Törvényhozók egy csoportja ugyanis beterjesztett egy módosító javaslatot, amely lehetővé tenné a bevezetését.
Bizonyára elég kevesen vannak azok, akik visszautasítanák, hogy hetente csupán négy napig kelljen dolgozniuk, a hétvége pedig háromnapos legyen, vagyis pénteken se kelljen gályázni, ha erre lehetőségük nyílna.
Nos, az a helyzet, hogy erre Romániában akár még lehetőség is nyílhat.
Liberális párti szenátorok és képviselők egy csoportja USR-s kollégáik támogatásával olyan módosító javaslatot terjesztett be múlt héten a szenátusban, amely a Munka Törvénykönyvét módosítaná.
A javaslat nem hosszú, hanem igencsak lényegre törő: egyrészt úgy módosítaná a hatályos jogszabályt, hogy a munkahét beosztásában
A második módosítás értelmében a munkáltatóra és a munkavállalóra bízzák, hogy megmaradnának a jelenlegi, 8/40-es változat mellett, vagy inkább áttérnének a 10/40-esre, amely hosszabb napi munkaidőt jelentene, viszont cserében háromnapos szabad hétvégével járna.
Az indoklás szerint a frissen végzett fiatalok, valamint a 25 és 40 év közötti munkavállalók kiemelten alkalmazkodóképesek, így számukra nem jelentene megterhelést áttérni az új munkarendre.
Emellett a 30 év fölötti, egy-két gyerekes szülők számára több időt biztosítana arra, hogy együtt lehessenek a szeretteikkel.
Az eddigi vizsgálatokra hivatkozva azt írják, az új munkarendhez való alkalmazkodás átlagosan három hónapba telik, a munkáltatónak pedig el kell fogadnia, hogy ezen időszak alatt a teljesítmény némileg csökkenhet.
– persze ez függ a tevékenységi területtől is.
Ráadásul sok az olyan munkahely, ahol az alkalmazottak amúgy is napi 10-11 órát töltenek bent, ráadásul jelenleg öt napig, és még csak túlórapénzt sem kapnak érte.
Azt is előre vetítik, hogy a négynapos munkahétre áttérő munkáltatóknak adott esetben új alkalmazottakat is fel kell vennie, ha amúgy a munkarend nem csökken heti négy napra.
Vagyis ha a munkáltatónak az anyagi lehetőségei megengedik, új munkahelyek jöhetnek létre, ami növelheti a cég termékeinek árát, viszont a több alkalmazott többet is fogyaszt, ami jó a gazdaság számára.
Mint ahogy az is, hogy a háromnaposra bővülő hétvége fellendítheti a vendéglátói ágazatot és az idegenforgalmat.
Nos, kíváncsian várjuk, hogy a képviselők és szenátorok többsége is ugyanígy gondolja-e. Ha ugyanis igen, akkor előbb-utóbb a parlament megszavazza a módosítást. Onnan kezdve pedig az ügy jórészt a munkáltatókon múlik.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.
Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.