„Először a kétezres évek elején dolgoztam Romániában, külföldi magazinmegbízások kapcsán. A kommunizmus lezárását követő demokratikus átalakulás folyamata minden kezdeti nehézség ellenére nagyon izgalmas időszaknak bizonyult Kelet-Európában. Amit ebben az időben Magyarországon a politika és a közélet iránt érdeklődő emberként megtapasztaltam, ahhoz alapvetéseiben hasonló kérdésekkel, problémákkal, helyzettel találkoztam Romániában, de valahogy mindig azt éreztem, hogy Romániában az emberek sokkal nyitottabbak, és az őket körülvevő közeg egy misztikus közeg.
Különleges sorsú emberekkel beszélgettem, ami olyan élmény volt, mintha megelevenedne egy mágikus realista regény. Ezt a világot aztán később Bodor Ádám könyveiben fedeztem fel magamnak újra. A hangulat, a tájak, az emberek miatt vágytam vissza Romániába. A visszatérés apropóját aztán az adta, hogy fényképezni kezdtem Magyarország átmeneti korszakát, és érdekesnek ígérkezett párhuzamosan foglalkozni a sok szempontból hasonló sorsú, mégis sokkal keményebb diktatúrát megélt Romániával is.
Melyik romániai helyszín maradt a legemlékezetesebb?
Nehéz választani, de talán kegyetlen sorsa és emblematikus szerepe miatt Geamăna (Szászavinc – szerk.) a legemlékezetesebb helyszín. Az 1978-ban elárasztott falu mai látványa – az egykori házakat magában rejtő tóból felkiáltójelként kiálló templomtoronnyal és a vízszintemelkedés elől még megmenekülő, a környező hegyoldalban megtapadó néhány házzal – beég az ember tudatába. Először három évvel ezelőtt jártam ott, azóta többször visszatértem, nyomon követve a változásokat.”