Több mint 500 gépjárművezetői jogosítványt vontak be idén a közlekedésben észlelt kihágások miatt és 32 balesetet jegyeztek, jelentette be sajtótájékoztatóján Mihai Paşolea, a Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányság képviselője. Paşolea a nagyszámú balesetre hívta fel a figyelmet, amely év eleje óta történt Szatmár megyében, ugyanakkor elmondta, hogy legtöbbször a megengedett sebesség túllépése a balesetek fő okozója.
A felügyelő-helyettes szerint 2018 eleje óta 32 közúti baleset történt Szatmár megyében. A legtöbb karambol gyorshajtás miatt történt, szám szerint kilenc. Hat esetben a gyalogátkelőkön nem adtak elsőbbséget a sofőrök a gyalogosan közlekedőknek, öt esetben pedig a gyalogosok okozták a balesetet.
Olvasson még:
Mihai Paşolea elmondta, hogy a két hónap alatt 4.939 bírságot róttak ki és 529 vezetői jogosítványt vontak be, 229-et gyorshajtás miatt.