Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
A Közel-Keleten ragadt román állampolgároknak üzent a külügyminisztérium. Eltévedt ukránokat kellett ismét kimenteni a máramarosi hegyekből.
Vasárnap, március 1-je a közel-keleti háború második napja, miután szombaton Irán legfőbb vezetőjét, Ali Khameneit az izraeli hadsereg likvidálta a Roaring Lion-hadművelet részeként, az Egyesült Államok pedig párhuzamosan az Epic Fury nevet viselő hadművelet végrehajtása során az iszlám rezsim legfontosabb katonai célpontjait támadta.
Irán a térségben több más országra is rakétákat lőtt válaszreakcióul – például Kuvaitra, Katarra, az Egyesült Arab Emírségekre és Bahreinre –, ahol amerikai katonai csomópontokat és bázisokat vettek célba. A becsapódások viszont civil repülőtereket és szállodákat is érintettek, emiatt sok ország lezárta a légterét. Két rakétát Ciprus felé is kilőttek, mivel ott brit katonai bázisok vannak.
A román külügyminisztérium szóvivője, Andrei Țărnea a Digi24 hírtelevízió számára adott interjújában közölte, hogy a Közel-Keleten rekedt román állampolgárok biztonsága képez most prioritást. Az elsődleges feladat az, hogy tartózkodási országaik hatoságainak utasításait kövessék biztonságuk érdekében, ugyanis a Romániába való visszatérés csak a kereskedelmi járatok újraindulása után lesz lehetséges. Bukarestben a mai nap folyamán 34 repülőjáratot töröltek, ezek Tel-Avivba, Bejrútba, Dubajba, Dohába és Damaszkuszba indultak volna.
– fogalmazott a szóvivő. Mint hozzátette, a román külügyminisztérium munkatársai a követségeken körülbelül ezer emberrel tartják a kapcsolatot jelenleg, minden a legnagyobb kapacitással működik, és arra kérik az érintetteket, hogy legyenek kitartóak, amíg föl nem veszik az adataikat. Az ott rekedt állampolgárok adatait egyébként a külügyminisztérium konzuli alkalmazásán keresztül is lehetséges továbbítani.
Jelen pillanatban egyetlen román állampolgár sem sérült meg vagy hunyt el a rakétatámadások során. Ugyanakkor a G4Media szerint 28 Vrancea megyei iskolás rekedt Dubajban két tanárnővel együtt, akik a magas beutazási kockázat ellenére vakációzni indultak az Egyesült Arab Emírségekbe. Az 5-12. osztályos diákok és tanáraik is biztonságban vannak, bár az utóbbiak nem adtak magyarázatot arra a kérdésre, hogy miért vállalkoztak a katonai konfliktusoktól terhelt övezetbe való kirándulásra.
Meredek olajár-emelkedésre számítanak az elemzők a hétfő reggeli tőzsdenyitáskor, ugyanis a Hormuzi szoroson halad át a világ nyersolajának körülbelül 20 százaléka. Vasárnap rendkívüli ülést tartanak a nagy olajkészlettel rendelkező országok, hogy az ingadozásokat mérsékelni próbálják a termelés növelésével.
Ha a hordónkénti 90 dolláros árat is eléri az olaj, akkor Romániában a rossz forgatókönyv szerint is a benzinkutaknál az üzemanyagok ára meghaladhatja a 10 lej/litert. Jelenleg az olaj hordónkénti ára 73 dollár, ez növekedhet 80, 90 vagy akár 100 dollárra is, mivel magasabb szállítási költségeket jelent és nagyobb nyomást a logisztikai láncokra. Ez sajnos magasabb élelmiszerárakat és tartós inflációt fog jelenteni.
Mivel az olaj nem csupán a kereslet és kínálat közötti egyensúlyt tükrözi, hanem a kockázat előrejelzését is, a tőzsdenyitáskor észlelhető változásoknál majd látni fogjuk, hogy a kereskedők felárat fognak beépíteni a bizonytalanság kompenzálására.
Romániában az üzemanyag árának több mint fele adó, de a hatás, még ha nem is lineáris, elkerülhetetlen. Mi várható tehát: a kútnál fizetendő ár néhány naptól 2-3 hétig terjedő késéssel követheti a nemzetközi árakat, ez pedig a raktárakban lévő készletektől, finomítói szerződésektől, az árfolyamoktól és a nagy hálózatok kereskedelmi politikájától függ. Jelenleg az ár literenként 8-8,5 lej. Ez azt jelenti, hogy 10 dolláros hordónkénti áremelkedés 70 bani/liter, vagyis 9 lej/liter többletköltséget jelent a benzinkutaknál, 20 dolláros hordónkénti áremelkedés 1 lej/liter, vagyis 9,5 lej/liter többletköltséget jelent, a 30 dolláros hordónkénti emelés 2,5 lej literenkénti áremelkedést fog mutatni majd– több mint 10 lej lesz literenként. Ha pedig a nyersolaj ára 90–100 dollár között stabilizálódik, akkor reálisnak tűnik a 9-10 lej/liter küszöbérték túllépése.
Szombat este a máramarosi hegyimentők és a román-ukrán határ menti ruszpojánai (Poienile de sub Munte) határőrség csapata indult el egy különösen nehéznek minősített mentőakcióra, hogy megmentsenek a Corbu-csúcs térségében, több mint 1600 méteres magasságban eltévedt és bajba jutott három ukrán állampolgárt.
A máramarosi Salvamont vasárnap közzétett információiból az derült ki, hogy az három, 25, 25 és 27 éves ukrán fiatalembert kiszáradva, kimerülve és enyhe hipotermiás állapotban találták meg. Miután felmérték az egészségügyi állapotukat, meleg teát adtak nekik és biztonságban lehozták őket a hegyről.
Vasárnap reggel 6:40-kor a három ukránt átadták a határőrségnek.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.