA tudósai, és akkor látott hozzá a tudományos adatok gyűjtéséhez. 

Hét műszere segítségével nagyfelbontású felvételeket készít, 

a törpebolygó és holdjai összetételét elemzi, a napszelet és a mágneses mezőket vizsgálja, tanulmányozza a Pluto légkörét, valamint pormintákat vesz. A küldetés hozzájárulhat központi csillagunk és planétái születési titkainak megismeréséhez is, hiszen a Kuiper-öv a Naprendszer képződésének törmelékét „tartalmazza”.

A New Horizons mellett a NASA más űrkutatási eszközei is megfigyelik a következő hetekben-hónapokban a Plutót, az így gyűjtött adatok kiegészítik, segítenek értelmezni a randevú során szerzett információt.

Fotó forrása: a NASA Facebook-oldala

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro