Az olcsó járatokat üzemeltető Germanwings Barcelonából Düsseldorfba tartó járata zuhant le Dél-Franciaországban.
Kedd délelőtt lezuhant a német Germanwings légivállalat Airbus A320-as típusú repülőgépe Dél-Franciaországban, az Alpokban – jelenti a BBC a francia rendőrségre hivatkozva.
A Barcelonából Düsseldorfba tartó járaton 148-an utaztak: 142 utas, két pilóta és négy fős személyzet. A gép 10:01-kor, késve szállt fel Barcelonából, és 11:55-kor kellett volna megérkeznie Düsseldorfba. A Le Figaro szerint 10:47-kor vészhívást kezdeményeztek a pilóták, a gép 11:20-kor tűnt el a radarokról.
A roncsok egy részét megtalálták egy hegyi falu mellett – közli az AFP a francia belügyminisztériumra hivatkozva. Francois Hollande francia államfő azt nyilatkozta, a baleset körülményeiből arra lehet számítani, hogy nem találnak túlélőket találnak a mentőcsapatok.
A gép Digne és Barcelonnette között zuhant le. A környéken több, 3000 méter körüli hegycsúcs és népszerű sítelepek találhatók.
Egy rendőrségi helikopterről később azt közölték, a repülőgép a Les Trois Eveches nevű vidéken zuhant le, amely 1400 méter magasságban található, és rendkívül nehéz megközelíteni. Egy francia tévécsatorna szerint egy személy épp a környéken síelt, és nagyon erős zajt hallott.
Germanwings flight #4U9525 (registration D-AIPX) was lost from Flightradar24 at 6800 feet at 09.39 UTC time. pic.twitter.com/vZaQMUlLaZ
— Flightradar24 (@flightradar24) March 24, 2015
A Flightradar közösségi légijárat-figyelő szerint a gép magassága nagyjából percenként valamivel több mint ezer méterrel csökkent 11 ezer méterről, ami a reptéri landolások bevett ritmusa, és 2000 méteren tűnt el a radarokról. A roncsokat 2000 méteres magasságban találták meg a hegyekben – írja a BBC a francia belügyminiszterre hivatkozva.
A Germanwings a Lufthansa Group olcsó járatokat üzemeltető cége.
Manuel Valls francia miniszterelnök Twitterén együttérzéséről és szolidaritásáról biztosította az áldozatok családját. A baleset mély szomorúságba vetette Franciaországot – írta.
Részvétét nyilvánította a Lufthansa vezérigazgatója, Carsten Spohr is az utasok és a személyzet családtagjainak és barátainak. Azt írta, még nem tudják, hogy egész pontosan mi történt a repülőgéppel. Reméli, hogy túlélőkre bukkannak, de ha beigazolódik, amitől tartanak, akkor ez fekete nap lesz a Lufthansa számára.
Angela Merkel német kancellárt sokkolta a baleset híre, közölte a szóvivője, és lemondta a mai napi programjait.
A barcelonai reptéren válsággyűlést tartanak, és megnyitottak egy termet az utasok hozzátartozói számára.
Mariano Rajoy spanyol kormányfőt megdöbbentette a hír. Közölte, a spanyol hatóságok együttműködnek a német és a francia hatóságokkal a baleset kivizsgálásában.
A Germanwings és az Airbus vállalata azt kommunikálta, hogy tudnak a balesetről, de nem bocsátkoznak találgatásokba, amíg nem jutnak első kézből információkhoz a baleset körülményeiről.
Az Airbus A320 a második legnépszerűbb repülőgéptípus a Boeing 737-es után. Ezt használják leggyakrabban a rövid- és középtávú útvonalakon. A lezuhant Airbus 24 éves volt, 1991 és 2003 között a Lufthansa flottájának része volt, majd az anyavállalat lepasszolta a német városok és a mediterrán térség üdülővárosai között rengeteg járatot bonyolító Germanwings-nek, ahol gépek átlagos kora 9 év.
A Germanwings-et nagyon biztonságos légitársaságként tartják számon, eddig egyetlen repülőszerencsétlenség sem kötődött hozzá.
Francia légiirányítók a lezuhanás hírére visszavonták sztrájktervüket - közölte az Eurocontrol, a légi közlekedés biztonságáért felelős európai szervezet.
A kép illusztráció. Forrás: planespotters.net
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.