A román kormányfő fesztív nyergestetői látogatása semmivel sem tekinthető többnek és másnak, mint üres szavazatvadász gesztusnak.

A számok tükrében jól látszik, hogy a néppárti szavazatokkal, illetve az összpárti indulásból fakadó szavazókedvi plusszal most is meglett volna a három erdélyi magyar képviselő.

„A magyar nemzet egységesítése tehát közjogi úton is formát öltött, és ezáltal közös felelősségünkké vált a nemzet jövője.” Interjú.

Az egyeduralmi időkre emlékeztető Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem hajlandó egy olyan széles körű összefogásban gondolkodni, mint 2009-ben. Inkább a párt érdekeit tartja szem előtt.

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.