Ha a kormányok jobban dolgoztak volna az életszínvonal emelésén, akkor lehet, nem lenne gond az újautó-vásárlási kedvve.

Pofon vágva az egyéni szabadságjogokat, gyakorlatilag kötelező szolgáltatás igénybevételére kényszerítik az adófizetőt. A játszma egyetlen nyertese a bankrendszer, ennek a kezére játszik a politikum.

A korrupciós ügyek margóján zajló médiacirkusz legkevésbé a gyanúsítottaknak jó, de összességében az egész társadalomnak árt.

A képviselők mentelmi joga elvileg arra szolgál, hogy a honatyákat politikai nyilatkozataik miatt vagy törvényhozói munkájuk kapcsán ne lehessen hatóságilag zaklatni, de az messze túlmegy minden demokratikus játékszabályon, hogy a mentelmi jog álcahálót jelentsen köztörvényes bűntettek, mint a korrupció gyanúja elől való rejtőzésre.

Ismét olyan jogszabályt alkottak, amely a nagymenőket hozza előnybe, a kisvállalkozókat és a magánszemélyeket fojtogató adóprést viszont szorosabbra húzzák.

A kormány megkerüli a parlamentet, és magára veszi annak a hatáskörét is, mert a jogállami szokásrend szerint a jogszabályokat a törvényhozásnak kellene megalkotnia, a kormány csak a végrehajtó szerv.

Nem pusztán attól lesz jó az üzleti környezet, ha alacsonyak az adók. Az is kell ehhez, hogy az adórendszert ne változtassák mindenféle jövő-menő kormány osztogatási vagy egyéb kedve szerint.

Az egyik neves amerikai napilap hasábjain jelent meg a minap egy, már az itthoni médiában is szeleket kavaró írás, melynek szerzője, egy tengerentúli civil szervezet vezetője éles hangon támadja a romániai korrupcióellenes harcot.

A választók torkig vannak már a populizmussal.

Színtiszta, a nyomdafesték tűréshatárán túli fokon cinikus politikai játszmát folytat a kormányfő az adótörvénykönyv módosítása címen.

A bankok pedig a keleti piacon is lecsaptak a prédára, és a gátlástalanságukról nagyon sokat elárul, hogy a térség országaiban egy kis állam lakosságával felérő számú ember került hitelcsapdába alig egy évtized alatt.

Nem az a kérdés, hogy a szolgálatnak van-e befolyása a politikára, inkább az, hogy mekkora ez a befolyás a különböző döntések meghozatalánál.

A gond annyi a nagy védelmi célzatú költekezéssel, hogy mire sort kerítenek rá, addigra remélhetőleg már véget ér a néhány száz kilométerre tőlünk egy éve dúló ukrán válság.

Talán annak szólna a kormány fegyvertényeivel szembeni elnéző csend, hogy az egykori városgazda még nem felejtette el, hogy neki először a mostani kormányfő osztott lapot a nagypolitika pókerasztalánál?

Kevesebb tárcával és kormányfőhelyettessel is lehet folytatni azt a paródiát, amit mifelénk kormányzásnak hívnak.

A hitelezők nyilatkozatszigora akár jelzés is lehetett a regáti politikum felé, hogy amennyiben szeretnének továbbra is pénzügyi védőhálót, akkor cseréljenek kormányost a tavaszig.

A kormányfő és költségvetési minisztere nyilatkozatpárbajt vívtak az Adótanáccsal, majd a kormány törvénysértést legalizált, és Münchhausen bárót megszégyenítő mesét tálalt a közvélemény elé.

Úgy tűnik a nyilatkozatokból, hogy a kormány minden eddigi ígéretét tartani tudja jövőre. Csak ez már korántsem biztos.