„A táblaháborúba teljes mellbedobással kapcsolódott be a helyi és központi sajtó egy része, amely előszeretettel emlegeti az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi eseményeket, sugallva vagy nyíltan állítva, hogy az RMDSZ és a többi magyar párt újabb fekete márciust akar kiprovokálni.

»Természetesen« nem maradhatott ki a »tiltakozók« kórusából a 90-es évek elején félelmetesen aktív, azóta levitézlett „Román Tűzhely”, a Vatra Românească sem, amely három »kulturális-hazafias« szervezet nevében tiltakozik a kétnyelvű feliratok ellen, illetve a három magyar párt közös »magyar polgármesterjelöltjének« kijelentései ellen – akinek a személyét a vásárhelyi magyarok ugyan még nem ismerik, hiszen az a május 31-i előválasztásokon dől el, viszont a VR tudja(!) – , aki újjá akarja éleszteni »a ’90 márciusi soviniszta-szeparatista szellemet«. Kijelentik: támogatják a helyi rendőrség vezetőjét és a többi hatóságot, amely »a jogállam védelmében lép fel«, és fenntartják maguknak a jogot, hogy »tiltakozó ellenrendezvényeket szervezzenek«. Egyúttal kijelentik, hogy »Vásárhelyen románok is vannak, és nem tűrnek el semmiféle törvénytelen privilégiumot«.

Úgy látszik, Marosvásárhelyen semmiféle probléma nincs, az egyetlen, kizárólagos és legfontosabb az, hogy ne kerüljenek ki kétnyelvű utcanévtáblák. A »törvényesség« nevében fellépők nem tudják vagy nem vesznek tudomást arról, hogy az anyanyelvhasználat egyrészt alapvető emberi jog, másrészt az alkotmány garantálja, harmadrészt a helyi közigazgatási törvény értelmében azokon a településeken, ahol egy kisebbség részaránya eléri a 20%-ot, ki kell tenni a kétnyelvű feliratokat, Marosvásárhelyen pedig a lakosságnak közel a fele magyar anyanyelvű adófizető polgár, de még azt sem, hogy a nyelvi és kisebbségi jogokról szóló nemzetközi egyezményeket Románia is aláírta, sőt, ratifikálta.

Történik mindez a 21. század második évtizedében, Marosvásárhelyen, a »harmónia« városában.”