Közeleg a nagy Dunai árvíz
Európa-szerte sok helyen, köztük Magyarországon is komoly gondokat okoz a Duna áradása, amely e jelek szerint hamarosan Romániát is eléri. Az illetékesek vasárnap arra figyelmeztettek, hogy az országba való belépésénél a folyam vízhozama már aznap 6100 köbméter volt másodpercenként, amely az előző napokhoz képest növekedést jelent.
Ez a növekedés azonban nem áll meg, így az előrejelzés szerint a jövő hét folyamán a vízhozam elérheti a 8300 köbmétert másodpercenként, ami a sokéves szeptemberi átlagnak (3800 m³/s) több mint kétszerese.
Olvasson még:
A Dunai árvíz eddigi maximumát egyébként szombaton mérték Budapesten, ahol egy adott ponton 8200 köbméter víz zúdult le a folyamon másodpercenként.
A becslések szerint az áradás körülbelül a jövő hét végére éri el az országot. Amire jó lesz felkészülni, hiszen a folyam összesen 2860 kilométeres hosszából 1075 kilométernyi szakasz érinti Romániát.
Egy komplett hadsereget kellett kivezényelni a pantelimoni klánháború miatt
Mi is megírtuk szombaton, hogy két rivális klán jó nagy csetepatét rendezett a Bukarest melletti Pantelimon utcáin, majd a sérültek kórházba szállítása után a hozzátartozók egy része ott is folytatta az önfeledt verekedést.
Vasárnapra aztán újabb részletek kerültek nyilvánosságra. A spontán tömegverekedés, amelyben összesen 19 ember vett részt, olyan kemény volt, hogy egy kisebb hadsereget, csaknem 400 (!) rendőrt és csendőrt kellett a helyszínre vezényelni, hogy visszaállítsák az oly törékeny közrendet és köznyugalmat.
Milyen szép is az a köznyugalom, amit erőszakkal kell kieszközölni…
Az üggyel kapcsolatban egész éjjel maratoni kihallgatássorozat zajlott, aminek nyomán az ügyészek eddig 6 embert vettek őrizetbe – ám a nyomozás miatt összesen még mindig 12-en vannak ideiglenesen fogdában –, 4 másik gyanúsítottat pedig kórházban ápolnak.
A bandaháború hátterében különben alighanem egy afféle Rómeó és Júlia-történet állhat, a közegek legalábbis azt közölték, hogy a feszültséget egy férfi és egy nő közötti szerelmi viszony okozta, emiatt esett egymásnak a két család.
Nos, így festenek nálunk a Montague-k és a Capuletek…
Nagy beruházásra készülnek a Tordai sóbányában
Már jövőre elkezdődhet, és mintegy két évig tarthat a tordai sóbánya bővítése, amely révén egy új, mintegy tízezer négyzetméteres alaterületű tárnával gazdagodhat a már amúgy is népszerű turisztikai célpont.
A József-tárna kialakítása a becslések szerint mintegy 25,5 millió eurót emészt majd fel, de így is jócskán megéri majd a Kolozs megyei városnak a beruházás, hiszen akár meg is duplázhatja az éves látogatószámot: a becslések szerint évente mintegy 1,2–1,5 millió ember keresheti majd fel a kibővült komplexumot.
Az új tárna 5 panorámafelvonót kap, amelyek egyszerre 60 személyt szállíthatnak le vagy fel. Emellett függősétányokat is kiépítenek, a tárnát pedig egy kis mesterséges folyó szeli majd át.
A harang formájú, 115 méter mélységű tárna volt a bánya fő sólelő helye 1740 és 1900 között. Részletek a Krónikán.