„A táblaháborúba teljes mellbedobással kapcsolódott be a helyi és központi sajtó egy része, amely előszeretettel emlegeti az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi eseményeket, sugallva vagy nyíltan állítva, hogy az RMDSZ és a többi magyar párt újabb fekete márciust akar kiprovokálni.
»Természetesen« nem maradhatott ki a »tiltakozók« kórusából a 90-es évek elején félelmetesen aktív, azóta levitézlett „Román Tűzhely”, a Vatra Românească sem, amely három »kulturális-hazafias« szervezet nevében tiltakozik a kétnyelvű feliratok ellen, illetve a három magyar párt közös »magyar polgármesterjelöltjének« kijelentései ellen – akinek a személyét a vásárhelyi magyarok ugyan még nem ismerik, hiszen az a május 31-i előválasztásokon dől el, viszont a VR tudja(!) – , aki újjá akarja éleszteni »a ’90 márciusi soviniszta-szeparatista szellemet«. Kijelentik: támogatják a helyi rendőrség vezetőjét és a többi hatóságot, amely »a jogállam védelmében lép fel«, és fenntartják maguknak a jogot, hogy »tiltakozó ellenrendezvényeket szervezzenek«. Egyúttal kijelentik, hogy »Vásárhelyen románok is vannak, és nem tűrnek el semmiféle törvénytelen privilégiumot«.
Olvasson még:
Úgy látszik, Marosvásárhelyen semmiféle probléma nincs, az egyetlen, kizárólagos és legfontosabb az, hogy ne kerüljenek ki kétnyelvű utcanévtáblák. A »törvényesség« nevében fellépők nem tudják vagy nem vesznek tudomást arról, hogy az anyanyelvhasználat egyrészt alapvető emberi jog, másrészt az alkotmány garantálja, harmadrészt a helyi közigazgatási törvény értelmében azokon a településeken, ahol egy kisebbség részaránya eléri a 20%-ot, ki kell tenni a kétnyelvű feliratokat, Marosvásárhelyen pedig a lakosságnak közel a fele magyar anyanyelvű adófizető polgár, de még azt sem, hogy a nyelvi és kisebbségi jogokról szóló nemzetközi egyezményeket Románia is aláírta, sőt, ratifikálta.
Történik mindez a 21. század második évtizedében, Marosvásárhelyen, a »harmónia« városában.”