Igazat vagy semmit

A nagypapás imázs mögött egy kőkemény SZDSZ-es, egy nemzetellenes kommandónak elkötelezett pártember rejtőzött.
Hirdetés

„Az elnök mindvégig pártjának, az SZDSZ-nek az embere maradt.

Hadd tegyem mindezekhez hozzá, hogy volt szerencsém kéziratban olvasni Simion Popnak, a kilencvenes évtized első éveiben Budapesten szolgálatot teljesítő román nagykövetnek a visszaemlékezéseit (a kérdés az volt, javasolnám-e egy magyar kiadónak, hogy jelentesse meg a könyv magyar fordítását; nem javasoltam). Nem véletlen, hogy a történelmi és politikai kérdésekben erős magyarellenes elfogultságú román diplomata kedvenc figurája a magyar politikában Göncz Árpád volt.

Az is kevéssé ismert, hogy amikor Göncz elnökként, a kilencvenes évek legelején az RMDSZ delegációját fogadta, arról anekdotázott kedélyesen, hogy Vaclav Havellel azt beszélték, milyen nagy szerencséje Magyarországnak Trianon, mert nincsenek kisebbségei. A Magyarok Világszövetségének küldötteit meg azzal örvendeztette meg pár évvel később, hogy nem szereti a ság, -ség jellegű szavakat (értsd: »magyarság«) mert ez olyan általánosító.

Egy szó, mint száz, Bencsiknek igaza van: »halottról igazat vagy semmit«, az igazság pedig az, hogy a kedélyesség, a nagypapás imázs mögött egy kőkemény SZDSZ-es, egy nemzetellenes kommandónak elkötelezett pártember rejtőzött.”

Hirdetés