Miután a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újraalapítását megvétózta a tanfelügyelőség, a kezdeményezést támogató Illés Ildikó úgy döntött, otthagyja a megyei intézményt.

Az indoklás szerint az oktatási minisztérium törvénytelennek minősítette az alapítást elősegítő tanácsi határozatot.

Bírósági ítélet semmisítette meg az iskolát megalapító rendeletet. Mindez arra emlékeztet bennünket, hogy kisebbségi kérdésekben soha semmit nem lehet biztosra venni Romániában.

A szenátus ismét megszavazta az államfő által korábban kifogásolt jogszabályt.

Most a diákok verik egymást agyba-főbe.
Most a diákok verik egymást agyba-főbe.
Az Unirea Főgimnázium nem engedi vissza a „megőrzésre” átvett osztályokat.

Véget érhet lassan a tanintézet kálváriája.

A nép ügyvédjéhez fordulnak.
A nép ügyvédjéhez fordulnak.
Szerinte a miniszteri rendelet 728 tanulót ír elő, de jelenleg a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum 250 diákkal számolhat.

Megvan a miniszteri rendelet az iskola újralapítására. A PMP nevű párt máris háborog.

Na jó, nem csak ő, hanem konkrétan az államfői hivatal, amely visszaküldte a parlamentnek a kisebbségi oktatási intézmények alapítását szabályozó oktatási törvényt.

Miközben a minisztérium személyzete akadályozza a rendezést. Üdv Romániában, Navracsics.

Nem az, amelyet már egyszer alkotmányellenessé nyilvánítottak, hanem az, amely lehetővé teszi, hogy parlamenti döntéssel is létrehozható legyen iskola.

A jelenlegi tanügyi törvény is lehetővé teszi az iskola újraalapítását.

Egyszer már majdnem sikerült, de az alkotmánybíróság a soviniszta ellenzéki hőbörgők javára döntött.

Az alkotmánybírák szerint sem a parlament dolga az iskola helyzetének rendezése. Az RMDSZ úgy véli, Románia szégyene az, ami történt.

Cătălin Cherecheș éppen a magyar nemzeti ünnepen sokkolta az ünneplő közösséget azzal, hogy nekiment a Németh László Elméleti Líceumnak.

Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába szavazta meg a parlament a líceum újraalapításáról szóló törvényt, az államfő nem hirdetheti ki azt.

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”