Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
Országszerte több tucatnyi falopásos esetre derített fényt az utóbbi hónapokban az erdőőrség – közölte Facebook-oldalán Diana Buzoianu.
Az ügyvivő környezetvédelmi miniszter részletesen beszámolt egy, a napokban felfedezett trükközésről, amit Krassó-Szörény megyében lepleztek le a hatóságok. A megye több faneveldéjében végzett ellenőrzések nyomán kiderült, hogy mintegy 250 ezer facsemete csak papíron létezik, a valóságban nem ültették el a fiatal fákat.
A temesvári erdőőrség 55 ilyen faneveldét vizsgált meg és azt találta, hogy a következő években kiültetni tervezett 250 ezer csemete a valóságban nem létezik, de az alkalmazottak feltüntették a hivatalos dokumentumokban és el is számoltatták az állammal a nevelési költségeket. Az így okozott költségvetési kár értékét 77 ezer lejre becsülik.
Az erdőőrségi ellenőrzések kiderítették, hogy a faneveldék személyzete tudott a trükközésekről, de továbbra is úgy vezette a nyilvántartást, mintha a csemeték léteznének.
Az ilyen helyzetek jelzik, hogyan lopják el az ország leendő erdőit – jegyezte meg Buzoianu, aki szerint az erdőőrség a bűnüldöző szervekhez fordult az ügyben.
A miniszter szerint elsősorban a Krassó-Szörény megyei erdészeti hivatalnak kellett volna lépnie az ügyben, de néhány 10 százalékos bérlevonáson és írásos megrováson kívül semmi nem történt. Diana Buzoianu azt mondja, a környezetvédelmi minisztérium által elindított erdészeti reformok egyik célja éppen az, hogy az ilyen helyzetek elkerülhetők legyenek.
Egy hivatali visszaéléssel kapcsolatos korrupciós ügyben hallgatta ki kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Gheorghiță Vlad tábornokot, a román haderők vezérkari főnökét. Az ügy igen kényes időszakban került nyilvánosságra, ugyanis pénteken Galacon egy lakóházba csapódott egy orosz drón, az azt követő napokban pedig az lett a romániai nyilvánosság egyik legégetőbb kérdése, hogy milyen mértékben biztosított az ország védelme egy külső – jelen esetben orosz – katonai fenyegetéssel szemben.
A DNA kedden délután megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, hogy Vlad tábornokot beidézték és kihallgatták. A vezérkari főnököt azzal gyanúsítják a korrupcióellenes ügyészek, hogy 2025-ben bűnrészes volt egy rendelet kiadásában, amellyel a bukaresti testnevelési egyetemen hússzal kiegészítették az államilag finanszírozott helyek számát, ezeket a helyeket pedig eredetileg tandíjas helyekre bejutott diákok foglalták el, közülük hármat pedig diplomázás után katonatisztként alkalmaztak volna a védelmi minisztériumnál. Az ügyészek szerint Gheorghiță Vlad visszaélt hivatali hatáskörével, miután elősegítette, hogy a vezérkar egyik vezető beosztású tisztje fogalmazza meg a kérést a testnevelési egyetem felé, holott ez nem az ő hatásköre lett volna.
Gheorghiță Vlad tábornok 2023 novemberétől vezérkari főnöke a román haderőnek.
Nagyszabású belső konfliktus fenyegeti a Román Televízió (TVR) működését, miután az intézmény alkalmazottai sztrájkkal fenyegetőznek az intézmény vezetőségének a béreket is érintő reformintézkedései miatt.
Az alkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezeti vezetők nyilvánosan is kifakadtak, miután konfliktus robbant ki a TVR személyzete és az intézmény felső vezetése között.
A vita azután mérgesedett el, hogy a felek közötti tárgyalások elakadtak a kollektív munkaszerződés tervezett új feltételei kapcsán. Az alkalmazottak azzal vádolják a köztelevízió vezetőségét, hogy meg akar szüntetni egy sor olyan bérpótlékot, amit ők hosszú évek kemény tárgyalásaival harcoltak ki maguknak. A béreket érintő megszorítások sora igen hosszú – mondják –, közöttük van az televíziónál alkalmazott minimálbér csökkentése, a fizetések inflációkövető emelkedésének leállítása, de a nyugdíjazási, a karácsonyi és húsvéti prémiumok megszüntetése is.
A szakszervezetek szerint ezekkel az intézkedésekkel az Adriana Săftoiu elnök-vezérigazgató vezette TVR az alkalmazottak szakmai méltósága elleni merényletet követ el, annál is inkább, hogy a kilátásba helyezett lépések jelentősen csökkentenék a hétvégi és ünnepnapi munka vagy a túlórák után járó összegeket is.
A MediaSind szakszervezet szerint a tévé vezetése nem hajlandó a kompromisszumra és nagyon mereven próbálja kezelni a helyzetet. Azzal vádolják Săftoiut, hogy megpróbálja puszta végrehajtókká lealacsonyítani a a televízió alkalmazottait
Ha ez a hangulat továbbra is fennmarad, az alkalmazottak nem fognak megelégedni sérelmeik nyilvános ismertetésével és általános sztrájkot is hirdethetnek, ami teljesen megbéniítaná a TVR működését – figyelmeztet a szakszervezet.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
Tovább csökken a turisták száma a Szent Anna‑tónál – közölte a Pro Szent Anna Egyesület. A természetvédelmi terület üzemeltetői szerint a visszaesés hátterében elsősorban gazdasági okok állnak. A Szent Anna-tó európai szinten is egyedülálló látványosság.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
Egész évben tanult, de az érettségi előtti három hétben az átlagosnál intenzívebben készült a megmérettetésre Bartha Előd, aki az idei vizsgán Maros megyében a legjobb jegyet kapta a magyar diákok közül. Vele beszélgettünk a vizsgákról és nem csak.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.
További hírek: visszaszólt a puskázással vádolt diák a rendőrnek, aki meg akarta motozni vizsga előtt. Felfüggeszthetik a járművezetői engedélyét azoknak, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságaikat.
További hírek: visszaszólt a puskázással vádolt diák a rendőrnek, aki meg akarta motozni vizsga előtt. Felfüggeszthetik a járművezetői engedélyét azoknak, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságaikat.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
További híreink: enyhén bár, de javult az átmenési arány az idei érettségin, az egészségügy pedig leállhat, ha a kormány nem tesz engedményeket.
További híreink: enyhén bár, de javult az átmenési arány az idei érettségin, az egészségügy pedig leállhat, ha a kormány nem tesz engedményeket.
További hírek: bíróság elé állította a DNA Nagybánya ruhákkal és cipőkkel megvesztegetett főépítészét. Sorin Grindeanu az AUR-hoz közeledéssel vádolja a PNL-t, az RMDSZ szerint Nicușor Dan passzívvá vált.

Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.