Miért kell elítélni a kommunizmust, annak minden formájában?

Egy olyan országban, mint Románia, amely nem tisztult meg a kommunizmus szennyétől, jogos a félelem, hogy újra hatalomra kerülhet egy ilyenfajta rezsim.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

A kommunista jellegű szervezetek létrehozásának, a kommunista doktrína nyilvános hirdetésének, a kommunizmus bűnei vagy ezek hatásai tagadásának, valamint a kommunista jelképek nem művészeti, tudományos, kutatási vagy valamely közérdekű ügy megvitatása céljából történő terjesztésének tilalmáról szóló törvénytervezet, melyet Cristian Ghinea és Vlad-Emanuel Duruş USR-s (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.), amihez Cristian Vasile, a Romániai Kommunista Diktatúra Elemzésére létrehozott Elnöki Bizottság Zárójelentésének összeállításában részt vett történész is hozzájárult, bírálatok váratlan hullámát váltotta ki a közösségi hálózatokban,

mely bírálatok a bunkó ironizálástól a proletár kiátkozásig terjedtek.

A tervezet benyújtásának bejelentését követően, melynek célja, a kezdeményezők szerint, „kijavítani egy igazságtalanságot, ugyanazt a törvényi bánásmódot alkalmazva a kommunista propaganda és tevékenységek esetében, mint amilyenek a fasiszta és legionárius propagandára és tevékenységre is vonatkoznak”, olyan jelenet következett, mely némileg hasonlít arra, amilyenre azután került sor, hogy 2006 decemberében hivatalosan illegitim és bűnös rezsimmé nyilvánították a kommunizmust. Az internet emlékezete megdöbbentő jeleneteket őriz Románia Parlamentjének akkori üléséről, amikor Traian Băsescu, az akkori elnök felolvasta a Vladimir Tismăneanu által vezetett Romániai Kommunista Diktatúra Elemzésére létrehozott Elnöki Bizottság Zárójelentését.

Igaz, Romániában már teljesen elkésett a lusztráció –

amit szintén az állam szinte valamennyi döntéshozó struktúrájába beszivárgott, magukat a demokrácia (hamis) támogatóiként beállító kommunisták akadályoztak meg, ahogy éveken keresztül a Securitate leleplezésével is tették. Késő a büntetőügyi felelősség emlegetése a kommunista rezsim által elkövetett bűnök miatt, és nem azért, mert az ilyenfajta tettek esetében bármikor is késő lenne a felelősségre vonás, hanem azért, mert a hóhérok és a megtorlórendszeren belüli eszközeik már eltűntek ebből a világból. Általában ugyanezen okból késő bármiféle büntetőlépést megtenni azok ellen, akik létrehozták és – 50 éven keresztül – fenntartották az elnyomó rendszert Romániában.

De nem késő megelőzni, hogy valaha is visszatérjen egy olyan rezsim,

mely ugyanennek az ideológiának a nevében emberiesség elleni bűncselekményekre vetemedne, ahogy azt megtette – és a világ más részein jelenleg is megteszi – a kommunizmus. A Romániai Kommunista Diktatúra Elemzésére létrehozott Elnöki Bizottság Zárójelentése megemlíti, hogy globálisan több mint százmillió ember vált ezen elnyomó rendszer áldozatává, a nácizmusnak tulajdonított 25 millióval szemben: „Csak Kínában nagyjából 70 millió ember halt meg békeidőben Mao és elvtársai katasztrofikus-genocidikus tervei és stratégiái következményeként. A Szovjetunióban legalább 20 millió ember pusztult el a gyászos bolsevik kísérletben. »A kommunizmus fekete könyve« megdöbbentő bizonyítékokkal szolgál a kommunista diktatúrák civilizációs katasztrófájára vonatkozóan: maga az emberiesség fogalma pusztult el abban, amit Alain Besançon a Jó meghamisításának nevezett.” A kommunizmus áldozatainak a nácizmus áldozataihoz viszonyított sokkal nagyobb száma nemcsak annak tulajdonítható, hogy hosszabb ideig tartott – a világon jelenleg is vannak országok, melyekben ilyenfajta rezsim került hatalomra és melynek nevében embereket ölnek, kínoznak meg és üldöznek –, hanem annak is, hogy míg a nácizmus csak német hóhérokon keresztül, viszonylag rövid időszak alatt nyilvánult meg,

a kommunizmusnak sikerült mindenféle nemzetiségű hóhérokat szereznie.

