A románok a járvány kezdete óta több mint 3000 fuvart fizettek a koronavírussal az első sorban küzdő egészségügyi alkalmazottaknak a FREE NOW (Clever) taxis alkalmazáson keresztül, mert rendesek.
Az egészségügyisek az applikáció Heroes (hősök) szekciójában tudnak ingyenesen taxit rendelni a válság alatt, ehhez elég felmutatniuk az egészségügyi igazolványukat.
Olvasson még:
A mintegy tíz országban működő FREE NOW csoport egyúttal együttműködési szerződést kötött a bukaresti műszakis egyetemisták szövetségével, hogy minél több emberhez eljusson a lehetőség híre, így már direkt a szövetségnél is lehet jótékonykodni.
Az említett háromezer fuvarnak eddig csak Bukarestben és Kolozsváron örülhettek az orvosok és asszisztensek, de a FREE NOW szeretné más romániai városokra is kiterjeszteni a kezdeményezést.