Szerző: Székely István
2015. április 17. péntek, 18:05
Lehet, hogy a nyelvi jogoktól eltérően az azonnali előrelépést elsősorban nem a jogi feltételek megteremtésétől kell várnunk.

Tisztelt meghívottak, hölgyeim és uraim, újratervező kollégák!

 
Több mint húsz évvel ezelőtt, 1993-ban, a brassói kongresszuson megfogalmaztunk egy merész tervet. Összeraktuk azt a programot, azt a nagy történetet, amely az elmúlt két évtizedben meghatározta az erdélyi magyarok emancipációját, közösségként való magára találását. 

A célkitűzések gerincét a nyelvi jogok és a restitúció képezte, 

és elmondhatjuk, hogy – az önálló állami egyetemet leszámítva – tíz év alatt, valamikor 2003-2005-re a program jogi részét sikerült elfogadtatnunk. A gyakorlatba ültetés zegzugos útja továbbra is feladatunk, ennek kérdését egy pillanatra sem szabad szem előtt tévesztenünk.
 
Ezt követően az volt a dilemma, hogy a nyelvi jogokra alapozva biztosítottnak látjuk-e nemzeti identitásunk megőrzését és továbbadását, kultúránk fejlesztését. A nagy nyilvánosság előtt nem folytattuk le az ezzel kapcsolatos vitát, azonban döntő többségünk a mellett foglalt állást, hogy a nyelvi jogok önmagukban nem biztosítják magyarként való boldogulásunkat, ehhez a különböző autonómiaformák jogosítványai szükségesek.
 
A kulturális autonómiát magába foglaló kisebbségi törvényt 2005-ben nyújtottuk be a parlamentbe, a székelyföldi autonómia statútumát ebben az évben dolgoztuk ki. Kétségtelen, hogy elfogadtatásuk nem lesz könnyű – jó példa erre a kisebbségi törvény, a kulturális autonómia sorsa, amely beterjesztése óta elakadt a parlamenti döntéshozatal útvesztőiben.
 
Véleményem szerint az újratervezés jegyében 

az autonómiák kérdését is át kell gondolnunk. 

Lehet, hogy a nyelvi jogoktól eltérően az azonnali előrelépést elsősorban nem a jogi feltételek megteremtésétől kell várnunk. A parlamenti elfogadás kétségtelenül fontos, de ez nem csupán a mi akaratunktól függ. Addig is a jogi tervezetet ki kell egészítenünk tartalmi elemekkel, szakpolitikai programokkal. Eddig többnyire annyit mondtunk, azért van szükségünk autonómiára, mert saját magunk kívánunk dönteni dolgainkban. Kétségtelen, hogy ez igaz, azonban tartalmi kérdésekre csak esetenként adtunk választ: mit tennénk a különböző szakpolitikák terén, ha holnaptól autonómiánk lenne? Ennek a kérdésnek megválaszolása, a különböző területeken történő stratégiai tervezés már csak azért is fontos, mert ezek képezik jövőképünk alapját. 

Tervezzük meg jövőnket a mindennapi kérdések területén. 

Gondoljuk végig, akár húsz-huszonöt éves távlatban, melyek egy adott szakterület jövőbeni kilátásai, és ebből eredendően melyek a mi feladataink. Hosszú, és rövidtávon egyaránt, hiszen az autonómiák jogosítványai nélkül is hatalmi tényezők vagyunk – erősek az önkormányzatodban, mozgástérrel a parlamentben, és esetenként kormányzati szerepet vállalva. Ha megfogalmazzuk az egyes területekre lebontott konkrét célokat, ha tudjuk, hova akarunk elérni, minden nap tehetünk valamit álmunk valóra váltása érdekében.
 
A szakpolitikák újratervezése során 

a szakma, a civil társadalom, és az egyházak megszólítása, egyenrangú partnerként való bevonása 

elengedhetetlen. Ne feledjük, a brassói kongresszus programcsomagját is együtt raktuk össze. Azóta valamivel távolabb kerültünk egymástól, hiszen dolgok rendje szerint mindenki a saját területére összpontosított, abban kívánt a legjobbat alkotni. Újra le kell ülnünk, meg kell hallgatnunk egymás szempontjait, és közösen kell összeraknunk azt a nagy történetet, amely meghatározza a következő évtized irányát. Hiszen a politika már felismerte, hogy egyedül nem boldogul, a Kulturális Autonómia Tanács létrehozása már e józan belátás eredménye.
 
Abból kell kiindulnunk, hogy a jövő már nem rólunk, hanem gyermekeinkről szól – a jövőkép elsősorban számukra kell vonzó legyen, őket kell részvételre, cselekvésre ösztönözze. Mi, a kommunizmus mentális börtönéből szabadultak annyit tehetünk, hogy bevonjuk őket a jövőnk tervezésébe, és megbízunk tudásukban, tenni akarásukban.
 
Ehhez kívánok eredményes újratervezést!
 
Köszönöm, hogy meghallgattak.
 
(Elhangzott az RMDSZ-kongresszuson, Kolozsváron, 2015. április 17-én.)
 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/8971
Mutatjuk, miben ment a veretés idén a fesztiválon.
A kolozsvári irodalomtörténészt élete 80. évében érte a halál.
Animált gifekkel mutatjuk meg, mi történik Tusnádfürdőn, amikor nem történik semmi hírértékű, amikor várni kell nappal a következő előadást, koncertet.
Némi simogatással és elegáns adok-kapokkal érkezett el a magyar-magyar dialógus Tusványosra. Majdnem legmagasabb szinten.
Mert népi kultúrában legalább olyan erős, mint pálinkában. De hogyan lesz a hagyományból turizmus?
A táborozók megmutatták, hol hajtják nyugovóra a fejüket minden este. Vagyis hajnalban. Na jó, reggel.
Gasztroforradalom zajlik Budapesten, mely új fejezetet indított a magyar konyhaművészetben. Tusványos leggusztább programjába kóstoltunk bele.
Kolozsvári művészek tiltakoztak a Vasgárda-szimpatizáns hivatalnok kinevezése ellen.
Ezt a problémát vetette fel 500 éve a reformáció, és próbálja megoldani azóta is. 1918 centenáriumára a tordai vallásbéke 450 éve a csattanós válasz?
A szerbekkel és a szlovákokkal sikerült valamelyest normalizálni a viszonyt, és nem a magyar félen múlik, hogy ez a románokkal még nem működik.
Egy friss felmérés nemcsak a címben szereplő kérdésre ad választ, hanem arra is rávilágít, hogy miben különbözik az erdélyi fiatal a Kárpát-medence más régióiban élőktől.
Hát ez az, amit a románok nem nagyon akarnak megérteni. Akkor sem, ha egyesek a szemükbe mondják, miről is van szó.
Meddig lehet üzlet a szemét? Lehet-e regionális identitást építeni a zöld gondolatra Székelyföldön? Alámerültünk a szeméthegyekbe Tusványoson.
Nagyon sok tévhit kering a közbeszédben a medvékről. Székelyföldi politikusok és szakértők Tusványoson tisztázták, miért a kilövés jelenti az egyetlen megoldást a medveproblémára.