A Liga 1-ben március 9-én játszották mindezidáig az utolsó meccset (Medgyesi Gaz Metan–Kolozsvári CFR 0-0), azóta még közös edzéseket sem tarthatnak a csapatok a koronavírus-járvány miatt. Viszont mindenképpen végig akarják játszani a szezont, hogy ne kelljen visszafizetni a már bezsebelt közvetítési jogok egynegyedét az elmaradó meccsek miatt.
Ez a pénz a topcsapatokat leszámítva a költségvetés nagyobbik felét jelenti a klubok számára,
a Medgyes, vagy az Academica Clinceni esetében a bevételek több mint 80 százaléka a tévéktől jön. Emiatt a Profi Futball-liga (LPF) szerdai videokonferenciáján még azt a javaslatot is örömmel fogadták, hogy júniusban a törökországi
Olvasson még:
- Ciucă a legszebb (!!!) elnök, Kelemen Hunor subát öltött, majd motorra pattant, Geoană megint mondott egy szamárságot – hírek vasárnap
- Sánta Miriám: Ha nem korlátozzuk az iskolai mobilhasználatot, generációk élete múlhat rajta
- Árvizek pusztítanak több megyében, Kolozs megyében sárga riasztást adtak ki – szombati hírek
Antalyában rendezzék meg a felsőházi rájátszás hátralevő nyolc, illetve az alsóház 14 fordulóját, valamint a három Román Kupa-meccset.
Mert hiába jelentette be Klaus Iohannis államfő, hogy május 15. után feloldhatják a kijárási tilalmat, a tömegrendezvényeket – így sporteseményeket – továbbra sem lehet megtartani. Azaz focizni és csak nézők nélkül lehet majd, még júniusban is.
És hát előtte edzeni is kéne, márpedig a 14 csapatból csak hatnak van saját edzőközpontja,
szálláshelyekkel és egy csapat teljes ellátásához szükséges egyéb infrastruktúrával.
A tengerparti üdülőiről ismert Antalyában viszont egymást érik a – jelenleg kihasználatlan – szállodák és focipályák, nem véletlenül jár oda évek óta téli félkészülésre a kelet-európai, köztük román csapatok jelentős része. A LPF ráadásul előre kifizetné a szállodák és pályák bérletét, majd a pénzt levonná a klubok televíziós jogdíjakból származó részesedéséből.
Az egyetlen buktató a FIFA vagy az UEFA lehet, a bajnokság külföldi megrendezéséhez ugyanis a nemzetközi szövetségek engedélyére is szükség van.