„A visszaszolgáltatott felekezeti vagyon is szúrja a korrupcióellenes ügyészek szemét. A magyar történelmi egyházak ingatlanjainak és telkeinek restitúciós jogosságát kezdték piszkálni több erdélyi megyében is. Igaz, van ahol a túlbuzgó érdeklődés célját még nem vallotta be a nyomozó hatóság, de tegnap a Fehér megyei részleg szóvivője elismerte a folyamatban levő eljárást. És, amint a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium esete is bizonyította, nem nagyon számíthatunk pártatlan ítéletre.

Főleg most nem, amikor a magyar közösség elleni sajtókampánynak vagyunk tanúi. Pofátlanul hazudnak, a közelmúlt történéseit összemosva véres kezű barbároknak állítják be a diktatúra ellen fellázadt székelyeket. A kegyetlen milicistatiszt 1989-es csíkszeredai meglincselését a minap egy vitaműsor résztvevői »átcsúsztatták« márciusra, hogy etnikai színezetet adjanak a történteknek. Amióta a szebeni bürgermeister beköltözött az államelnöki palotába, a román közhangulat-formálók egyre vehemensebben kezdik megkérdőjelezni a magyar közösség jogköveteléseit. Hogy mennyire nem érdeke herr Johannisnak a mi fájdalmaink balzsamozása, példa rá az is, hogy a fekete március negyedszázados évfordulója nem érte el ingerküszöbének szintjét. Pedig a palotájából jövő gesztus nemcsak a marosvásárhelyieknek szóló üzenet lett volna, hanem a befagyott magyar–román államközi kapcsolatokra is kiengesztelően hatna. Vele ellentétben, a közel két évtizede regnáló

Emil Constantinescu volt államfő érdeklődve vett részt az évforduló kapcsán szervezett értelmiségi kerekasztal-beszélgetésen. Szókimondó őszinteséggel beszélt a kommunista nómenklatúra és szekuritáté hatalmi pozíciókért folytatott mocskos játékairól. Arról, hogy negyedszázad után még mindig mennyire mérgezik társadalmi létünket.”