Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Románia dobogós helyet foglal el az iskolai szekálás európai ranglistáján, de egy friss felmérés pontosan megmutatja, hogy a jelenség megfékezése érdekében továbbra sem születnek valódi megoldások. A Mentsétek meg a gyermekeket! nevű egyesület nemrég közzétett tanulmánya többek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy
- a diákok 22 százaléka nyilatkozott úgy, hogy verbálisan bántalmazták az iskolában,
- 76 százalékukat már szidták meg a tanárok, ha tévedtek,
- 12 százalékuk pedig azt vallotta, a verbális bántalmazást odahaza, családi környezetben is gyakran megtapasztalják,
- a szülők 56 százalék be is ismeri, hogy megbüntetik a gyereküket/gyerekeiket, ha tévednek,
- mi több, a szülők 21 százaléka egyet is ért a testi fenyítés alkalmazásával.
Az egyesület egyébkét a friss felmérésben arra is rámutat, hogy négy diákból egyet megaláznak, kiközösítenek társai, tízből hármat pedig fizikailag is bántalmaznak az iskolában.
Olvasson még:
Az érdekvédelmi szervezet két évvel ezelőtt országos kampányt is indított útnak az iskolai zaklatások megfékezése, a jelenség tudatosítása, és az erről szóló közbeszéd alakítása érdekében. Idéntől az óvodákat is bevonják a kampányba.
A Mentsétek meg a gyermekeket! egy másik, tavaly bemutatott felmérése talán a fentinél is lehangolóbb: abból többek közt az derült ki, hogy Romániában minden második gyerek funkcionális analfabetizmusban szenved, és fizikai, érzelmi vagy szexuális erőszaknak van kitéve.