Kelemen Hunor kicsit vacillál reggel, hogy az Omegát vagy a Longines-t csatolja bal csuklójára, aztán az utóbbi mellett dönt, mert egyszerűbb, fehérebb, tisztább. Begombolja a Hugo Boss-zakó középső gombját és elgondolkodik, hogy vajon nem tett-e kissé sok arcvizet a frissen trimmelt borostájára, de végül úgy találja, hogy nem. Gondosan ellenőrzi a fogsorát a falitükörben, majd néhányszor hangosan összecsattintja állkapcsát. Aztán hirtelen megmerevedik, majd pisztoly előrántását imitálva

jamesbondosan tükörképére szegezi a képzeletbeli Glockot.

Néhány másodpercig farkasszemet néz önmagával, végül a helyzetet feloldva a szájával csettint egy vagányat, úgy féloldalasan, futólag megérinti a selyemnyakkendője csomóját, megigazítja keret nélküli szemüvegét és ellép a tükörtől. Felkapja kolumbiai marhabőrből kézzel varrott fekete irattáskáját és kilép az ajtón.

*

Na igen, a studház, aha, itt a rendőr, irányít, itt fogok kiszállni. A sajtó még nem vett észre… de hopp, máris itt vannak. Nyitom az ajtót, megnyerően mosolygok, kedvesen köszönök. Begombolom a Hugo Boss középső gombját, szép napunk van ma, nemde, mondom, visszaköszön a sajtó, minden rendben?, kérdezem udvariasan, persze, hogy minden rendben. Indulok, határozott léptekkel, és ruganyos térdekkel, amúgy obamásan, felperdülök a lépcsőn. Jönnek, mosolyognak, kezüket nyújtják, szinte hajlonganak. Mindenkinek megy egy elnöki mosoly. Nem időzök sokat, belépek az előtérbe. Itt is jönnek felém, sokan, ez a nap a mosolygásé lesz. Kezembe nyomnak egy mappát, futólag fellapozom, ja ez az, itt van minden, a beszédemnél megállok, beleolvasok, közben a sajtó fotóz,

igen, ez jó póz, összpontosítva, enyhén összeráncolt homlokkal,

majd csukom is be az irattartót. Néhány percig nyilatkozom a médiának, majd igyekszem a terembe.

*

Kelemen Hunor nem túl gyorsan, de kellően határozott léptekkel közelít székéhez, az első sorban, középen, rajta a nevével. Felkapja a papírlapot, majd, mivel valahogyan válaszolnia kell az udvarias fogadótapsra, nem túl hivalkodóan a levegőbe lendíti jobb karját. Kigombolja a Hugo Boss középső gombját és leül. Kicsit cseveg a bal és jobb szomszédjával, de csak semleges témákról. Aztán felcsendül a Himnusz, mire feláll, begombolja a Hugo Boss középső gombját és vigyázzállásban hallgatja végig a melódiát, majd a következőt és a következőt. Aztán kigombolja a Hugo Boss középső gombját és leül. A színpadon felgyúlnak a fények. Sorra jönnek a köszöntők, beszédek.

*

Én következem, a konferanszié bejelent a színpadon. Felállok, begombolom a Hugo Boss középső gombját és feltáncolok a színpadra. Közben megy a taps, én szerényen leintem, csendet kérek. Belefogok a politikai beszámolómba. Jó a szöveg, jó a ritmusa, fel van építve rendesen. Egész jól mondom, gyakran pillantok fel a papírról, a nézőtér bal és jobb oldalára és középre is nézek, igyekszem szemkontaktust teremteni.

Artikulációm megfelelő, hanghordozásom sem rossz.

Gesztikulációmat visszafogom, csak ott és annyit, ahol és amennyit feltétlenül szükséges. Szépen zárom le, megtapsolnak, persze. Lelépdelek a színpadról, a helyem felé megyek, majd kigombolom a Hugo Boss középső gombját, leülök.

*

Kelemen Hunor a helyén ülve figyeli, hogyan zajlik a kongresszus. Hallgatja, ahogy a többiek beszélnek. Néha szót kér, pár percig válaszol, kérdez, pontosít vagy kiegészít. A kongresszus minden előkészített javaslatot elfogad. Következik az elnökválasztás.

*

Én vagyok az egyetlen jelölt. Jól van ez így. És most jön a szavazás. Megválasztottak. Kihirdették. Én vagyok az elnök, újabb négy évig. Felállok, begombolom a Hugo Boss középső gombját, megyek köszönő beszédet mondani. Ezt már rögtönözöm, nincs szükségem papírra. Nem húzom el, nem győztem le senkit, nincs szükség diadalbeszédre. Megköszönöm és még egyszer, de rövidebben hangsúlyozok néhány gondolatot a köszöntő beszédemből, és ennyi. Visszamegyek a helyemre, kigombolom a Hugo Boss középső gombját, leülök. Nagyjából vége a kongresszusnak.

*

Kelemen Hunornak az előtérben gratulálnak, kézfogással, szavakkal, mosolyogva. Udvariasan megköszöni mindenkinek, szól néhány szót, majd továbblép. Várja a sajtó. Felgyúlnak a fények, a kamerákon vakítóan, hófehéren izzik a ledmátrix, minden foton az ő arcát éri.

Egy hosszú másodpercig csak áll a fényzuhatagban.

Majd beszélni kezd, gyakorlottan, összeszedetten, okosan. Jön néhány kérdés, megválaszolja, majd áll a tévéstábok rendelkezésére. Mindenkinek röviden nyilatkozik, mosolyog, bár kissé fáradt már. Majd a kijárat felé indul.

*

Kelemen Hunor hajnali fél kettőkor a fürdőszobatükör előtt áll meztelen felsőtesttel. A zuhany kissé felélénkítette, de tudja, hogy amint az ágyat meglátja, a melatonin egyből megteszi hatását. A tükörben megnézi fogsorát, csettint, majd jobb alsó szemhéját lehúzva a szemét nézi közelről. Aztán behajlított karjait félig felemelve megfeszíti mindkét bicepszét. Megpördül, megvizsgálja hátulnézetből is, a vállán átpillantva. Majd végigsimít borostáján, lekapcsolja a villanyt, belép a hálószobába. Ágyba bújik és perceken belül elalszik.