// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Ponta végleg megúszta

// HIRDETÉS

Kész és slussz-passz: a bíróság nem foglalkozik többé Victor Ponta plágiumügyével. Csak a tudósok szerint plagizált.

Jogerősen lezárta a román legfelsőbb bíróság hétfőn Victor Ponta miniszterelnök plágium-ügyét, elutasítva az őt feljelentő ellenzéki politikusoknak az ügyészségi határozat ellen emelt fellebbezését - írja az MTI. 

A bíróság szerint nem plagizált

A szociáldemokrata kormányfőt Mihail Neamtu, Adrian Papahagi és Augustin Ofiteru, a jobbközép Igaz Románia Szövetség politikusai panaszolták be 2012-ben az ügyészségen.

Azt állították, hogy Ponta egy, a nemzetközi jogról szóló könyvének több mint egyharmadát más szerzők munkáiból másolta, megsértve a szerzői jogot. A feljelentők szerint ez a szövegrész szó szerint szerepel Victor Ponta korábban írt doktori dolgozatában is. Mivel a disszertációt Ponta nem publikálta, a feljelentők ezért a doktori dolgozatra épülő könyv segítségével próbáltak "büntetőjogi fogást" találni a kormányfő doktori címén, és a szerzői jog megsértésének gyanújával próbálták bíróság elé állíttatni őt. 

Az 1996 óta hatályos román szerzői jogi törvény három hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetéssel vagy bírsággal bünteti a szellemi termékek jogtalan eltulajdonítását.

A legfőbb ügyészség a román szerzői jogvédő hivatal (ORDA) szakvéleménye alapján tavaly bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást: a döntés elleni fellebbezést bírálta el hétfőn a legfelső bíróság.

A tudományos világ szerint plagizált

A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában azt állította, hogy Ponta doktori disszertációjának több mint a fele plágium, a miniszterelnök azonban ezt nem ismerte el, és nem volt hajlandó lemondani tisztségéről. Victor Ponta politikai ellenfele, a jobboldali Traian Băsescu államfő lejárató kampányának minősítette a plágiumvádat.

A kormányfő doktori dolgozatát az oklevelet kiadó bukaresti tudományegyetem etikai bizottsága plágiumnak minősítette. 

A kormány szerint nem plagizált

Az oktatási minisztérium szerint a tanintézmény illetéktelenül vizsgálódott: csak a tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyeket vizsgálni. A CNE állásfoglalása szerint Victor Ponta nem plagizált.

Ugyanerre a megállapításra jutott a szerzői jogvédő hivatal is. A feljelentők szerint ez az intézmény is a kormány alárendeltségében működik.

Fotó: Szabó Tünde

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro