Illusztráció: ChatGPT
Illusztráció: ChatGPT
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Miután sokan kifogásolták az ingatlanok, földterületek, valamint a gépjárművek adójának emelését, a kormány vasárnap igyekezett megvédeni a lépést, amit az előző kormányok sokáig halogattak, így nagyon is időszerűvé vált.
A kormány szerint ezeket az adókat régóta nem igazították az inflációhoz, ami jelentős bevételkiesést okozott a helyi önkormányzatoknak.
A mostani emeléssel a becslések szerint 2026-ban 3,7 milliárd lej többletbevétele lesz az önkormányzatoknak – csak mondjuk kár, hogy a mi zsebünkből.
A kormány vasárnapi közleménye rámutat arra, hogy ez a többletbevétel azért lesz fontos, mert a költségvetési hiány miatt Bukarestből aligha kaphatnak majd költségvetés-kiegészítést a helyi és megyei tanácsok, maguknak kell kigazdálkodniuk mindent. A közlemény arra is kitér, hogy Romániában EU-s szinten elég alacsonyak az ingatlanadók, a GDP 0,55 százaléka származik ebből szemben az 1,85 százalékos uniós átlaggal, az adók mértéke pedig messze elmarad az ingatlanok piaci értéke mögött.
A helyi adók emelését különben már 2021 óta sürgette az EU a nemzeti helyreállítási terven keresztül, azt mégis eddig halogatták, pedig ezzel azt kockáztatták, hogy komoly EU-s támogatásoktól esik el az ország.
A közlemény amúgy cuki, mert következetesen reformként hivatkozik a lakosság megsarcolására.
Az adóemelések mintegy 30 százalékkal növelik majd a helyi önkormányzatok bevételeit.
Rendőrségi ügy lett egy TikTok-videóból Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin). Egy 16 éves fiatal vasárnapra virradó éjjel egy másik fiatalember biztatására két parkoló autó motorháztetőjére is felmászott, majd addig rúgta a járművek szélvédőjét, amíg azok betörtek. Ezután nevetve elszaladt a helyszínről.
Ám a rendőrök az esetről készült TikTok-felvétel alapján néhány órával később már azonosították is az elkövetőt, és büntetőeljárást indítottak ellene. A kár mértékét még nem állapították meg, de folyamatban van a nyomozás.
Ez messze nem az első eset, amikor a közösségi médiában terjedő esztelen kihívások meggondolatlan cselekedetekre sarkallják a fiatalokat. Reméljük az autórongálásból azért nem lesz trend.
Egy suceavai férfinak alighanem elkerülte a figyelmét a kormány vasárnapi, adóemeléseket mentegető közleménye, ugyanis végrehajtotta saját mini forradalmát. Miután felháborították a nagyarányú adóemelések, úgy döntött, hogy aprópénzben fogja befizetni az adóit.
5, 10 és 50 banis érméket gyűjtött hát össze, méghozzá jó sokat, majd besétált a polgármesteri hivatalba. Helyi adóinak rendezése során így több mint 5 kilónyi érmét hagyott ott.
Az akcióról videófelvételt is készített, amit megosztott a közösségi médiában. Ezen látszik, hogy a hölgy a „ghișeuban” nem nagyon örül a férfi gesztusának, de nincs mit tenni, hiszen nem törvénybeütköző cselekedet aprópénzzel adót befizetni. Végül egy kollégáját is segítségül hívja a számoláshoz.
A hölgy méltatlankodására a férfi azt mondta, hogy ez az összes pénze, és nem tudta sehol sem beváltani. A hölgy azonban átlátott a szitán, és megjegyezte, hogy a férfi szándékosan tette ezt vele, mire a férfi nevetve elutasította a vádakat. Végül a férfi ígéretet tett, hogy jövőre is aprópénzben fogja törleszteni adósságát a helyi önkormányzat felé.
Nos, nem minden hős visel köpenyt.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Jelenleg a milánói olimpiai faluban készül a rajtra a marosvásárhelyi Molnár Anna gyorskorcsolyázó, aki az utolsó pillanatban tudta meg, hogy ott lehet a téli játékokon.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Az Universitatea fociultrái magyar diákokra támadtak a buszon. Újabb súlyos közúti baleset történt a bánsági halálos úton. Mesterséges intelligenciával szövik tovább a dák alagutak összeesküvés-elméletét.

További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.