Megoldódni látszik az Euthyrox és a Siofor válsága!
A hasnyálmirigy-elégtelenségben, illetve cukorbetegségben szenvedők két létfontosságú gyógyszere egy éven át nem volt elérhető a romániai gyógyszertárakban, aztán kiderült, hogy az egész ügy egy tollvonással megoldható lett volna.
Olvasson még:
Az egészségügyi miniszter, Vlad Voiculescu ugynais most egy tollvonással intézte el: aláírt egy rendeletet, ami szerint a két nélkülözött gyógyszerből párhuzamos import keretében hoznak be annyit, amennyi kell. Ez azt jelenti, hogy a miniszter meghatalmazza a beszerzőket, hogy más külföldi beszállítóktól is vásároljanak, mint addig, illetve más, azonos hatású termékeket is beszerezhetnek az igényelt gyógyszer helyett, ha az nem elérhető.
A két szer egyébként éppen azért hiányzik a hazai piacról, mert a helyi törvények nagyon alacsony – a legalacsonyabb az EU-ban – árakat, 10 lej körülieket szabnak meg rájuk, így a beszállítóknak nem érte meg az üzlet Romániával.
Az egészségügyi minisztérium az elmúlt év során többször is azt ígérte, hogy megoldást talál a problémára, de mindeddig semmi sem történt az ügyben. Ha most egyetlen aláírás is megoldja a gondot, akkor hamarabb vártuk azt az autogramot…