Klaus Iohannis kedden elmondta, hogy a kormány a szakértőkkel közösen jövő hétre fogja eldönteni, hogy a szükségállapot vége, május 15-e után milyen tényleges lazító intézkedéseket fognak bevezetni. Ludovic Orban miniszterelnök a PNL csúcsvezetésének keddi gyűlésén elmondott pár ilyen dolgot, a Digi24 pedig a forrásaira hivatkozva leírta ezeket, de ebből semmit nem érdemes készpénznek venni egyelőre, hiszen végleges döntés csak jövő hétre lesz.
Jelenleg csak az biztos, hogy május köízepétől többé nem kell nyilatkozatot kitölteni, ha meg akarjuk szagolni a virágzó almafákat a tömbházak között. Orban állítólag azt mondta a zárt ajtók mögötti megbeszélésen, hogy csak apró enyhítésekre kell számítani az elején, ám felmerült többek között a fodrászatok, a fogorvosi rendelők és a parkok kinyitása, valamint azoké a kereskedelmi egységeké, amelyek bejárata közvetlenül az utcára nyílik (de nem kocsmaajtó), hogy a zárt térben való összezsúfolódást el lehessen kerülni.
Olvasson még:
- Sánta Miriám: Ha nem korlátozzuk az iskolai mobilhasználatot, generációk élete múlhat rajta
- Árvizek pusztítanak több megyében, Kolozs megyében sárga riasztást adtak ki – szombati hírek
- Ciucă a legszebb (!!!) elnök, Kelemen Hunor subát öltött, majd motorra pattant, Geoană megint mondott egy szamárságot – hírek vasárnap
Ez azt jelenti, hogy az utolsó tavaszi hónapban végre mindenki rendbe teheti a frizuráját, a 80-as évek futballszárjainak hajviseletét újra (remélhetőleg örökre) elengedhetjük, illetve a „jó az, az asszony vágta le” frizurának is búcsút mondhatnak a férfiak – bár utóbbiaknak lehet kell várni, amíg nő egy kicsit a hajuk.
A plázák és az éttermek egyelőre zárva maradnak.
Orban ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a tényleges intézkedések attól függnek majd, milyen lesz a járványhelyzet május közepén, egyelőre csak tapogatóznak.
A karantén alatt lévő városok, mint Suceava és a környékbeli települések május 15. után sem élvezhetik az enyhítő intézkedéseket, ott a helyi viszonyoknak megfelelően hoznak majd további intézkedéseket.
Nagyon úgy fest, hogy a 65 évnél idősebbek is maradnak azzal a napi két kijárási idősávval május 15-e után is, amit a hét elején bevezettek.