Megtörtént a csoda. A szavazás vasárnapja lenyűgöző, csodálatos, történelmi volt. Örömmel és bizalommal találtunk rá újra nemzetünkre, mely komoly és intelligens és hősies volt a legderűlátóbb várakozásokat meghaladó megmozdulásában, az ország határain belül és kívül elutasítva a párt- és állami pontizmust.

„Jó munkát végeztünk.”

Örülök, hogy többek között Victor Ponta és az övéi (remélem, most is) „büszkék a románságukra”, ahogy mi is azok vagyunk, a szó legjobb és legőszintébb értelmében.

Az arrogáns kormány azt gondolta, hülyék és 700 lejjel (a 25 évvel ezelőtti „Nicu, adjál nekik még egy százast!” megfelelője) megvásárolhatók vagyunk. Nos, végül azt kapták, amit megérdemeltek. Románia megváltozott a társadalmi-kulturális mélyrétegeiben is, látta és megismerte a Nyugatot, kilépett a tudatlanságból és az előző nemzedék rendszerrel szembeni félelméből. Most már van egy képzett és felelős középosztálya, melynek fontosak a jogok és szabadságok, és amely már nem elégszik meg a bojárok asztaláról csúfságból odavetett morzsákkal. Attól félek, a politikai apparátus (a PSD és az összes párt) csak most tudták meg: a románok intelligensebbek, mint ahogy azt ők hitték. A románok a cinikus hatalommal szembeni győzelmükkel alapvető megújulási erőfeszítést provokáltak ki a jelenlegi politikai–közigazgatási rendszerből. Ha ezzel nem fogunk már most élni, egyhamar nem lesz újabb esély.

A huszonnegyedik órában, amikor (közülünk sokan) már nem hittük lehetségesnek, a román nép óriási erővel szállt szembe a PSD olcsó ravaszkodásával, a közigazgatási túlkapások és a kétbanis populizmus káros keverékével, az általánossá vált semmibe vétellel, a törvény korlátainak feszegetésére tett kísérletekkel, a kormányzati korrupcióval és választási megvesztegetéssel, a diskurzív imposztorsági viselkedésekkel, a drága nyugati öltönyökbe öltöztetett, de már messziről szekus hullaszagot árasztó farizeusággal és politikai „semmirekellőséggel”.

A románok megtagadták, hogy egy rothadt, erkölcstelen és velejéig korrupt érdekrendszerre bízzák a teljes hatalmat. Masszívan, minden várakozást meghaladó módon, az ország másfajta képviseleti formájára szavaztak. Bejuttatták a Cotroceni-palotába annak a garanciáját, hogy a román állam képviselője és a hatalmi ágak közötti közvetítő (az „államfő”-s történetet, sajnos, nem találom az alkotmányban) nem tartozik a korrupt politikai rendszerhez, más politikai és kulturális tésztából lévén gyúrva. Ez nagy dolog, de nem elég.

Azt hiszem – ma – nem érdemes ennél többet mondanunk a lezajlott szavazásról. De Románia számára – holnaptól – sokkal fontosabb az, hogy mi következik. Figyelem,

Ponta és a PSD még mindig kormányon van

és az ország irányítási módjában semmi sem változott. Klaus Johannis győzelme szimbolikus és az is marad, ha nem követi majd a romániai kormányzási paradigma és politizálási mód megváltozása is. Továbbra is „ők” maradnak majd a vezérlőgomboknál, semmibe véve a november 16-i megrázó jelzést.

Ahhoz, hogy az igazi politikai változás ténylegesen elkezdődjön, az lenne a helyes, kötelező és ugyanakkor természetes, ha a nép által elutasított kormányfő, Victor Ponta lemondana. Íme, röviden, a tíz érvem mellette:

* A diaszpórában élő román állampolgárok szavazásának obstruálása, a büntetőügy határát súrolva. Corlăţean lemondása és újabb szavazókörök megnyitásának megtagadása a külföldi nagy román közösségek közelében nyilvánvalóvá tette, hogy ez Victor Ponta és nem a Külügyminisztérium politikai akarata volt;

* Az, hogy a nagy részvételi arány alapvetően Ponta-ellenes és PSD-ellenes volt, azt mutatja, hogy a románok NEMet mondtak az arrogáns és lekezelő módra, ahogy a miniszterelnök és pártja a társadalmat és a választókat kezelte;

* Nem politikai és nem demokratikus témák (etnikum, vallási felekezet, gyermekek) aljas bedobása a kampányba kizárja Pontát a vitaképes emberek ligájából. Milyen érv lehet az egy másik román állampolgárral szemben, hogy azért kell neked Románia elnökének lenned, mert román etnikumú, ortodox vagy és vannak gyermekeid?;

* A Román Ortodox Egyház belekeverése a Ponta-párti kampányba: ez olyan hibája és mélységes szégyene a nyugati liberális közösségek terébe bekerült civilizált nemzetünknek, mely engem (románként, ortodoxként és egy gyermek szülőjeként, tehát a PSD-s rosta szerint „jó aktájú”-ként) arra késztet, hogy kételkedjek nevezett intézmény hitelességében. Valószínűleg most szükség lenne a BOR bocsánatkéréseire egyes egyházvezetők kampány alatti siralmas eltévelyedése miatt. Ennek netán köze lenne az Egyház kormány általi politikai lefizetéséhez?;

* A Vadim Tudorral és Dan Diaconescuval kötött szövetség, vagyis a román társadalomnak az utóbbi két évtized hisztéria-, vulgaritás-, tudatlanság- és giccssivatagán át vezető kínkeserves átmenet két bohócával;

* Az USL 2.0, egy siralmas bohózat és egy debil politikai terv színrevitele, melyet ostoba embereknek találtak ki kisszerű emberek (ezért aztán, szerencsére, nem is „vették” meg”);

* A közigazgatás és a közpénz visszaélő felhasználása, hogy szavazatokat hozzanak a PSD-nek, valamint a lakosság egyes kategóriáinak olyan szintű tüntető választási megvesztegetése, ami aztán bumerángként, a „nagylelkűek” ellen fordult;

* A PSD-n belüli bárdolatlan stílusú beszélgetések felvételei, melyek során a párt jövendőbeli elnökségéről alkudoztak, az amnesztiáról és kegyelemről szóló törvény elfogadásáért cserébe;

* A PSD és Ponta választási kampány alatti sértései Románia újonnan megválasztott elnöke ellen, ami bármely konszolidált demokráciában a legyőzötteknek az országos politikából való ideiglenes, vagy végleges kivonulásához kellene vezetnie. Ponta politikai „semmirekellő”-ként”, szemtelenül és ironikusan, a rendszer igazi elkényeztetettjeként viselkedett a kampány és a viták során;

* Az a tény, hogy a PSD-s kormányzat mocsokként ott maradt az út közepén, az új nemzeti politikai terv, vagyis az új remények útjában, olyan igazi akadályként és maradványként, melyet a vasárnapi szavazáson megjelent románoknak most az orrukat befogva kell kerülgetniük. Végső soron, lehet, hogy még a PSD számára is jobb lenne távozni a hatalomból és átmenni a demokrácia „purgatóriumán”, ahol számot kell adni a tettekért.

A román politikában még csak most kezdődik a csata a bizalom visszaszerzéséért. Több millió román csapott le a szavazat pörölyével. A rendszer megrepedt, betört a feje, megingott a kapott szédítő ütés erejétől, de kibírhatja. Ne hagyjuk, hisz begyógyítja majd a sebeit és újra harapni fog.