Éhen halt egy kétéves kisgyerek Suceava megyében, Preuteşti községben. A kislányra az apa vigyázott, miután édesanyja külföldre ment pénzt keresni. A családnak másik három gyereke is van.
Az apa látta, hogy a kislány nem érzi jól magát, de nem hívta a mentőket, hanem a szomszédos faluban élő nagymama gondjaira bízta. A megrémült nagyszülő tárcsázta a 112-öt, de már későn: a Fălticeni-i kórház orvosai nem tudták megmenteni a súlyos vérszegénységgel és légzési rendellenességekkel diagnosztizált kisgyereket.
Olvasson még:
Az orvosok szerint halálához az vezetett, hogy az apa csak tejjel és teával etette, holott táplálóbb élelemre lett volna szüksége. A gyerek gyakorlatilag éhen halt.
A rendőrség minősített emberölés vádjával indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A megyei szociális igazgatóság is vizsgálja a házaspár másik három gyerekének helyzetét. Az anyának jelentenie kellett volna a hatóságoknál, hogy külföldre megy dolgozni és itthon hagyja gyerekeit, de nem tette.