„Tulajdonképpen erős túlzás azt állítani, hogy Magyarország választ április 6-án. A részvételi szándékot és az opciókat nézve, inkább csak szavaz, szentesíti a kialakult állapotokat – ki voksával, ki távolmaradásával. Az a kevesebb, mint egyharmad, amely választásról, a választás lehetőségéről és szükségességéről beszél, végül is egy egyre zsugorodó, egyre inkább elbizonytalanodó kisebbség, amely önmagában semmit sem képes befolyásolni, megváltoztatni. Tanácstalansága érthető is, hiszen tudnia kell: az ő tehetetlensége, ötlettelensége vezetett nagymértékben a mára kialakult reménytelen állapotokhoz. Kétségtelen, minden választással hatalomra jutó diktatúra az adott társadalom demokratikus erőinek csődje is egyben. Minden fasiszta, újfasiszta, xenofób, rasszista mozgalom térhódítása a baloldal, a liberalizmus, a kereszténydemokrácia, az egyházak és a civil társadalom csődje és szégyene. Magyarországon sincs ez másképp. Két héttel a parlamenti választások előtt a magyar választópolgárok 43 százaléka szeretné, ha maradna az Orbán- kormány, 36 százaléka akarna kormányváltást miközben 21 százaléknyi válaszadónak nincs véleménye, vagy nem árulja el azt. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a változást óhajtó 36 százaléknak is 32 százaléka a Jobbik híve, akkor kapunk teljes képet a magyar társadalom jelenlegi »lelkiállapotáról« és a mai magyar társadalmi-politikai elit negyedszázados teljesítményéről. A magyar neonáci szélsőjobb elitcsapata gyakorlatilag beérte a demokratikus balliberális erők koalícióját, s ha azt is figyelembe vesszük, hogy e harcos, agresszív, intoleráns csoport mutathatja fel százalékosan a legtöbb fiatalt, akkor nem túlzás kimondani: nagyon nagy a baj Magyarországon. (…)

Április 6-án nem az a tét, hogy folytatódik-e az Orbán-éra, mert az egyelőre bizton folytatódik, a kormányváltás lehetőségét rég elszúrta a demokratikus ellenzék. Az igazi tét most már az, hogy legalább az utolsó száz méteren a magyar nép képes lesz-e megálljt parancsolni a szélsőjobb előretörésének, vagy megnyitjuk az utat Vona Gábor és a Jobbik 2018-as békés, netalán a még korábbi, a kijevihez hasonló erőszakos hatalomátvételéhez.”