Míg a nácizmusról tartottak pert, a kommunizmusról nem. A kommunizmus világtörténelme című trilógia szerzőjének, Thierry Woltonnak van magyarázata arra, hogy a Nyugat miért viszonyul közömbösen ahhoz, hogy a nürnbergi perhez hasonló eljárás induljon a kommunizmus gyilkosai ellen is: „A nürnbergi per azért volt lehetséges, mert a náci Németországot katonailag győzték le. Következésképpen a győztesek voltak a bírák. A kommunizmus magától omlott össze, nincsenek győztesek. Tehát nehéz számításba venni egy pert. Sőt, ha elismerjük, hogy a kommunizmussal kapcsolatos cinkosságok gyakorlatilag globálisak voltak, hol találunk pártatlan bírákat? Másrészt, a kommunista iga alól felszabadult országokban végre lehetett volna hajtani lusztrációkat, de senki sem akarta ezt: a volt hóhérok semmiképpen, de azok sem, akik szemet hunytak a történések fölött, ideértve – az előbbiekből következően – a nyugatiakat is. Egy kommunizmusról tartott per az egész világot a vádlottak padjára ültetné. Lehetetlenség.”

Nem szabad figyelmen kívül hagyni egy ilyenfajta rezsim visszatérésének lehetőségét, tekintettel arra, hogy világszerte megerősödőben vannak a szélsőséges eszmék és arra, hogy

minden országban, ahol hatalomra került, a kommunizmust egy kisebbség kényszerítette ki, erőszakkal.

Hirdetés

Arra hivatkozva sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy támogatóinak száma irreleváns. Először is azért, mert Romániában a tagok száma elhanyagolható volt, amikor a kommunizmus erőszakkal átvette a hatalmat. Szintén A Kommunizmus Bűneit Elítélő Jelentésben, a romániai kommunista genocídiumra vonatkozó fejezetben említik, hogy „1948-ban, amikor Sztálin úgy döntött, hogy Belgrádról Bukarestbe költözteti a Kominform (a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája) központi székhelyét, nagyon kevesen tudtak Gheorghiu-Dej és Ana Pauker pártjáról. Az 1921-ben alapított Román Kommunista Párt 1944-ben lépett elő az illegalitásból, aprócska tagsággal, ennek ellenére 1945 után csalással és manipulálással, a Vörös Hadsereg védőpajzsa mögött sikerült egyre befolyásosabbá válni, lassan, de biztosan kiiktatva politikai riválisait.” Aztán a tömegek szintjén is történhetnek meglepetések: 2010-ben heves vitákat váltott ki a CSOP egyik felmérése, melyet a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) megrendelésére készítettek és amiből az derült ki, hogy a románok 59 százaléka jó, de rosszul alkalmazott gondolatnak tartotta a kommunizmust,

83 százalék pedig nem érezte úgy, hogy neki bármiféle szenvedést okozott volna a rezsim…

Egy olyan országban, mely nem ment keresztül egy igazi dekommunizálási folyamaton, egy olyan országban, melyet fél évszázadon keresztül traumatizált az a „jó”, amihez a „felszabadító” kommunizmus folyamodott, egy olyan országban, mely még magán viseli annak a korszaknak a sebeit jogos az a félelem, hogy újra hatalomra kerülhet egy ilyenfajta rezsim.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés